Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)
Sümegi György: A nagybányai Berger-cukrászda asztallapja
Az 1920-as évek elején konszolidálódtak a viszonyok. Működött a Nagybányai Festők Társasága (NFT), a szabadiskola, rendszeresen rendeztek kiállításokat, voltak tanítványok, s kezdtek visszajárni a neósok forradalmának egyes szereplői is (Perlrott Csaba Vilmos stb.): meghiggadva persze, az iskolán, a kolónián kívül dolgozva. „A húszas évektől gyarapodott a modernek tábora." 23 A konszolidálódó moderneké, volt neósoké és félneósoké (Perlrott Csaba Vilmos, Kmetty János, Mund Hugó, Dömötör Gizella, Bacher Rózsi, Klein József, Mattis Teutsch János - az utóbbi e múegyüttesben nem szerepel rajzzal). A rajz-tablón az ő műveik s a velük rokonszelleműekéi (4, 6, 12, 13) a meghatározóak, a jellegadóak, a nagybányai törekvések lényegi elemeit összefoglalóan bemutatva. Klein József volt mesterének, Réti Istvánnak - a készülő, Nagybánya-könyvéhez szolgáltatva adalékot - írta 1940-ben: „A Berger cukrászda egy asztallapjának fényképét küldöm amelyen 16, 1925-ben itten dolgozó művész rajza van köztük a mesternek 6 volt növendéke: Deli Antal, Barta, Szolnai Sándor, Klein József, Boldizsár István és Korda Vince. Ezeken kívül az asztalra rajzoltak még Dömötör Gizi, Kmetty János, Jándi Dávid, Váradi A., Deutsch, Mund Hugó, Bacher Rózsi, Perlrott Csaba, Gráber Médi és Varga". 24 A levélben megadott készítési évszámot (1925) meg kell toldanunk még az előző évvel, 1924-gyel is, hiszen Jándi rajzán szerepel e dátum, valamint a tizenhat művészből tizenegyen bizonyosan csak 1924-ben voltak (s egyáltalán lehettek) Nagybányán. 25 A rajzoló résztvevők listájáról kimaradt Schiller Géza, akiről föltehető, hogy akkor járt ott. Mivel Deli Antal ott dolgozott 1924-ben, így erősen bizonyos, hogy a felesége, Bacher Rózsi is megfordulhatott ugyanakkor Bányán. Valószínűleg az 1924-es jubiláris kiállítás hozhatta össze a rajzasztal rajzolóit - talán a Mund-Dömötör házaspár is megnézte a tárlatot, amin szerepeltek. Klein levelének megismerése előtt bizonyosnak tűnt, hogy a rajzolt asztal 1924-ben készült. Klein - ha téved is egy évet - datálása mégis bizonyossá teszi: talán nem egy nyáron, nem egy szezonban készült mind a tizenhat rajz, hanem áthúzódhatott a következő, 1925-ös évre is az előrajzolt mezők kitöltése. 26 A Berger-cukrászda asztallapja határozott koncepció szerint készült: az előre megalapozott és tizenhat mezőre föloszlott lap 16 mű-névjegy, névjegy-alkotás, kép-miniatúra letételére adott lehetőséget. A mű koncepciója a cukrász-tulajdonos Berger Lajostól ugyanúgy származhatott, mint a művészektől. Ha Klein, volt mesterének, a nagybányai művésztelep történetét írni kezdő' Réti Istvánnak egy rövid levélben e művet emeli ki - fotót is küldve róla - az addig Nagybányán eltöltött másfél évtizedéből, a művésztelep ezidőbeni történetéből - akkor számára ez a legfontosabb mű. Kitalálója, szervezője, de még bizonyosabban: a fenyődeszka rajzolásra előkészítője, megalapozója is leginkább Klein lehetett: „Többnyire gipszfehér alapra dolgozik" 27 - írja róla monográfusa. A tizenhat képmezőre osztott kompozíció a festett kazettás mennyezetek szerkezeti sémáját 28 használja, azzal a jelentékeny különbséggel, hogy azok alulnézetre, az asztallap pedig elsősorban fölülnézetre, rálátásra komponált. A mű típusa szerint a kávéházi, a művészasztaloknál készült művek hosszú sorába tartozik. Kávéházi emlékrajzok, karikatúrák, skiccek, vázlatok említhetők rokonaiként. Művek ötletei, első fölvetései kerültek papírra kávéházi asztaloknál; 29 rajzkönyvek teltek meg egy nyáron, egy szezonban, művészek együtt töltött idejében. 