Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)

KATALÓGUS / KATALOG - II. Egyesületi műpártolás

c. Társulati díj Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat húsz évi működése után tudta biztosítani annak anyagi feltételeit, hogy a kiállításain bemutatott műveket saját, társulati díjjával is kitüntesse. Ipolyi Arnold, miután megválasztották a Társulat elnökévé, nyomban díjat tűzött ki történeti és egyházi képvázlatokra (Ipolyi-díj), Ráth György pedig 1880 tavaszán hozta létre alapítványát a táj- és életképfestészet pártfogására. A Társulat 1 881 -ben hirdette meg először a társulati-díjat, melynek értéke 800 forint (200 db 4 forintos arany) volt. Olyan művekkel lehetett e díjra pályázni, melyek korábban még nem szerepeltek a társulat kiállításain és az utóbbi három évben készültek. A díjra csak magyar művészek pályázhattak. A társulati díjat az őszi tárlat idején 1881 novemberében ítélték oda először, Gyárfás Jenő Tetemrehívás című festményéért. A díj kiadása a Társulat állandó zsűrijének véleménye alapján titkos szavazással történt, műfaji megkötések nélkül. Az igazgató választmány 1 885. júniusi döntése nyomán ez évtől új feltételekkel adták ki a társulati-díjat: 1000 Ft-ra emelték értékét, melyet, ha nincs alkalmas mű, megosztva is kiadtak. Az 1893-ban hozott újabb szabályzat szerint a díjat csak egyben adhatták ki, megosztott kiadását tehát megszüntették. A társulati díj kiadásának feltételei az idők során a zsűri összetételében is módosultak, így például míg 1 881 és 1 884 között héttagú bizottság döntött, melynek négy művész és három műpártoló tagja volt, 1886-tól a művészek és műpártolók aránya erőteljesen megváltozott: hat művész és három műértő alkotta a díjat megítélő bizottságot. A pályabíróság tagjait azon művészek közül választották titkosan, akik a tárgyi évben vagy a megelőző évben részt vettek a Társulat kiállításain. Elsőként az őszi kiállítás során adták ki a társulati-díjat. 1894-től a különféle díjakat megosztották a tavaszi és őszi kiállítások között, ám a társulati díjat továbbra is az őszi és téli kiállításokon ítélték oda. Az 1893-ban bevezetett változások ismét érintették a zsűri összetételét és a díj értékét: ez utóbbit felemelték 2000 forintra, a díjat odaítélő bizottság megválasztásában pedig nemcsak az utóbbi öt évben kiállító művészek vehettek részt, hanem a korábban kitüntetést nyert művészek is. Az e feltételeknek megfelelő művészek azonban csak a választmány tagjai sorából választhatták meg a zsűritagokat. Az alapszabályok efféle módosításának célja az idősebb, befolyásos akadémiai mesterek véleményének érvényesítése volt. A Képzőművészeti Társulat újabb konzervatív fordulata az 1897-ben bevezetett szabálymódosításban is tükröződik: ez időpont után ugyanis a kiállításokra csak azok a művészek küldhették be műveiket, akiknek a Társulat kiállítási bizottsága meghívót küldött. Akiknek a művét azonban már két ízben elutasította a műfelvételi zsűri, azoknak a nevét törölték a művészek névsorából, meghívót nem kaphattak. A művészeti túltermelésnek és a művészek proletarizálódásának kívántak ezzel az intézkedéssel gátat vetni. Tekintve, hogy a különféle bizottságokba a művészek többségének szavazatai alapján kerülhettek be a tagok, a döntésekben az átlag ízlése vált meghatározóvá, amely egyenes következménye volt a szervezeti struktúrának. Ez a szervezeti konzervativizmus vezetett el a művészek megosztottságához és egyúttal a díjakat kiadó bizottságok legitimációjának megrendüléséhez. 1898-ban például a zsűriválasztásra jogosult 131 művész helyett abban már csak húsz tag vett részt. 1897-től ismét változott a díjak megosztása a tavaszi és őszi kiállítások között: a tavaszi kiállítás ezentúl a nemzetközi tárlat volt, amelyen az állami aranyérmeket, a 2000 forintos társulati díjat, az Ipolyi- és Vaszary-díjakat adták ki. A téli tárlat a magyar művészek seregszemléje volt, amelyen a Műbarátok ösztöndíját, továbbá a Károlyi-, Rökk- és Esterházy-díjakat ítélték oda. S. K. A TÁRSULATI DÍJAK ÉS NYERTESEIK: A Társulat kétszáz darab 4 forintos aranyból álló művészi nagydíja: 1881 Gyárfás Jenő: Tetemrehívás (olajfestmény) 1882 Benczúr Gyula: Bacchánsnő (olajfestmény) 1 883 Mészöly Géza: Részlet a Balaton vidékéről (olajfestmény) 1884 Zala György: Mária és Magdolna (szoborcsoport) 600 forintos első társulati díj: 1885 Roskovics Ignác: Pici piros alma (olajfestmény) 1886 Bihari Sándor: A bíró előtt (olajfestmény) 1887 Vágó Pál: Vonósnégyes (olajfestmény) 1888 Margitay Tihamér: Kosár (olajfestmény) 400 forintos második társulati díj: 1885 Deák-Ébner Lajos: Zöldséges vásár (olajfestmény) 1 886 Paczka Ferenc: Szent Benedek kísértése (olajfestmény) 1 887 Komlóssy Ede: Genre-kép (olajfestmény) 1888 br. Mednyánszky László: Mindszentek napján (olajfestmény) 2000 koronás társulati díj: 1889 K. Spányi Béla: Őszi reggel (olajfestmény) 1890 Baditz Ottó: Kihallgatás (olajfestmény) 1890 Bihari Sándor: Falurossza (olajfestmény)