Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Negoita Laptoiu: Tasso Marchini, a modern művészet egy erdélyi előfutára

a képépítés könnyedségét és jól érvényesülő kompo­zíciós készségét. Mindezen vonások első helyre teszik a négy kiállító között." 7 Egy másik kommentátor úgy vélekedett, hogy a kiállításon „egy jó arányaival szem­betűnő Kompozíció, egy különös hangulatú Portré, egy levegős Téli táj, több csendélet és tájkép" látha­tó. 8 A Keleti Újság munkatársa a kolozsvári iskola büszkeségének nevezte Marchinit, aki „fiatal kora el­lenére érett művésznek mondható. Képei hangulatos csendéletek, élénk arcképek és kitűnő térérzékről ta­núskodó tájképek. Ezek belehelyezik a nézőt a festő lelkiállapotába." 9 A tanultak szintéziseként fogható fel a Festó'nő című kompozíció (Kolozsvári Művésze­ti Múzeum Nemzeti Képcsarnoka), melyben a közvet­len érzékelés egybeépül a formák logikájával, a szem finom észlelése a gondolkodás konstruktív eredmé­nyeivel. A tartalmi és a formai aspektusok tökéletes összhangja valósul meg ezen a képen, a művész finom intuícióval komponálja egybe a sötét és világos tónu­sokat, tökéletes egyensúlyt hozva létre. A szín hol erőteljesen anyagszerű (a ruházat barnájának és a fes­tőállvány zöldjének könnyed árnyalásával), hol áttet­sző selyemként jelenik meg, mint a kép bal alsó sar­kának és hátterének okkerei és sárgái. 1931 tavaszán, mikor a bukaresti Hivatalos Szalonban kiállították, magára vonta még egy olyan igényes festő figyelmét is, mint N. N. Tonitza, aki a következőket írta róla:„Tasso Marchini egy okosan megkomponált, egyszerűen és Tasso Marchini: Nő sárgában, 1931 Tasso Marchini: Frau in Gelb / Woman in Yellow. 1931 (Kolozsvár, Muzeul de Artá) Tasso Marchini: Csendélet kancsóval, 1933 Tasso Marchini: Stilleben mit Krug / Still-life with Jug, 1933 (Kolozsvár, Muzeul de Artä) tisztán megfestett női portrét állít ki, melyben a színek finom zeneiséggel csengenek egybe." 10 Gyenge szervezetének megerősítésére Marchini 1930 őszétől 1934-ig, kis megszakításokkal, a szép és kedves északi kisvárosban, Máramarosszigeten tartóz­kodott. Bebarangolta a Máramaros izgalmas világát, tanúsítják ezt a Sugatagban vagy a Tisza völgyében fes­tett tájképei. A Kolozsvár és Sziget közti utazgatások mellett sorra részt vett kiállításokon is, így az 1930 de­cemberében rendezett összerdélyi tárlaton, majd 1932 februárjában Letitia Munteanuval és Radu Pu§cariuval közösen, 1933 februárjában a fiatal erdélyi művészek tárlatán, és 1934 decemberében kettesben Szervátiusz Jenővel. Bizonyos, hogy gyakorta megfordult Nagy­bányán is, ahol tartós barátságokat kötött, számos cso­dálót szerzett, és agitált a fiatal erdélyi képzőművészek egyesületéhez való csatlakozásra. Az egyesületnek 1934-ben egyhangúlag elnökévé választották. Nagy­bányán festett is, mint mutatja az 1934-es Nagybányai táj (ma a nagyszebeni Brukenthal Múzeum gyűjtemé­nyében), mely e festői táj sajátos varázsának egyik leg­sikerültebb bemutatása, elegáns épületekkel, nyúlánk tetőkkel, fehér, okker és sárga falakkal, a környezet gazdag vegetációjának zöld reflexeivel és mindezek fö­lött a dombok méltóságteljesen egymásnak feszülő kék és zöld íveivel. A máramarosszigeti időszakot Letitia Munteanu, a helybéli Leánygimnázium tanárnője, és Traian Biltiu­Dáncus, a Drago§ Vodá Gimnázium tanára társaságá­ban töltötte. Napközben többnyire festett vagy olva­sott, esténként művelődéstörténeti kérdésekről vitat­kozó helybeli művészetkedvelőket patronált. 11 Számos kiváló alkotása született ebben az időszakban. Töpren­gő, elmélkedésre hajló alkat lévén, Marchini arra töre­kedett, hogy képei kifejezzék gondolkodásának min­den feszültségét, ezért megpróbálta összeegyeztetni a természeti látványt a saját belső érzékenységén átszűrt fogalmi rendszerrel. Miközben felismerhetően megő­rizte a motívumot, újrakomponálta azt, kiemelve a mu-

Next

/
Thumbnails
Contents