Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Borsos József festő és fotográfus (1821–1883) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/4)
BORSOS JÓZSEF, A FESTŐ / JÓZSEF BORSOS THE PAINTER - Arcképek/Portraits
Iván grófok részvételével. A kor szokása szerint velük volt a „szem": Josef Heicke, aki akvarelleken örökítette meg az egyes állomásokat. 2 Március 17-én érkeztek Alexandriába; megmásztak a piramisokat, amelyek tövében reggelit tálaltak fel nekik a szolgák. A Níluson vadásztak, majd Szolimán pasa, a Szíriában állomásozó egyiptomi haderő egyik parancsnoka megmutatta nekik háremét. Kairóban kerti ünnepséget rendeztek a tiszteletükre, ekkor Zichy Edmund török öltözékben jelent meg - ebben festette le őt Borsos József. Zichy Edmund megbecsülte ezt az öltözéket; még 1857-ben is használta. Beust gróf írta le emlékezéseiben, hogy Drezdában egy estélyen látta, melyen a királyi család is részt vett. Élőképet mutattak be, mely XV. Lajos követségét ábrázolta a konstantinápolyi udvarban. Zichy alakította a török szultánt. Ismert öltözékét családi ékszerekkel még reprezentatívabbá varázsolta. 3 Borsos József Zichy Edmundot ábrázoló képét 1843-ban Bécsben állították ki Libanoni emír viselete címmel. Egy boltozatos helyiségben, szőnyegen és párducbőrön ül a gróf török ruhában: vörös bugyogóban, aranyhímzésű piros ingben és sárga selyem kabátban. Lábán saru, széles övtartójában keleti fegyverek: díszveretű handzsár és előtte kardja. Fején fehér virágokkal és csíkokkal díszített turbánt visel. A művész kihangsúlyozta a gróf hófehér bőrét és rőt szakállát. A Világ című lap kritikája felfedte az ábrázolt kilétét: innen tudjuk, hogy a „jól találf'arckép a grófot ábrázolja:„valóban olly szép s mondhatnám fényes dolgozat, hogy azt nem méltányolni lehetetlen. Ami különösebben is érdekesíti e festményt, az, hogy az emír-öltözet valóságos s pedig jól talált arcképet ékesít s az Zichy Ödön (azaz) Edmund grófé." A kép utóéletéhez tartozik, hogy nemrégiben egy török művészeti árverésen előbukkant egy talán saját kezű és esetleg Zichy Edmund megrendelésére készült másolata 1877-ből. 4 Zichy Edmund jelentős műgyűjtő volt, akinek gyűjteménye később ajándékozás által Budapest főváros tulajdonába került. A Zichy Múzeum 1953-ig állt fenn, majd az anyagot szakmúzeumoknak osztották szét. A keleti tárgyak a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeumba kerültek. Borsos művét a Zichy család a zákányi kastélyban őrizte, míg 1945-ben szét nem hordták a berendezését. 1978-ban az MNG bírálati osztályára került, ahol azonnal védett műtárgy lett. 2003-ban a képet megvásárolta az MNG, 5 így szerepelhetett 2007-ben a Múzeum alapításának 50. évfordulójára rendezett új szerzemény-kiállításon. F. Zs. 1 Vö. Grabner 2003B. 2 Részletesen ismerjük az út történetét, mert Forray Iván halála után édesanyja kiadatta leveleit és rajzait, Heicke litográfiáival. A díszkötet negyven illusztrációt tartalmazott. Az egyszerűbb kötet tíz képpel számos könyvtárban, múzeumban megtalálható. Forray Iván: Utazási album. Olaszország, Málta, Egyiptom. Pest, 1859. 3 Beust, F. F. Graf von: Aus dreiviertel Jahrhunderten. Errinerungen und Aufzeihnungen. Stuttgart, 1887.212-213. 4 Tanulmányozható: www.antikalar.com, Antik A. S. (Ana Sayfa) 242. Müzayede 18. Subat 2007. Köszönöm Erdogan Aldogan segítségét. 5 A súlyosan sérült képet 2002-ben Sztojka Szilárd restaurálta. 6. Gróf Andrássy Károly képmása / Portrait of Count Károly Andrássy, 1844 Olaj, vászon; 136 x 106,5 cm J. b. I.: Borsos 1844 Vihorlatské múzeum v Humennom, Humenné, Itsz.: U-57 Proveniencia: az Andrássy család tulajdonából (Andrássy Aladár homonnai portrégalériájában). Kiállítva: 1844 Bécs Akadémia, kat. XII./295. (Portrait des Herrn Grafen Karl Andrássy); 1844 Műegylet, kat. kívül (lehetséges, hogy azonos: pótlék-lajstrom, kat. 231. [Arckép], itt kat. 10) Irodalom: H., dr. L. von: Die Wiener Kunstausstellung. Österreichische Blätter für Literatur und Kunst, 1844. II. negyedév, jún. 19. 181; Malvezzi, Professor Ludwig: Die Kunstausstellung zu Wien im Jahre 1844. Wiener Zeitung, 1844. máj. 28.1141; [n. n.], Honderű, 1844. II. félév, 115. (a későn érkezett képek között); Ney [Ferenc]: Az idei műkiállítás. Életképek, 1844. júl. 31. 146. (a későn érkezett képek között); Lázár 1915.92; Kopp 1931.25, 54. kat. 12. Archív adat: kivonat a bécsi Akadémia kiállításának jegyzékéből (átvételi elismervény?). MNG Adattár, Itsz.: 3663/1939/2. (Portrait des Herrn Grafen Carl Andrássy, méretek nélkül, Andrássy Károly adta be a kiállításra); Barczi 2008. kat. 17. Litográfia: Barabás Miklós műve, papír, litográfia, 437 x 320 mm, j. b. I.: Barabás 1847. MNM TKCs, Itsz.: 665 (60. kép). 60. BARABÁS MIKLÓS litográfiája Borsos József után: Andrássy Károly, 1847 (kat. A4)