Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)

TANULMÁNYOK / BEITRÄGE - KIRÁLY Erzsébet: „Laudatio artis" 19. századi képzőművészetünk dicséretének egykorú emlékei

KIRÁLY ERZSÉBET „Laudatio artis" 19. századi képzőművészetünk dicséretének egykorú emlékei I. KLASSZIKUS ELŐZMÉNYEK: AZ ÜNNEPLŐ BESZÉD ÉS AZ ÜNNEPI DAL Platón egyik dialógusának, az i. e. 5-4. század fordulóján élt népszerű szofista és rétor, Gorgiász a címadó szereplője. Szókratész azt tudakolja tőle, miben is áll az ő művészete. Feleletképpen Gorgiász nem kevesebbet állít, mint hogy ő a legfőbb jóval, a beszéd képességével rendelkezik, az pedig hatalom. Annak birtokában meg lehet győzni a bírákat a törvényszéken, a tanácsnokokat a tanácsban, a polgárokat a népgyűlésen.

1 A kor a pörbeszédeket, illetve a politikai és ünnepi szónoklatokat - nem utolsó sorban Gorgiásznak köszönhetően, aki elméleti munkát is végzett - már egymástól elkülönítve művelte.

2 A beszédformák közti határok azonban nem voltak átléphetetlenek. A határozatokra, döntésekre váró magán- és közügyek olykor egymásba értek, s mindkettőt hatékony, jól felépített vagy akár gyönyörködtető beszéddel kellett támogatni. Minden jó szónoklat törekedett a hallgatóság általános tetszésének elnyerésére, de csak a nagy tömegeket átfogó ünnepi gyülekezet (panégürisz) előtt elmondott beszéd, a panégürikosz lépett fel azzal az igénnyel, hogy kifejezetten a léleknek és a fülnek szóljon. A hasznosan beszélés praktikus mestersége ebben a műfajban „ékesen" beszélésbe, ékesszólásba fordulva inkább a költészethez közelített. A panégürikoszok színterei kiemelt kultuszhelyek voltak, Delphoi, Olümpia, Athén. A nagy nyilvánosság itt olyan szónoki szereplést kívánt meg, amely lehetőleg mindenkihez szólt, mégpedig az ünnephez méltó emelkedettséggel. Megfelelő tárgynak ezért a szemléltethető, bemutatható tettek és tulajdonságok kínálkoztak, mint például a jelenlévőknek vagy egy jeles személyiségnek a közjót szolgáló cselekedetei, erényei. A panegirikus beszédek bőségesen éltek a történelmi vagy a mitikus múltból hozott testi és szellemi kiváltságok felmutatásával, az ősök erőt adó példájával. Ez a formailag is gondosan kimunkált, a későbbi ritmikus próza csíráit tartalmazó deklamált beszéd a megszólított tömegek telkesítésének, a jó ügyre, összefogásra, hazaszeretre való nevelésének is eszköze volt. Konstans elemei a dicséretek, magasztalások, vagy a dicsérhető, magasztalható tárgyat számonkérő ostorozások. Gorgiász a panegirikus beszédek első klasszikus művelői közé tartozott.

3 Fellépéseivel Görögország-szerte óriási hatást fejtett ki. Vele vette kezdetét a szofisták nagy érdeklődésre számot tartó vándortanításának szokása, és az ő révén terjedt el a szicíliai eredetű szónoklat Athénban. Szereplései olyanformán mentek eseményszámba, mint a költők és rhapszódoszok ünnepi szavalatai. Akár a többi szofista, Gorgiász is hivatásszerűen, tiszteletdíj fejében tanított, de a publikum azon felül is honorálta művészetét. Tevékenységére majd csak a platóni akadémia vet árnyékot. Követői és a hallgatóság azonban benne látták a műveltség letéteményesét, s ahonnan továbbment, ott „űrt hagyott maga után". Az ő több mint száz évet felölelő életében indult meg a rendszeres rétorképzés. Tanítványának, Iszokratésznek az iskolájában jómódú ifjak generációi részesültek a beszéd eszményi értékére épített „általános művelésben"

4 Ezen szofista bölcseletet kellett érteni. Iszokratész öt évtizeden át oktatott, három-négy éves kurzusokban, havonta megrendezett szónoki versenyekkel. A tárgyat itt előbb fel kellett találni, majd csinos formába öntve kibontani és előadni. Félénksége és hangjának gyengesége miatt Iszokratész maga nem mondott beszédet, mások számára viszont rendszeresen írt,

5 s publicisztikájával állandóan jelen volt a közéletben. Híres Panégürikoszán, melyben a görögöket a perzsák ellen buzdította, állítólag tíz éven át dolgozott, megteremtve vele a fiktív beszéd műfaját. Élete végéig kereste azokat a személyeket vagy erőket, akik vagy amelyek a perzsákkal szemben a megmentő szerepét betölthetnék, az összgörögség hálájára és dicséretére. A szofisták nemcsak a szónoki művészetnek, hanem a művészi prózának is első művelői közé tartoztak, s ők voltak az első jelentős pedagógusok is. Azt vallották, hogy a gyermeket a beszéd művészetében való elmélyedés formálhatja jó állampolgárrá. Éppen ebben különböztek a platóni filozófia követőitől, akik ugyanezt a célt logikai-etikai neveléssel kívánták elérni. A magasztaló beszéd egyik ókori elméleti forrása Arisztotelész i. e. 329 és 323 között keletkezett Rétoriká\a. A bemutató beszéd {epideiktikon genosz), ahogy itt szerepel, az erényt veszi tárgyául. Ez nem csupán mint az ősöktől örökölt érték magasztalandó, hanem legmélyebb természete szerint. Az erény ugyanis magán viseli a szépséget, miközben a jó megszerzésére és megtartására is képessé tesz. Benne foglaltatik továbbá az igazságosság, a bátorság, a mértékletesség, a nagyvonalúság és a bölcsesség

6

. Ilyen formában érdemelheti ki, hogy a „nagyítás" szónoki eszközével fölékesítsék. A nagyítás ugyanis a többi beszéd esetében is alkalmazható, de leginkább a bemutató beszédhez illik.

7 A magasztaló beszéd másik ókori elméleti forrása már a római császárkorból való. M. Fabius Quintilianus az i.sz. 1. század végén írt De institutione oratoria című, 12 könyvre osztott szónoklattani művében a magasztaló beszéd (genus demonstrativum) már eloldódott a görög éthosz minden kötöttségétől. A III. könyv 7. fejezetében előbb az isteneknek, majd az embereknek, illetve a tárgyi és fogalmi dolgoknak szóló magasztalás (/aus, laudatio) esetei kerülnek sorra. Mint Quintilianus mondja, az orator előbb az istenek „fölségének" hódol, csak azután „találmányaiknak", melyekkel áldást hoztak az emberiségre. így dicséretes Jupiter a világ kormányzásában, Mars a háborúban, Neptunus a tengeren. Minerva a művészetet találta fel, Mercurius az írás és a beszéd mesterségét, Apollo az orvosi tudományt, Ceres a gabonát, Liber a bort. Ha embereket magasztalunk, folytatja a szerző, a bemutatás tárgya először az illusztris személy származása, ősei, a születését megelőző csodajelek. A szépség és erő adottsága mellett különösen