Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - KESERŰ Katalin: Műfajok és műtípusok Rippl-Rónai művészetében

pályáját, legsajátabb stílusát portré, életkép és intérieur csendéletszerű egymásba csúsztatásával és a mindent beborító, vibráló festékfoltjaival létrehozott egységes felületeivel érte el. A modell, tevékenységének és környezetének összefüggése, egyforma jelentősége jellemzi kettős- és csoportportréit. De e képek hátterében, gyakoriságukat magyarázva, a társasági összetartozás is ott áll. A Párizsban otthonos, már a gimnáziumtól ugyanazon társaságot: Natansonét, Denis-ét, Proustét, Lugné-Poe-ét élvező Vuillard képeinek intimitását, csendéletté oldott műfaji komplexitását onnan is eredeztethetjük.

6í Rippl-Rónai, sokáig csak Knowles és Maillol - két másik, Párizsban idegen - közelében élve és dolgozva, Párizsban a különlegesre fogékony megfigyelő maradt. A portré, az intérieur és az életkép együttese, műfaji-hierarchikus megkülönböztetés nélkül, itthoni munkáit jellemzi. H/l. E komplex műfaj - még keresgélő formában Vuillard Vacsoraidő című képén jelent meg (1889), s mint Rippl Két gyászruhás nő című képén is (1892),

67 főszereplője az intérieur: a reggeliző-, ebédlő-, uzsonnavagy vacsoraasztal és a körülötte lévők érzelmi-szellemifizikai állapotának azonossága, az „air de famille".

68 Az életkép intérieurben, a csoportportréknak ez a köztes műfaja az Utolsó üacsora-ábrázolásokból eredeztethető.

69 Rippl kaposvári korszakaiban, ikonográfiailag a Két gyászruhás nőre visszautalva, gazdagon bontakozott ki. Kevésbé a közös cselekvés, inkább a portrészerűen egyénített, de közös állapotban, asztal körül ülő alakok akciómentes megjelenítése jellemzi képeit (Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett, 1907). Esetenként az intérieurök más részleteibe kerül az életkép, ahol a részletek valamely nem látható eseményre utalnak. (A Szomorúságon például az angyalszobor Piacsek bácsi feleségének halálára, 1903.) Rippl életképein hiányzik az e műfajban megszokott, vizuálisan kiemelt központ, mert vagy „csak" egy csendélet az, vagy a csendéleti elemekkel azonos jelentőségű alak. Rippl tehát a 19. századi, idillikus vagy drámai, centrális szerkezetű életképi kompozíció helyett felelevenítette az életkép eredeti „álló kép'' karakterét, s meg is újította, szintetizáló, decentralizáló képfelfogásával.

70 A Piacsek bácsi babákkal című képen (1905) a nézőnek háttal játszó gyerekek és a szundikáló öregúr mellett épp a „holt tárgyak": a babák a legelevenebbek, nyitott szemükkel.

71 Az Öregúr és mandolinozó asszony című kép (1905) két alakját három, kompozícionálisan fontos, csendéletszerű intérieur-részlet veszi körül, egyenlő jelentőségűvé téve a kép minden részletét. Hímző- és varrónőket ábrázoló rajzain, festményein a szokatlan né8. Rippl-Rónai József: Anyám varr, Ödön fia lustálkodik, 1897. Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum / My mother is sawing, her son Ödön is lolling about, 1897. Kaposvár, Rippl-Rónai Museum