Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)

KATALÓGUS / KATALOG - III. Állami műpártolás

által". A kép a menekülés csúcspontját ábrázolja, amely egyben a kép eszmei mondandója is: a Habsburg-ellenes küzdelemben résztvevő Thököly István saját kardját adja át fiának, aki szívére tett kézzel megesküszik, hogy apja küzdelmét a Habsburgok ellen folytatni fogja. Az egykorú kritika nem fogadta túl nagy megértéssel a képet. Maszák Hugó szerint ez a kép azért nem felelt meg a történeti festészet ideáinak, mert az esemény nem az ábrázolás pillanatában, hanem „csak a jövőben válik nevezetes horderejűvé". Mások túl patetikusnak ítélték Thököly Imre mozdulatát. Az 1870-ben készített vázlat alapján Székely kivitelezte képét és az 1873. évi pályázatra ismét benyújtotta. Ekkor tizenkettőből kilenc szavazattal elnyerte vele a 1 00 aranyas második díjat. Miután beválasztották a képet a bécsi világtárlat magyar osztályába (1873), Székely felajánlotta azt a kormánynak megvételre, hivatkozva arra, hogy az „kiegészíti a nemzet történelmét ábrázoló ciklust" a múzeumban. Székelynek ez az utalása is azt sejteti, hogy Eötvösnek a történeti képpályázatokkal olyan képsorozat felállítása lehetett a célja, mely megjeleníti a nemzeti történelem kiemelkedő állomásait, s amely végső soron oktatási programjához illeszkedik. Székely művét a Képzőművészeti Tanács csak 1876-ban vásárolta meg a Nemzeti Múzeum számára. Irodalom Áldor 1870, 249; Ecset a Iá írású cikk, in.: Ellenőr 1870. nov. 8.; V. U. 1870, május 15., 329; Maszák 1870; J. F.: Pályázat történelmi festményekre. In: Athenaeum 1873, 690-693; Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Műcsarnokában kiállított művek jegyzéke. Budapest 1874, kat. sz. 91 ; Gy. A.: Történe/mi pályafestmények a Múzeumban. In: Figyelő 1873. (10. sz.) 115-116; Forster Gyula jelentése: MNG Adattár 19839/1977 ltsz.; Székely Bertalan 1962, 151; Lyka 1982

2 (1947), 55; Bakó 1982, 40; Bodnár 1987, 22. MNG FK 4920 S. K. III. 1. 5. MADARÁSZ VIKTOR (1830-1917) Bethlen Gábor tudósai körében Vázlat, 1870 Gabriel Bethlen inmitten seiner Wissenschaftler Skizze, 1870 XXII. sz. színes kép olaj, vászon; 73,5 x 1 06 cm j. n. Madarász Viktor e kompozíciója, melyet az állami történeti képpályázat kiírása szerint körülbelül egyméteres nagyságú vázlatban nyújtott be, elnyerte a második, 50 aranyas díjat. Madarász a pályázat megadott témái közül Bethlen Gábort és tudósait választotta ki. A fejedelmet, akit fiatalemberként ábrázolt, boltozatos studiolójában egy birétumot viselő katolikus főpap, egy csuhás szerzetes és egy lutheránus pap veszi körül, és barátságos, bibliás beszélgetést folytatnak. Maszák Hugó szerint a téma „nemzeti történelmünk tudományos osztályának nevezetes mozzanata", ám Madarász képe nem felelt meg a történeti mű igényeinek, mivel ez „tisztán történelmi életkép". Bethlen együtt ül itt a Németországból az enyedi iskola tanári székére behozott tudósokkal, „Alstadt [Alstedt], Opitz, a bűvészeti [alkimista] hirben maradt Bisterfelddel, továbbá Geléyvel [Geleji Katona Istvánnal]". Az építészeti részt szépnek, ám túl súlyosnak találta Maszák. Hibául rótta fel azt is, hogy Bethlen arca Ortelius hibásan rajzolt arcképe után készült. A kulturális kormányzat 1872-ben megbízást adott Madarásznak a kép nagyobb formátumban való elkészítésére, melyet a festő 1873-ban fejezett be. E mű (224x344 cm) a Szépművészeti Múzeum letétjeként a Kolozsvári Erdélyi Múzeumba került. Irodalom V. U. 1869, 385; Áldor 1870, 249; Maszák 1870, 1-2; V. U. 1870, 249, 329, 593; ua. 1872, 433; A Képzőművészeti Társulat új tárlata. In: Figyelő 1874. (10. sz.) 7; Radocsay 1941, 43-47; Lyka 1982

2 (1947), 55; Bellák 1986, 76-78. MNG ltsz.: 2732 S. K. III. 1. 6. DÓSA GÉZA (1846-1871) Bethlen Gábor tudósai között Vázlat, 1870 Gabriel Bethlen inmitten seiner Wissenschaftler Skizze, 1870 XXIII. sz. színes kép olaj, vászon; 72 x 100 cm j. n. Dósa Géza 1869-től látogatta Wagner Sándor osztályát a müncheni akadémián, s onnan küldte az 1870-es történeti képpályázatra Bethlen Gábort tudósai között ábrázoló képtervét. Zsánerszerűen felfogott jelenetet festett: feketeruhás, fehérgalléros protestáns tudósok és papok között ül a virágos selyemkabátot viselő Bethlen, elmerülve egy irat olvasásában. Dósa Géza - történeti festményének hitelességét fokozandó - felhasználta a főalak megformálásához Lucas Kilian (1579-1637) 1620-ban készült metszetét: az erdélyi fejedelem viselete, kalapja és kabátja is e metszetet követi. Az egykorú kritikus, Maszák Hugó mégis kifogást emelt, hogy képe a kornak nem megfelelő, s hogy ezzel a festő „a társaságot egészen az új kor ölébe tette át". Dósa képe a történeti festészettel kapcsolatos műfaji elvárásoknak nem felelt meg: inkább történeti zsánerképnek, mint akadémiai értelemben vett históriai műnek tekintették, így pályadíjra nem számíthatott. Irodalom Ecset: Történe/mi festmények pályázata. In: Ellenőr 1870. nov. 8., 1; V. U. 1870, 249, 329; Áldor 1870, 249; Maszák 1870; Lyka 1982

2 (1947), 55; Bellák 1986, 76-78.MNG ltsz.: 2710