Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Szatmári Gizella: Mikola András

legalábbis nincs róla adatunk. A hazai sajtó úgy kezeli, mint Nagybánya nagy öregjét, a par excellence nagybányai festőt, esetleg valamiféle kövületet vagy (hagyomány-) őrzőt a vártán. O maga is úgy érzi, olyan feladatot kapott - t.i. a nagybányai iskola fenntartását és folytatását - ami nem is tesz szükségessé semmiféle „kitekintést". A Szinyei Társaság 2. önálló budapesti kiállítására küld képeket, az 1926-os brüsszeli bemutatkozáson is jelen van. A kritika csak felsorolja a résztvevők között, különösebb figyelmet nem szentel műveinek.

19 1927 szeptemberében Thorma - megrendült egészségi állapotára hivatkozva - lemond az iskola vezetéséről. Mikola ekkor felkérést kap, hogy Börtsök Samuval, Ferenczy Valérral és Krizsán Jánossal közösen vezesse a festőiskolát. Thorma így fogalmaz: „mi, a nagybányai Szabad Festőiskola tulajdonosai és tanárai azon önzetlen szeretettel eltelve, amellyel 25 évi munkálkodásunk egész ideje alatt viseltettünk ezen nagyjelentőségű alapításunk iránt... felkérjük a Nagybányai Festők Társaságát... működjenek közre és segítsenek a tanári teendők végzésében." Fontosnak tartja, hogy az esetlegesen megnyíló új iskola nevében is tükrözze: egy korszak lezárult, s bár a hagyományok ápolása és folytatása is feladata az új szervezetnek, a különállást a névvel is demonstrálni kell. Az új helyzetben Mikolának kell lépnie, hiszen ő a Társaság elnöke. Maga mellé kívánja venni tanárokként Ziffert, Krizsánt és Börtsök Samut, hogy folytatni lehessen a munkát a régi-új festőiskola megnyitásával, melynek hivatalos neve „Nagybányai Festőiskola 1927" lesz. Az iskola meg is indul, kezdetben nagyszámú növendékkel, jórészt olyanokkal, akik már korábban is megfordultak Nagybányán. így például 1927Mikola András: Nagybányai táj András Mikola: Landschaft bei Nagybánya / Nagybánya Landscape (Kat. sz. I Kat. Nr. I Cat. No. 325.) ben Farkas Eszter, Mándy Laura, Kiss Margit, Tasso Marchini, Slevenszky Lajos, 1928-ban Gáli Ferenc, Szervátiusz Jenő, 1929-ben Agricola Lídia, Csizér Lilla, T. Rátz Péter, 1930-ban Pittner Olivér tartoznak a növendékek közé. Sok a román, bukaresti diák is. Ami a tanárokat illeti, csak Krizsán marad mellette. Börtsök betegsége miatt lemond, Ziffer pedig egy idő múlva kifejezetten szembeszáll Mikola vezetési módszereivel, felfogásával, ezért 1931-ben nyilatkozatban jelenti be kilépését. Mikola - ahogy ezekben az években festett képei mutatják - alkotóként (is) a nagybányai hagyományok őrzőjeként tevékenykedett. „Állandó kapcsolatom a természettel minden idegen befolyást eltávolított tőlem" - írja. Természetszemlélete kiegyensúlyozott, statikus, színgazdag tájképek sorában nyilatkozik meg, melyeket csak néha élénkítenek emberi alakok. Nagybánya és környéke persze gazdag megörökítésre méltó részletekben, de ezek az elvek mindenképp egysíkúságot, beszűkülést eredményeznek. A festőiskolát igen sok működési-fenntartási problémával küszködve, csekély, állandóan csökkenő állami, illetve városi támogatással vezeti. 1934-ben polgármester-helyettesnek választják. A számára idegen feladatot elvállalja, hogy megtarthassa az iskolát, amelyben a növendékek száma egyre kisebb, kiállítás megrendezésére nincs módjuk. 1935-ben az Erdélyi Hírlapban közzétett nyílt levélben hívja fel a figyelmet Nagybánya jelentőségére és kéri a város vezetőit, hogy mentsék meg a világhírű festőiskolát a megsemmisüléstől, de eredménytelenül.

20 1937 júliusában a város átveszi az iskola és kolónia feletti felügyeletet, azok gyakorlatilag megszűnnek. Létrejön ellenben a Nagybányai Képzőművészek Egyesülete, s az iskola vezetője Gheorge Manu bukaresti rajztanár, korábbi festőiskolái növendék lesz. Az új egyesületet Mikola érthető módon nem érzi magáénak, ezért félreáll. Továbbra is Nagybányán marad, de mivel műtermének bérét éppen kétszeresére emelik, otthagyja azt, s a Petőfi utcába költözik, oda, ahol egykor a Ferenczy-család lakott. Egy-egy képet küld a Szinyei Társaság kiállításaira, vásárol is tőle a Szépművészeti Múzeum és a Fővárosi Képtár, de az 1939-ben Budapesten, a Nemzeti Szalonban megrendezett erdélyi magyar képzőművészeti kiállítástól távol marad. A bécsi döntés után újra a festőkolónia vezetője lesz. Képei felbukkannak a Komáromi és az Ungvári Művészeti Hetek rendezvényein (1941, 1942), sőt ezekből el is ad. Színskálája sajátos változáson megy át. „Eltávolodott a nagybányai színességtól - írja 1943-ban a kolozsvári Műcsarnok megnyitó kiállítása alkalmából Bíró Béla -, képei ugyanakkor bíbor-lilás reflexeket mutatnak."

21 Semmilyen irányban nem kívánja magát politikailag elkötelezni. 1944 májusában mind a Társaság elnöki, mind az iskola vezetői funkciójáról lemond. Mikola egész művészi-iskolaszervezői tevékenységének központi gondolata a kötelességszerűen vállalt hagyományőrzés. Világossá válik azonban, hogy Nagybánya festői eredményeit változatlanul megőrizni zsákutcába vezető gondolat, mert látásmódja és művészet-