Mikó Árpád szerk.: "Magnificat anima mea Dominum" M S Mester vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1997/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - TÖRÖK GYÖNGYI: M S mester virágábrázolásai és a középkori műhelygyakorlat

TÖRÖK GYÖNGYI M S MESTER VIRÁGÁBRÁZOLÁSAI ÉS A KÖZÉPKORI MŰHELYGYAKORLAT M S mester sajátos festői stílusa nem kapcsolható közvetlenül egyetlen ismert műhelyhez sem, sokkal inkább szintézisét adja mindannak, amit „északi reneszánsz" címszó alatt szokás összefoglalni. Észak és Dél nem egyetlen csatornán keresztül hatott egymásra, és ez a kölcsönhatás hosszú folyamat után vezetett csak el egy újfajta szemléletmódhoz. A legújabb kutatások az ún. dunai iskola fogalmát is egyre inkább szétfeszítik, és ma már valószínűleg senki sem akad, aki M S mester műveit Jörg Breu oeuvre-jébe kényszerítené.

1 Mindez összefügg azzal is, hogy a „mesterattribúciók" ideje leáldozóban van. Ugyanakkor különös hangsúlyt kapnak azok a kérdések, amelyek a műhelygyakorlattal magyarázzák a művek közötti, sőt a műveken belüli eltéréseket.

2 A fenti szempontok M S mester művészetét is új megvilágításba helyezik. Régóta tudjuk, hogy a Vizitáció azt a németalföldi eredetű ikonográfiái típust képviseli, amely a két szent nő találkozását gazdag tájban, a kézcsók motívumával örökíti meg,

3 ám ezektől az ábrázolásoktól a kép két jelentős kompozíciós vonatkozásban eltér. Az analógiák esetében egyrészt a kézcsók mindig a térdelő Erzsébet alakjához kapcsolódik - míg M S mester Erzsébetének inkább csak hajlása őriz valami keveset ebből a motívumból -, másrészt az előtér szimbolikus jelentésű virágai nem válnak a kompozíciónak annyira hangsúlyos elemeivé, úgyszólván „sarokpilléreivé", mint M S mesternél. Ezek a hangsúlyeltolódások a Vizitációnak egészen újszerű jelleget kölcsönöznek: a kézcsók a kép valóságos központi motívuma lesz, a két szent nő egyenlő nagyságú figurája szimmetrikus kompozíciót alkot, amelyet az előtér színben is hozzájuk rendelt szimbolikus virágai még jobban megerősítenek. A nőszirom és a pünkösdirózsa jelentős helyet foglal el a festményen, és naturalisztikus megjelenítési formájával is felhívja magára a figyelmet a sematikusan ábrázolt réten. A 15. századi német festők közül sokan jártak Németalföldön, ahol megismerték Jan van Eyck, Rogier van der Weyden, Dieric Bouts természettanulmányait. Tőlük vették át azt a formai megoldást is, hogy az elülső képszélen naturalisztikusan ábrázolt növényeket sorakoztassanak fel. A virágábrázolások azonban - amelyek a herbáriumok hagyományait követték és ugyanakkor a közvetlen természetmegfigyelés jegyeit is magukon viselték - olyan gyepből nőttek ki, amely semmiképp sem nevezhető naturalisztikusnak, hanem sematikus fűcsomókból áll.

4 Ilyet találunk a genti oltár Bárány imádása-jelenetében, vagy 1430 körül a „Meister des Paradiesgärtleins" solothurni táblaképén, és ezt a hagyományt követi M S mester is. Leonardo legkorábbi természettanulmányai, melyek közül egyetlen színes sem ismert, az 1470-es évekből datálódnak. Az északiak is készítettek természettanulmányokat, ezek azonban többnyire nem maradtak fenn, s csak éppen a műhelymunka keretében való többszöri felhasználásuk bizonyítja meglétüket. Csakis így lehetséges, hogy ugyanaz a nőszirom fordul elő Rogier van der Weyden frankfurti Medici-Madonnáján és a Louvrebeli, illetve az antwerpeni Angyali üdvözleten. Martin Schongauer is nyilvánvalóan a régi németalföldi mesterektől tanulta, hogy egy természettanulmányt többször is felhasználjon, amint ezt ugyanannak a liliomtanulmánynak az alkalmazása bizonyítja az Orlier-oltáron, valamint a colmari „Madonna a rózsalugasban" című festményén és két Angyali üdvözlet-metszetén is.

3 Csak nemrégen, 1988-ban bukkant fel egy londoni árverésen egy olyan pünkösdirózsa-tanulmány, melyről Fritz Koreny mutatta ki, hogy Schongauer készítette 1472 körül, sőt annak halála után Dürer birtokába került.

6 Ez a papírra festett akvarell egészen pontos természettanulmány, amely széles és finom ecsetvonásokkal két teljes virágjában lévő pünkösdirózsát és egy bimbót mutat be. M S mester festményével megegyező a szembenézetű, teljesen kinyílt virág, valamint a hátulról, kissé oldalnézetben ábrázolt virágfej gondos megformálása és a két virág egymáshoz való viszonya. A porzó és bibe aprólékos modellálása nemcsak hogy jól összevethető, de éppen Schongauer tanulmánya alapján lehet visszakövetkeztetni arra, mit pusztított el az idő M S mester képén. A gondos, szinte természettudományos pontosságú megközelítés ellenére egyik ábrázolás sem vész el a részletekben, hanem a lényeg megragadásával nyugodt összhatást ér el. Éppen ez az, amiben modernségük rejlik. Nemcsak M S mester Schongauerétől eltérő festői stílusa, hanem a növény egészének gazdagabb, több virágot bemutató ábrázolásmódja és a levelek eltérő megformálása is azt bizo-