Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)
Bereczky Lóránd: Előszó
Előszó „Semmiféle emberi egyesülésnek nem lehet más célja, mint hogy megalapozza és megkönnyítse az egyének között a legjótékonyabb kölcsönhatást." (J. G. Herder) H álás múzeumi feladatnak tűnik kiállítással tisztelegni a nagybányai művésztelep és iskola százéves története, az egykor ott dolgozott mesterek művészete előtt. A modern magyar képzőművészet már sokszor és sok szempontból feldolgozott, közismert, alapvető jelentőségű szakaszát kell bemutatnunk, vitathatatlan értékű művek segítségével. Hollósy, Ferenczy, Réti, Thorma, s folytatható a nevek sora, múzeumok állandó kiállításain szereplő műveinek egybegyűjtése már önmagában biztosíthatja a kiállítás sikerét. A hatásos látvány mellett a gondolati háttér is adott, hiszen az e századi magyar képzőművészetet bemutató ismertetések Nagybányára hivatkozva indítják mondandójukat, amely a kulturális közgondolkodásban, és a szakmai megnyilatkozásokban is a modem magyar képzőművészet emblémája lett. Olykor mint ködös tartalmat felidéző szó, de többnyire mint alkotói magatartást, illetve művészetelméleti megközelítést kifejező fogalom. A fogalom összetettsége és tartalmi gazdagsága már önmagában jelzi, hogy a tisztelgő kiállításnak - amely mindig az egészről akar szólni - végesek a lehetőségei. Végesek, mert nem vállalkozhat arra, hogy egy részprobléma alapos feldolgozásával a részben mutassa fel az egészet, mivel olyan össze nem vethető tényezőket kellene szimplifikáltan egybemosni, mint - többek között - a történelem, az esztétika, a művészetelmélet, oktatási programok, kultúrpolitika. Végesek azért is, mert ha az egészről kíván „madártávlatból" képet adni, akkor a már eddig is megcsontosodott „Nagybánya-képet" ismételné meg, elveszítve azokat az eredményeket, amelyek az újabb kutatások nyomán tették gazdagabbá ismereteinket a századforduló e nagy vállalkozásáról, különösen annak utóéletéről vagy továbbéléséről. Kérdés tehát, hogy szabad-e tisztelgő kiállítást rendezni, ha az eredmény bevallottan nem lezárt, hanem vitatkozó, kereső megközelítéseket indukál? Meggyőződéssel állíthatjuk, hogy nemcsak szabad, de szükséges is! Szükséges a történelem s a kultúra egyetemes, illetve szűkebb közösségéhez való kötődés dokumentálása, a szakmai kutatás megalapozása, s a kutatási tisztesség, valamint felelősség szempontjaiból egyaránt. 1996 a történelem idézésének éve Magyarországon. Ebben a folyamatban Nagybánya száz esztendeje az idő rövidsége, s az élet teljességéhez viszonyított területi szűkössége miatt lényegében epizód. De ez az epizód magában hordja a történelemre való „ránézés", a történelem ünnepe jelenkori szándékokat kifejező voltának majd minden mozzanatát. A nagybányai művésztelep indulásában európai fogantatású: a századforduló megújulást kereső művészetének „kivonulása" a korlátozó hagyomány sáncai közül, ahogyan máshol is történt a tradíciókkal való szakítás jegyében. De Nagybánya helyhez és közösséghez is kötött, hiszen ez a város minden szempontból messze volt Párizstól, Münchentől, Budapesttől. Abban is volt egyetemes és helyhez köthető specifikum, ahogy a művésztelep mellett megszületett a programadó iskola, s ahogy a vonzerő az utat kereső pályakezdőket Európa különböző tájairól ideutaztatta. Az első nagy világégés nyomában a drasztikus változások nem tudták megfojtani a város képzőművészeti életét, de a „klasszikus periódus" tanulságai, hagyományai, szellemi öröksége nem egyszer a napi politikai szándéktól befolyásoltan módosultak. Komoly hangsúlyeltolódások keletkeztek, ez pedig befolyásolja a kutatást, az eredmények közzétételét, a következtetéseket. Talán ennek következménye, hogy a közgondolkodásban Nagybánya olyan fogalom, amelyben tetszés szerint módosíthatók az egyes elemek hangsúlyai. Ha kell, a történet dominál, ha kell, a mozgalom eszmeisége, ha kell, szűk szakmai stüusproblémákról van szó. így válhatott ez az embléma olykor művészeti evolúció, máskor a forradalom, a progresszió, nehéz történelmi korszakokban pedig a minőség őrzésének hivatkozási alapjává. A nagybányai művésztelep megalakulásának századik évfordulójára rendezett kiállításunk és a hozzákapcsolódó kiadvány a fent mondottak alapján szükségszerűen nem lehet végleges szakmai álláspontot közreadó vállalkozás. Dokumentálhatja az akkor és ott született művek köréből válogatottak szakmai színvonalát, a mostani válogatás milyenségét; s felvillanhat az a folyamat - figyelemmel az egymáshoz kapcsolódó tárlatokra is -, amelynek további kutatásához adalékul szolgálhat a jubileumi rendezvény. Vitathatatlan azonban, hogy jeles mesterek nemzetközileg elismert művei, egy többé-kevésbé ismert művészeti eseménysorozat tanulságai történeti összefüggésben igazolhatják, hogy nem szándékok, jelszavak, hanem tények alapján érdemes európaiságról, nemzeti kultúráról, emberről és művészetről beszélni. 1996. január Bereczky Lóránd főigazgató
