Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)
KATALÓGUS / KATALOG - II. Egyesületi műpártolás
fejezze be művét, mert a Társulat szeretné azt kiállítani a bécsi nemzetközi kiállításon. LiezenMayer azonban csak 1882 októberében készül el a művel, s küldi azt Stuttgartból. Liezen-Mayer Árpádházi Szent Erzsébet című képének programja egyrészt megfelelt a Nemzeti Múzeumot irányítók azon szándékának, hogy a nemzeti történelem jellemző pillanatait ábrázoló képek sorát tárják a közönség elé. Az Erzsébet-témának azonban kettős aktualitása is volt ekkoriban. Egyrészt illeszkedett a múzeum fentebb említett históriai programjába, másrészt szerepet játszhatott benne a felívelő Erzsébet-kultusz is. Ez utóbbi Erzsébet királyné személyével kapcsolatosan bontakozott ki, s gyakran Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletével is ötvöződött. Előbbiről tanúskodott például az 1876 után a múzeumban felállított Zichy-festmény, mely Erzsébet királynét ábrázolta Deák Ferenc ravatalánál. Árpád-házi Szent Erzsébet a császári-királyi család egyik védőszentjének számított. Szent Ferenccel együtt, mint a család védelmezője szerepelt például azon a kisebb szárnyasoltáron is, melyet Ferenc József és Erzsébet gyermekei rendeltek meg Hans Canontól szüleik ezüstlakodalmára 1879-ben, s melyet a Hofburg egyik mellékkápolnájában (Kammerkapelle) állítottak fel. LiezenMayer képe, melyen az Árpád-házi szent királyné hermelines palástját teríti rá a piszkos piros-fehér-zöld rongyokba burkolt fiatal koldusasszonyra, rejtetten utal Erzsébetnek az osztrák-magyar kiegyezésben betöltött szerepére. A hatalom jelvényeitől - királyi palástjától - megfosztott „szegény magyar nemzet" az ő irgalmas cselekedetének köszönheti jelvényeinek elnyerését - sugallja Liezen-Mayer kompozíciója. A képnek több változata is ismert, egy variánsát Simor János hercegprímás számára készítette el LiezenMayer. 1884-ben az e képről készített műlapot adta tagjainak évi ajándékul az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat. Irodalom MTA Művészettörténeti Intézet Adattár, MKT levéltári gyűjtemény A-l-1: 959/1881, 1464/1881, 2734/1881 számú levelek, továbbá 1882. okt. 26-án kelt levél regesztái; Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Közleményei 1881, 57, 1882, 43, 1883, 52-68; Benkó 1932, 52-58; Missong, Alfred: Heiliges Wien. Wien 1933, 98; Pi pics Zoltán: Szent Erzsébet festője. In: Élet 1939. (XXX. 2.) 228-230; Lyka 1982 2 (1951), 27-29. MNG ltsz.: 2760 S. K 2. A mülappályázatok A műegyletek sikeres működése mindenütt a műlapok sikerétől függött. A műlap volt az ugyanis, amelyet minden részvényes megkapott. A műlapok népszerűsége pedig a legszorosabb kapcsolatban állt a közönség elvárásaival, a tényleges közönségízléssel. A Pesti Műegylet alapszabálya szerint a műlapnak alkalmas művek kiválasztása a 40 tagú igazgató választmány joga és felelőssége volt. Noha a Pesti Műegylet kebelében műbíráló választmány is működött főképpen művész-tagokkal, a műlap kérdése mindig vitákat váltott ki. Ezért határozott az 1856. május 31-i közgyűlés úgy, hogy az 1857-re kiadandó műlapot pályázat útján fogja kiválasztani. Azt is elhatározták ekkor, hogy minden második évben magyar történeti képet, a közbeeső években pedig magyar életképet vagy tájképet adnak ki műlapban. Az első pályázatra három kép érkezett be: Szálé János: Dugovics Titusz Nándorfehérvár ostrománál; Újházy Ferenc: Kinizsi rohama a Kenyérmezőn 1479 évben; Than Mór: Imre király elfogja öccsét Andrást 1204 évben. E két utóbbi kép ma is ismert (kat. sz. II. 2. 2. és II. 2.1. ). Az 1000 forintos pályadíjat Than Mór képe nyerte el. (A korábbi gyakorlatnak megfelelően a pályázatot nyert mű, miután a litográfia elkészült róla, a Műegylet közgyűlésének külön határozatával a Nemzeti Múzeum Magyar Képcsarnokának ajándékoztatott.) A határozat második pontját azonban nem tartotta be az igazgató választmány: 1858-ban - mikor magyar életképet kellett volna adnia műlapként, talán az 1857-es királylátogatásra reflektálva - V. Ferdinánd koronázásának képét adták, s csak 1859-ben kaptak a részvényesek magyar életképet. (Canzi Ágost: Szüret Vác környékén, az MNG állandó kiállításán, kat.sz. II. 1. 13.) Az 1859. június 10-én tartott közgyűlés újból műlappályázat kiírásáról határozott. Az 1 859. április végéig beküldött pályaművekből a közgyűlés szavazattöbbséggel Orlai Petrics Soma: Zách Felicián című képét választotta (kat. sz. II. 2. 3.) Az 1859. évi pályázat igen sikeres volt. Orlain kívül e pályázatra küldte be képét Lötz Károly (Gellért püspök megtagadja Aba Sámuel megkoronázását Csanádon 1041 évben), Klimkovics Ferenc (Szt. László kibékülése SalamonnalSzt. István sírjánál), Molnár József (Frangepánok megmentik IV. Bélát a tatárok üldözéseitől) - e képek lappanganak -, továbbá Madarász Viktor is, aki a Párizsban is díjat nyert képét a Hunyadi László siratását (kat. sz. II. 2. 4.) állította ki. A mülappályázatok körüli viták miatt a műbíráló választmány nemcsak festményekre, hanem írásos pályaművekre is pályázatot hirdetett meg 1 859-ben, egyrészt a magyar művészet történetének megírására, másrészt festői feldolgozásra alkalmas históriai mozzanatokat leíró történeti műre. Mindkét pályázat sikertelen maradt. A további években oly módon változtatták meg a pályázati feltételeket, hogy nem csak festménnyel, hanem a festményről készült rézkarccal vagy litográfiával is versenyezni lehetett. Az 1861 -ben kiírt pályázat témája magyar életképre vagy történeti életképre szólt. A pályázó művek: Kun László udvara Orlaitól, Véletlen hazaérkezés Kiss Bálinttól, Népünnepély Újházy Ferenctől, továbbá a nyertes: Újoncozás című képével Than Mór volt (kat. sz. II. 2. 7.). 1861-ben kiírásra került az 1863. évi műlappályázat is, melyre 1862 szeptemberéig kellett a műveket benyújtani. Mivel a pályázat sikertelen volt, a kiállított művek közül választott az igazgatóság: Madarász Viktor Zrínyi Ilona vizsgálóbírói előtt Munkács várában című képét jelölte ki az 1863. évi műlapul és Liezen-Mayer Sándor képét az 1865. évi műlapul (kat. sz. II. 2. 10. és II. 2. 12.).
