Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Borsos József festő és fotográfus (1821–1883) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/4)

BORSOS JÓZSEF, A FESTŐ / JÓZSEF BORSOS THE PAINTER - VESZPRÉMI Nóra: Virtuóz táncos az álarcosbálon. Borsos József stílusáról

jelentettek referenciapontokat Borsos képének értelmezéséhez; nem csoda, ha több kritikusban is felmerült, hogy a lányok erkölcsei nem kifogástalanok. A Pesti /Vap/ó„maítresse"eknek nevezi őket, és sajnálkozik, hogy Borsos ilyen témákra pazarolja a tehetségét.

62 Ennek a termékeny ábrázolási tradíciónak egyik ága a tétlenkedő nőt olvasás közben ábrázolja; ilyenkor az erkölcstelenséget még az is tetézi, hogy a nő olyan ismeretek birtokába jut, amelyek révén lefoszlik róla a neméhez méltó ártatlanság maradéka is. A 18. században, amikor a típus megszületett, fontos téma volt, hogy az egyre szélesebb körben terjedő, könnyed, izgalmas, és gyakran pikáns regények mennyiben veszélyeztetik a társadalom normáit, a közerkölcsöt - különösen, ha női olvasók kezébe jutnak.

63 Gyakorivá vált - a sokszorosított grafikában is - az olvasásban elmélyedt, és így magukról megfeledkező, érzéki vágyaiknak szabad utat engedő nők ábrázolása, akiket aztán a kép keretein belülről és kívülről is kéjvágyó férfiak leshetnek meg.

64 A témát a 19. század populáris grafikája is folytatta: a Bernhard Mohrhagen festménye alapján készült litográfián a szétcsúszott öltözékű (de 18. századi elődeihez képest decens) leány fotelben ülve olvas egy könyvecskét, amely - a litográfia címe szerint Tiltott regény.

65 Ebbe a körbe tartozik a Lányok bál után szereplőinek elfoglaltsága is, bár ők nem olvasnak, hanem képeket nézegetnek. Érdeklődésük tárgyait Christa Pieske azonosította és elemezte;

66 mi most a Remény kritikusának leírását idézzük:„Egy női csoportozat [...] kedves, mámoros, zilált állapotban [...] a szanaszét szórt képeket nézegetik; egy közülök, ki középen ül, egy képet tart kezében, s a többivel együtt, kik a képbe néznek, jóízűen kaczag; a nézett kép nekünk háttal van fordítva, mi tehát nem tudhatjuk, min kaczagnak e szeretetre méltó alakok? de tán sikerülend mégis kitalálnunk s meglepnünk őket titkolózásukban. Az elszórva heverő képek között legszélrül azon kép látszik, mely alá ez van irva: »Wenn die Jugend wüsste!« ez egy ügyetlen fiatal embert ábrázol, ki egy szép hölgy mellett szinte félve, tartózkodva viseli magát s azt epedni hagyja; e képnek azonban egy mellékdarabja is van, mely viszont egy öreg embert tüntet föl, ki egy ifjú lány előtt esenkedik, attól lenézetve, ez alá pedig az van irva: »Wenn das alter könnte!« (Fájdalom, a szójáték alig lefordítható, mintegy annyit jelent: amaz ha tudná, ez ha tehetné, hogy szerettessék). Tehát okvetlenül ez lesz az a kép, a mit a kaczagó hölgyek előlünk eltakarnak s mely nekik oly jó kedvet okoz."

67 Borsos nemcsak képe témájával utalt népszerű litográfiákra, hanem hűen meg is festett néhány létező litográfiát, amelyeknek széles körű ismertségét bizonyítja, hogy a kritikusnak rögtön eszébe jut a párdarab, amelyet csak a kép szereplői látnak. Ha moralizáló tartalmat akarnánk tulajdonítani a festménynek, gondolhatnánk, hogy a fiatal- és öregkor kontrasztját ábrázoló nyomat az ifjúság mulandóságára emlékezteti a virágzó leányokat, de a kortárs források nem utalnak ilyesmire. Bennünk inkább az a kérdés merül fel: nem éppen azért vélték egyesek a leányokat mo/fresse-eknek,

68 mert láthatólag oly sokat tudnak az idős férfiak és fiatal nők viszonyáról, és e tudásukba nem pirulnak bele? Akárhogyan van is, az bizonyos, hogy a pikáns grafikákat nézegetve - az olvasó nőkhöz hasonlóan - olyan tudásra tesznek szert, ami a kor felfogása szerint nem való fiatal lányoknak. Ez a témája Borsos másik kulcsfontosságú zsánerképének, az 1856-ban kiállított K/Vdncs/sdgnak (kat. 107) is: négy leány belopózik egy házon kívül tartózkodó férfi szobájába (a tulajdonos nemét az úriszobákra jellemző dísztárgyak jelzik), és éppen félrehúz egy függönyt, amely mögött erotikus festmény rejtőzik. Hogy pontosan mi, az a lappangó képről rendelkezésre álló fotóból nem derül ki, de az egyik kritikus leírása szerint ami eddig láthatóvá vált, az egy meztelen nő.

69 A Lányok bál utánhoz hasonlóan itt is a befogadónak kell kitalálnia, hogy mi lehet a rejtett kép; kritikusunk, aki a meztelen nőt „Évának" nevezi, ezzel azt sugallja, hogy még egy„Ádámnak" is lennie kell ott. A korabeli leányok számára a meztelen női test látványa is tabu volt, a meztelen férfitest pedig még inkább; ez azt jelenti, hogy a lányokat, akik egyébként még nem állnak a megrontó tudásnak azon a szintjén, mint a korábbi kép alakjai, csak egy pillanat és egy merész kézmozdulat választja el ártatlanságuk elveszítésétől. A kompozíció maga kevésbé egyértelműen utal vissza rokokó előzményekre, mint a Lányok bál után, de a leskelődés témája, az alakokat összefűző arcjáték és gesztusok, a kép témájának apránkénti megfejtését segítő részletek mind a 18. századi francia zsánerfestészet hatását mutatják; ismét inkább hangulatban, mint historizáló elemekben. 30. JEAN FRANÇOIS D E TROY: Hazatérés a bálból, 1735. Magántulajdon