Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)

TANULMÁNYOK / BEITRÄGE - KIRÁLY Erzsébet: „Laudatio artis" 19. századi képzőművészetünk dicséretének egykorú emlékei

amit akar. Anélkül, hogy előzőleg agyag- vagy gipszvázlatot készített volna, Ferenczy künstler furiáva\ mindjárt a kőnek esett, s annak egy hónapig tartó „morzsolgatásából" készre formálta első önálló művét. Az égből lehozott Venus, más nevén La Venere Ferenczy, mely azóta elveszett, rögtön kiváltotta a műhelytársak csodálatát az ő „nagy talentomi" iránt, odavonzotta az első illusztris látogatókat, megszerezte számára az első pártfogót.

26 A próbadarab tehát nemhogy nem fogott ki rajta, hanem annak köszönhette első sikerét, s reményét, hogy napi bérben dolgozó, alkalmazott kőfaragóból Künst/ené válik. Úgy tűnik, a gloria és a fama antik gondolatától most is áthatott Rómában a messziről jöttek számára is adva volt az érvényesülés lehetősége. A „művészség hazájában", ahogy Ferenczy nevezte, mind a lelkesedés attitűdje, mind az azt irodalmi formában konzerváló retorikai hagyomány szinte gerjesztette az új tehetségek egymás közti versenyét, generálta a remekműre való igényt. Itália kitüntetett és másokat is kitüntető kulturális pozíciójából, az európai költőket és képzőművészeket egyaránt ösztönző Itália-kultuszból fakadt az a meggyőződés, hogy aki innen jött, s az itteni autoritások közelségében még a helyét is megállta, az máris sokra vitte. Noha Ferenczy István római utazásának eredetileg igen szerény indítéka volt, éspedig a mesterség elsajátítása, az itt eltöltött hat esztendő őt is többre predesztinálta. A Csokonai mellszobor (1818) és a Pásztorlányka (1820-22) megfaragása után, melyeket - mint képzettsége bizonyítékait - hazaküldött, hamarosan a nemzet büszkeségeként emlegették őt. Ferenczy hírneve, mielőtt a szobrok 1822 őszén megérkeztek, már a Pálffy, Festetich, Grassalkovich, Brunswick, Batthyány, Várady, Esterházy családok szóbeli referenciáival terjedt. A József nádor és Ferenc király érdeklődését is kiérdemlő „génié" az irodalmi köröket is foglalkoztatta. Döbrentei Gábor azon fáradozott, hogy újabb ösztöndíjat szerezzen neki, Kazinczy Ferenc egy mappában gyűjtötte róla feljegyzéseit, és várta az alkalmat, hogy személyesen is megismerkedhessen vele. A Tudományos Gyűjteményben, a Magyar Kurírban, a Kedveskedőben, a Hazai Tudósításokban és a Gemeinnützige Blätterben hamarosan megszaporodtak a róla szóló kritikák, azaz a „tudós méltatások". A budai vár egyik alsó termében kitett két szobor megtekintésére odajárult a kor művészetkedvelő közönsége. A Pásztorlánykához (1. kép) Kazinczy 1823-ban, még látatlanban epigrammát írt

1 Ferenczy Graphidionára címmel, s ezt magyarázatokkal és egy levéllel együtt el is küldte a Rómában lakó művésznek.

27 A Graphidion elnevezés már a harmadik volt. Az első így hangzott: A Szép Mesterségek kezdete, s Ferenczytől eredt. A címadásban a szerelmét búcsúztató fazekas leányának Pliniusnál leírt története

28 elevenedett meg, azzal a változtatással, hogy pásztorleány volt, aki a képzőművészetet „feltalálta", amikor a férfi arcának körvonalait a homokba rajzolta. Kazinczy hiányolta, hogy „a Művészek'Mythológiája a rajzolást feltalált Leánynak még nem ada nevet; a'nélkül szóllani pedig felőle bajos, körülírással ízetlen". Javasolta, hogy a graphein igéből nevezzék a leányt Graphidionnak, „mely kedves kis Rajzolót tehet".

29 A vers a műalkotás magasztalásának hagyományos eszközeit láncra fűzve alkalmazza: először dicséri az élő személyként megszólított leányt, aki az íróvesszővel oly találóan visszavarázsolta kedvesét; majd Ámort, aki a lány ujjait a műveletkor vezette, végül Ferenczyt, aki követte a con amore elvét a munkában, azaz a rajzoló figura szobrászi megörökítésében. Az utolsó disztichon szerint a pásztorlány és a magyar szobrász együtt vettek leckét Ámortól. A vershez mellékelt levélben Kazinczy a művész iránti hódolatát prózában is megerősítette. Párhuzamot vont kettejük érdemei között, s a pálmát Ferenczynek nyújtotta: „Melly dicső pályát fut az Úr, édes barátom! Az Úr az első Magyar, a'ki fényt von ezen a' maga Nemzetére. Neve örök emlékezetben marad közöttünk, míg az enyém, ki Nemzetünkre tollam által óhajtottam volna fényt vonni, eggy-két tized múlva feledve lesz. A' márvány és a görög ízlésben dolgozott művész munkája kaczagja az idők' ostromát: a' Nyelv és a Nemzet' ízlése mindég változni, nemesedni fog, 's ifjaink bennünket öregeket egészen el fognak 's nemsokára homályosítani."

30 A fény ebben a kontextusban a dicsőség fénye, de a világosságot hozó szellem is. A felvilágosodás gondolata összekapcsolódik itt a klasszikus értékek márvány által szimbolizált maradandóságának hangsúlyozásával. Ennél nagyobb elismerést, mint ebben a nem magánhasználatra írt levélben, alkotóművész akkoriban nem kapott. Kazinczy gesztusa nemcsak azért figyelemre méltó, mert a nyelv és a kéz régről ismert küzdelmében újszerűen tett igazságot, hanem személyes okokból is. Kettejük 1. Ferenczy István: Pásztorlányka (A Szép Mesterségek Kezdete) (márvány, 94 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Itsz.: 3662) 1820-22 István Ferenczy: Hirtenmädchen (Anfang der Schönen Künste), (Marmor, 94 cm. Ungarische Nationalgalerie, Inv.Nr.: 3662) 1820-22