Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Szatmári Gizella: Mikola András

A sikeres kiállítást újabb nagybányai hónapok követik. Rétinél dolgozik egész október végéig. Ez után - tehát 1907 őszétől - ismét hosszabb párizsi tartózkodása következik, ahol „önállóan", korrektúra nélkül dolgozik. Megpályázza és ismét elnyeri az állami ösztöndíjat. Kis kitérőt jelenthet csupán, hogy 1908 februárjában részt vesz a Kéve művészegyesület első kiállításán. Talán az elnök, Szablya Frischauf Ferenc találja kiállíMikola András: Nagybányai táj András Mikola: Landschaft bei Nagybánya / Nagybánya Landscape (Kat. sz. ! Kat. Nr. I Cat. No. 324.) tásra méltónak egykori tanítványa csendéletét, mintegy felajánlva további tevékenységre az egyesület kereteit, s nem Mikola jelentkezik, mert ezen egyetlen alkalom után az egyesülettel való kapcsolata megszakad.

7 A nyár ismét Nagybányán találja. Októberben viszont (1908) a budapesti Képzőművészeti Főiskolára iratkozik, Ferenczy Károly mellett képezi magát. Első kiállítási szereplése a Könyves Kálmánnál jó nevet szerzett számára. Amikor ugyanis a cég a Hírlapírók Nyugdíjintézete javára képaukciót rendez, A Hét többek közt róla is így ír: „... mi azokra hívjuk fel a figyelmet, a kik neveknek újak talán, de mint tehetségek, minden figyelemre méltók. Ilyenek ... Perlrott ... Mikola ..."

8 Többször már nem jár Párizsban. Mintha eldöntötte volna, mit válasszon, mintha már nem érezne magában sem elég kíváncsiságot, sem elegendő affinitást az új nézetek és művészeti tendenciák iránt. Rendszeres visszatérte Nagybányára, Réti mellé, állandóságot jelentett, nagyobb biztonságot nyújtott, mint Párizs sokrétű, forrongó világa. Ezt írja „... a természet legfőbb törvénye a harmónia, a kiegyenlítődésre törekvés... ennek a harmóniának a kifejezése művészi tevékenységem célja"

9 - ezt a harmóniát pedig megtalálhatta Nagybányán, s így „neós" korszaka, egy rövid kecskeméti „kirándulás" után lezárult. Ez a kecskeméti tartózkodás nagy valószínűséggel igen rövid időre, esetleg néhány hétre terjedhetett 1911-ben. Ez évben indult ugyanis a tényleges munka Kecskeméten. Mikola elígérkezik Iványi Grünwaldnak, hogy vele tart, de később ígéretét megbánja. „Tegnap künn voltam a telepen" - írja Rétinek Kecskemétről Nagybányára

10 - „... igazán nagy költséggel s mondhatnám luxussal építették meg a pavilonokat, de ha ezektől eltekintek, igazán nem sok van, ami engem idevonzana. Még az utcák is ásítanak itt. Hosszan nyújtózkodók, álmosak. Ember nem jár bennük. Minden az unalom jegyében született itt..." Ki akar szabadulni Iványi Grünwald vonzásköréből: „... nem ambícióm, hogy pár száz koronáért ... GB freskóit fölnagyítsam. De még az azon túl lévő esetleges megrendelés sem csábít. Inkább vagyok szegényen a magam ura, mint pénzes ember ilyen módon." Levele április 11-én kelt, s döntése hamarosan megszülethetett, mert ugyanez év májusában Nagybányán öt képpel részt vesz a városi új műtermek elkészülte alkalmából rendezett „felavató" kiállításon. Ősszel megalakul a Nagybányai Festők Társasága, melynek Mikolát is tagjává választják. Az alapító tagok - Ferenczy Károly, Réti és Thorma - tehát úgy ítélik meg, hogy a kecskeméti tartózkodás csak alkalmi, provizórikus jellegű volt. Mindössze egy városrészletet festett Kecskeméten, régi lebontásra ítélt épületekről és vissza is tért Nagybányára.

11 „A tizes évek elején már kitisztult festészetéből a párizsi kulturális alapelemeken kívül minden közvetlen reminiszcencia" - állapítja meg elégedetten Réti.

12 1909-ben kiállít a MIÉNK tárlatán.

13 Nem tagja a körnek, csak a „még részt vesznek" kategóriában, mintegy szimpatizánsként szerepel. Helyét keresi talán, vagy a kiállítás egyik szervezó'je és rendezője, Ferenczy Károly óhajtja növendékét az általa helyesnek tartott irányba terelni - nem tudjuk. 1912-ben a nagybányai jubiláris kiállításon jelentősebb kollekcióval - 19 mű - vesz részt, s ezek mind 1911 és 12-ben készültek, nyilván Nagybányán.

14 A következő évben, Ferenczy Károly támogatásával, elnyeri a gróf Andrássy Dénes féle 4200 koronás, tájképfestés céljára alapított külföldi utazási ösztöndíjat, és Olaszországba utazik. Felkeresi Velencét, Firenzét, Rómát. „Olaszországban csak a régi, reneszánsz művészet gyakorolt rám benyomást, váltotta ki csodálatomat. Az akkoriban jelentkezett új olasz művészi forradalom, a futurizmus nem izgatott" - írja visszaemlékezéseiben, s nagyon valószínű, hogy nem nézeteinek utólagos szépítésére, „udvarképessé" tételére irányuló törekvései Íratják vele e mondatokat az 1950-es évek második felében. 1914-ben újra elnyeri az Andrássy-féle ösztöndíjat, de a háború kitörése megakadályozza a tervezett utazást. Most már nem mozdul ki Nagybányáról. Ezzel munkásságának első, útkereső korszaka lezárult. A háború idején Majovszky Pál a sajtóhadiszállásra akarja beosztani, de végül is sikeresen felmenteti magát. Később, mint ahogy arról Thormának 1917. június 17-én Rétihez írt leveléből értesülünk: Boromisza Tibor, vagy a kolóniával vagy éppen Mikolával szemben valamilyen okból táplált haragjától fűtve, el akarja vitetni katonának. „A kolónia körül ismét Boromisza settenkedik. Most Mikolára meg Jakabra csattogtatja a fogát. Mint szatmári állomásparancsnok, feljelentette Mikolát a csendőrségnél, újabban a rendőrségnél, hogy jogtalan szabadságot élvez. S majd megmutatja, hogy elviszik katonának, ha nem a honvédelmi miniszter,