Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Kovács Ágnes: A müncheni Királyi Képzőművészeti Akadémia az 1890-es években

állítottak ki, hanem egy saját épületben a Königsplatzon, és kimondták a „háromkép-szisztémát", amelynek értel­mében minden művész csak három, arra érdemes művel szerepelhetett a kiállításon, amivel az volt a céljuk, hogy ellentétben a glaspalastbelivel, kiszorítsák a „közönségárut" saját kiállításaikról, ugyanakkor a maguk részérói továbbra is meghívták az idegen művé­szeket kiállításaikra. 29 A hivatalos körök és a Mün­cheni Művész Szövetség tagjai nem hittek a vállalkozás sikerében, de amikor kiderült, hogy a szecesszionisták kiállítása nagyobb érdeklődést váltott ki, mint a glas­palastbeli, a bajor kultuszminiszter kijelentette, fel­tétlenül helyre kell állítani a Müncheni Művész Szö­vetség egységét, hogy a „nemzeti vállalkozás meg ne sé­rüljön". Az egység ugyan soha nem állt helyre a régi formájában, de az anyagi érdekek kikényszerítették a fegyverszünetet a két párt között. 30 És így, bár Mün­chen volt az első a német nyelvterületen, ahol a sze­cesszió létrejött, túl gyorsan bekebeleződött. 31 „Igazi" szecesszióról csak a kilencvenes évek végétől beszélhe­tünk, amikor a szecesszióból kinövő Jugendstil, akárcsak az impresszionizmus, egy-egy professzorrá kinevezett művész személyében legalizálódott az akadémiai okta­tásban is. 32 A relatív megkésettség az egész 19. századi mün­cheni művészetre jellemző, amelynek egyik oka talán éppen abban keresendő, hogy a tanári kar pótlása majd­nem mindig „házon belül" történt. Ez a tény melegágya lehetett volna a konzervativizmusnak és a provincializ­musnak - és akik így értékelik a müncheni akadémia történetét, azoknak végső soron igazuk is van -, mégis mindig akadt egy-egy tanítvány, aki a mindenkori új irányzat nevében lépett fel, így az akadémia is, mint az új támogatója tűnhetett fel. így volt például Franz von Stuck esetében is, aki 1892-ben az egyik legharciasabb támogatója a Sezessionnak, de három évvel később, harminckét évesen, kinevezték akadémiai professzorrá. Stuck idejében festőiskolát vezetett az akadémián Wilhelm Diez, Ludwig Herterich, Karl Marr, Ludwig Löfftz, Karl Raupp, Otto Seitz, Heinrich Zügel, Hugo Habermann, Angelo Jank. Ebben az összeállításban benne voltak a régi mesterek, mint Diez, de a szecesz­sziós Herterich, és az impresszionista Zügel is. Zügelt személyiségének kisugárzása, stílusának frissessége némiképp Stuck versenytársává tette, mégis az igazi legyőzhetetlen sztár, legalábbis az első két évtizedben Stuck volt. Mint tanárt azonban későbbi híres tanítvá­nyai teljesen eltérően jellemezték: Kandinszkij és Klee elismerően és hálával emlékeztek meg róla. Joseph Albers ellenkezőleg nyilakozott: „Stuck alig adott ne­kem valamit". Tény, hogy mint Hollósy, Stuck is ko­molyan vette a korrigálást. Klee így írt róla naplójába: „Stuck óriási beleérzéssel korrigált, kritikája komoly volt, de soha nem nyúlt ecsethez, és nem festett bele a diák munkájába, igyekezett tárgyilagos maradni. Zügel ennek az ellenkezője volt. Megkövetelte először is, hogy az ember úgy fessen ahogyan ő, másodszor bele­rajzolt vagy festett a diákjai munkájába, gyakran meg­sértve és megrémítve ezzel őket." 33 Mai szemmel nézve tehát, a leglátványosabb tanítványok Stucknál gyűltek össze, és éppen az ő esetében vetődik fel leginkább a kérdés, az a professzor a sikeresebb-e, aki tanítványait a maga művészi hitvallására eskette fel, vagy pedig az, aki a tanítványok saját lehetőségeit tárta fel. Mert Stucknál nemcsak a fent említett avantgárd művészek tanultak. A Stucknál végzett mintegy százötven nö­vendék egy része a szecesszió formanyelvét, de sokan a késő impresszionizmus kompozícós elveit részesítették előnyben, amely számtalan formán keresztül hagyo­mányozódott tovább. Az a folyamat tehát, amely a szá­zad nyolcvanas éveiben a különböző stílusú és irányult­ságú mesterek békés egymás mellett élésével elkezdő­dött, a század végén tovább gazdagodott az új törekvé­sek integrálásával, és a diák az akadémián mondhatni „azt tanult, és attól, amit akart". Az már más kérdés, hogy a kilencvenes évek végén, amikor már több ezer művész élt Münchenben, az egy­re nagyobb konkurenciaharc miatt világossá vált, hogy kik azok az alkotók, akiket a hivatalos művészeti közeg kizár magából: nehéz volt jól dönteni és orientálódni. „Sokkal inkább, mint a korábbi évszázadokban, a 19. század második felének művészetében nagy hangsúlyt kapnak a szociológiai kísérő jelenségek. A művész, aki egyszerre méltóságteljes és tiszteletreméltó papja a mű­vészetnek, aki őrzi a szent lángot, maga is az új gaz­dasági viszonyok nyomása alatt élt, amelyekhez alkal­mazkodnia kellett, és nagy erő kellett ahhoz, hogy művészetének ura tudjon maradni." 34 Mégis, a követ­kező két évtized még sok újdonságot hozott a mün­cheni művészeti életben. 1896-ban megjelent a Jugend, a Simplicissimus, amelyek azonban „jó müncheni módra" szoros kapcsolatban álltak az akadémia művé­szeivel is. Az ifjú magyarok is a „szent lángot" kívánták meg­őrizni, amikor lelkesen egy „ellen-akadémia" tervével tértek haza. Sajnos azonban, amit Münchenben ész­revettek és magukkal hoztak, elkeseredett harcuk az elismertetésért, a „benczúrizmus könyörtelen bírálata", jó ideig sok energiát elvont attól, hogy a már így is kissé megkésett művészeti elveiket nyitottabbá tegyék. Ebből a szempontból akadémikusabbak voltak, mint a müncheni akadémia. Réti István, aki a nagybányai is­kola programjaként csak a naturalizmust ismerte el, szinte rosszallóan jegyezte meg, hogy voltak Hollósy tanítványai között olyanok, akik „beszivárogtatták" a müncheni Jugend és a Simplicissimus nyomán kiala­kult, grafikai jellegű, karikírozó felfogásmódot. Ami tanítási elveiket illeti, a nagybányai „anti-akadémián" is megfogalmazódtak a művészet taníthatóságával kap­csolatos kétségek. 35 „A természet maga nem egyformán osztja a képességet, s ezt az akadémiák nem egyenlít­hetik ki. Mert a minden téren uralkodó nagy törvény érvényesül itt is: száz ember próbálkozzék meg és bukjék el a nehéz úton, míg egy akad, aki biztos, erős lépéssel végig bír rajta menni" - írta Thorma és Réti 1898-ban. 36 Nagybányával párhuzamosan a magyarok továbbra is szorgalmasan látogatták a müncheni akadémiát. Stuck, akinek ugyanolyan nemzetközi iskolája volt, mint annak idején Pilotynak, kedvelt volt a magyar diákok körében. Tanítványai közé tartoztak Hubay

Next

/
Thumbnails
Contents