30 Réti István munkájának Függelékében bemutatja a nagybányai képkedvelők, gyűjtők körét, s röviden említi a műkereskedelemnek azt a formáját, amelyet Nagybányán Gyöngyössy Gyula cukrász alakította ki (190911). Ez pedig a képközvetítés, a cukrászdái/kávéházi képkiállítással összekapcsolt képvásár. „Gyöngyössy példája később követőkre talált, azonban inkább már csak a megszállás éveiben. A főtéren egy másik cukrászda is helybeli eladó festményeket aggatott a falára, valamint az István Szálló felsővilágítású nagy éttermét is e célra használták a NFT tagjai". 31 A Réti emlegette „másik cukrászda" Berger Lajosé lehetett a volt István Szálló (épült 1905-ben) baloldali szárnyán; bejárata a főhomlokzat baloldali rizalitjának közepén volt. Berger áldásos, „állandó képkiállítás hiányát" pótló tevékenységét mérlegeli a korabeli újságcikk: „A múlt évben 21 drb képet adott el tíz festőtől kb. 15000 lej értékben". 32 Az egyéni és kisebb csoportok részére rendezett tárlatok 33 vagy a, csak egyszerűen képeladásra falra akasztott festményekkel, rajzokkal földíszített cukrászda Nagybányán a „festők főtanyájá"-nak, 34 a város közepének számított; ahogy Párizsban a Dôme, Bécsben a Central vagy Budapesten a New York kávéház. A Bergerben - Nagybánya Salon des Indépendants-jában 35 - megfordult művészek, újságírók, riporterek, a művésztelepről, a „festők városáról" készített színes riportok szerzői elismeréssel emlékeznek meg a Bergerről. 36 A cukrászról, Berger Lajosról és a Berger Galériáról eleven leírást ad a nagybányai Bogdán Kálmán: „A tulaj: Berger Lajos, becenevén Lemus, középtermetű, ikszlábú férfi volt, kis szőrpamaccsal tömpe orra alatt, udvarias, de kissé ironikus mosollyal az ajkán, kétes tisztaságú fehér kabátjában és gondosan kettéválasztott hajával, igyekezett a vendégek kedvében járni. ... Lemus szívesen hitelezett az arra szoruló művészeknek. És melyik művész nem volt »arra szoruló ?« A Bergeráj egyik nevezetessége volt a két fehérasztal. Fel voltak parcellázva, és az egyes parcellákba unatkozó vagy éppen ellenkezőleg, szórakozni óhajtó festők kedvük szerint rajzolhattak. És ha arra gondolunk, hogy az asztalon mintegy 14-16 kis mező volt, és azokba nem kisebb festők rajzoltak, mint Kmetty, Vadász, Pittner, Perlrott, Jándi, Klein Jóska, Slevenszky, Börtsök, Krizsán, Pirk, Kiss, Balla Béla, tisztán állhat előttünk egy ilyen asztalka értéke. Csoda-e, hogy úgy 15-16 éves koromban, amikor egy nyári délután, barátommal, Sipos Gyurival ott üldögéltem éppen egy ilyen múzeumszámba menő asztalka mellett, úgy éreztem, hogy az ördög sarkantyúja vékonyomba vág. Legott elővettem hát egy Hardtmuth-ceruzát, és rajzolni kezdtem az egyik üres kockába, valahol Mattis-Teutsch és Krizsán szomszédságában. Alig húztam azonban pár vonalat, magánkívül ugrott oda Lemus, és olyan nagy sikolyt hallatva, hogy Erdős Renée-nek is dicsőségére válhatott, ki akarta ragadni a művészi eszközt kezemből ...
