Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)
TANULMÁNYOK / BEITRÄGE - SINKÓ Katalin: A művészi siker anatómiája 1840-1900
A Magyar Képzőművészeti Társulat jelmezes táncestélye 1865. február 6-án: „A művészet farsangja". Felvonulás a Vigadó termében karnevál herceg (Lendvai Márton) vezetésével Der kostümierte Tanzabend der Ungarischen Gesellschaft für Bildende Kunst am 6. Februar 1865: „Der Fasching der Kunst". Umzug im Saal der Redoute unter der Leitung des Fürsten Karneval (Márton Lendvai) esőnek. 220 Míg nálunk, akárcsak Bécsben, egy aranyérem szolgált évente a külföldi, egy a hazai művészek jutalmazására, 221 Franciaországban évente 40 aranyérmet adtak ki, II. Vilmos pedig különösen élen járt ezek szaporításában. 222 Mindez persze nem minősíti a kitüntetésekkel kapcsolatos hazai társadalmi elvárásokat. A díjak, kitüntetések kiadásának körülményeit s a fogadókészség egyes eseteit sorra véve megállapíthatjuk, hogy a korszak legjobb művészei sem kerülték el az efféle megtiszteltetések alkalmait, díjak visszautasításáról pedig csak a század legvégén lehetett hallani. 223 Az állami díjak, kitüntetések alapítását többnyire időben megelőzték a magánszemélyek, a társadalmi szervezetek által kitűzött díjak. 1880-tól kezdve sorra alapítják meg a műbarátok a különféle jutalmakat és pályadíjakat. Többek között Ipolyi Arnold (1880), Ráth György (1881 ), Tarkányi Béla (1884), Rökk Szilárd (1889), a Műbarátok Köre (1891 ), Esterházy Miklós Móric (1892), Károlyi Tibor (1893), Rudics József (1896), majd Wahrmann Mór (1898), Harkányi Frigyes (1899) és a Lipótvárosi Kaszinó (1900) alapítottak különféle összegű díjakat vagy alapítványi hagyatékokat. 224 A legfontosabbak voltak azonban a különféle társulati díjak, melyeket 1884-től kezdve hirdettek meg. Díjat adtak jó és kevésbé jó művekre, a díjat és kitüntetést elfogadták a neves és kevésbé ismert művészek is. A kitüntetéssel honorált képekkel, szobrokkal kapcsolatban alkalmanként feltárhatók azok az aktuálpolitikai tendenciák, is, melyek azok jutalmazásához vezethettek. A század 80-as éveitől kezdve az egyre fokozódó díjözönre azonban egy-egy mű esetleges politikai használhatósága még nem ad elégséges magyarázatot. Miért csak 1880 után alakult ki a díjak kiírásának és kiadásának szokása, mikor pedig, mint már volt róla szó, az ezzel kapcsolatos igények már a 40-es évektől dokumentálhatóak ? Jürgen Habermas a társadalmi nyilvánosság struktúraváltozásával magyarázza az állami beavatkozás fokozódó tendenciáit 1875 után. Megfogalmazása szerint a társadalom mint magánszféra válik kérdésessé akkor, amikor „maguk a társadalmi hatalmak tesznek szert hatósági illetékességre". Ez a jelenség a társadalom „refeudalizálódásával" jár együtt - állapítja meg. Állami hatásköröket magántestületekre visznek át, s „a társadalom előrehaladó államosítása és az állam ezzel egyidejűleg érvényesülő társadalmasodása" lassan lerombolja a polgári nyilvánosság alapját, a társadalom és állam elválasztását. 225 Való igaz, példánknál maradva, a Képzőművészeti Társulat már 1867 után egyre több állami feladatot vállalt. Közvetítette az állami megbízásokat, színtere volt az állami vásárlásoknak, a királyi pártfogásnak, ösztöndíjaknak, a művészek segélyezésének.
