Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - BERNÁTH Mária: Rippl-Rónai József Emlékezései

3. Rippl-Rónai József: Lengyel Menyhért, 1910. Magántulajdon / Menyhért Lengyel, 1910. Private collection Az Emlékezésekből - amely részben egy századfordulós párizsi művészeti útikalauz, részben egy saját értékeivel és küldetésével nagyon is tisztában lévő művész igazságtevése

16-, noha a komponálatlanság, a szerkezet hiánya miatt szétszórtan, de mégiscsak előbukkannak az eszményképek, másrészt apró vallomások művészi meggyőződéséről. Bizonyos esetekben zavart keltő, hogy szinte öntudatlanul alkalmazkodik a kor diktálta frazeológiához. Van Goghról, Gauguinről találjuk a most idézendő mondatot, mely példaként szolgálhat az itt elmondottakra: „Azért említem őket itt, mert körülbelül velük vagyok egyidős, velük egy időben másutt, más utakon és módon kezdtem és folytattam művészi tanulmányaimat, főleg annál a mesternél, aki tanítványaiban legegyénibben fejleszti a művészetet: a természetnél."

17 Látjuk, jó társaságba helyezi magát és egyben hangsúlyozza szuverenitását - a természethez azonban csupán annyi köze volt, hogy az ábrázolóművészet gyakorlatát folytatta. Minden törekvése, és ez elsősorban párizsi korszakára érvényes, a stflusteremtés volt, az, hogy a maga sajátos módján tudja a látványt interpretálni. Semmi sem lehetett ugyanis éppen kialakult stílusára a természetnél veszélyesebb. Ha később, ereje fogytán hagyott néha képeibe naturalisztikus elemeket is beszivárogni, piktúrája elvesztette sajátos ízeit. De ez ritkán esett meg. Épp így, és ugyanez okból az impresszionizmushoz sincs sok köze, pedig ő kezdetben impresszionistának tudta magát. Kétségtelen, hogy e terminus technicus is átesett bizonyos jelentésváltozáson az idők folyamán. Rippl idejében a modern művészet szinonimájaként inkább jelentette az elhatárolódást az akadémikus tanultságot feltételező szemléletmódtól, mintsem a terminológia valóságos tartalmát. Sok szó esik e könyv lapjain az „egyszerre festésről". Ez az eljárás - mely pedig látható módon igen fontos Rippl számára - is ellene mond az impresszionizmus lényegének. „Oda alakult ki meggyőződésem, - írja Rippl - hogy az ezzel ellenkező felfogás helytelen. A kép minden része egyformán lényeges, fontos, ezért minden részt egyformán kell festeni: egységes faktúrával. Képeim legnagyobb részének dekoratív hatása nyilván innen származik. És itt találkoztam össze a régibb idők freskófestőivel."

18 Rippl „egyszerre festési" metódusában a vibráló valőröknek nincs helyük, nem kívánja érzékeltetni az atmoszféra változatos tónusait, ő az egységes faktúrára, a homogén színfelületek egymással való harmóniájára épít - legalábbis munkássága 19071908-ig tartó periódusában. Jól látja, hogy képeinek nemesen dekoratív összhangját ennek az eljárásnak köszönheti. Nem véletlen, hogy sokat emlegetett példaképei, a quattrocento művészek, a japán fametszők vagy Puvis de Chavannes - aki szerinte „az újabb dekoratív művészet legnagyobb mestere", akinek műveit Rippl szerint „Giotto, Signoreili és Beato Angelico művei mel-