Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Borsos József festő és fotográfus (1821–1883) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/4)

BORSOS JÓZSEF, A FÉNYKÉPÉSZ / JÓZSEF BORSOS THE PHOTOGRAPHER - FARKAS Zsuzsa: Az 1865-1867. évi országgyűlési képviselők arcképeinek albuma

95. Az 1865-1867. évi országgyűlési képviselők arcképeinek albuma első lapja, 1867 albuma tíz képpel kevesebb, hiányzik Almássy György, Boros Pál, Borcsányi János, Cséry Lajos, Lázár Kálmán, Majthényi József, Perczel Mór, Pulszky Ferenc, Széky Péter és Zichy Antal arcképe. Időrendben haladva a következő egy összegző lap. Borsos­Doctor teljes gyűjteménye egy tablón is megjelent A koroná­zási országgyűlés képviselőinek arcképei címmel, Pataki József kiadásában. (94. kép; kat. F80) A nyomdász Borsos felvételeit oválisra vágta, középen a király, körülötte a nyolc miniszter, az­után tizenhat sorban háromszázötvennégy képviselő „parány" arcképei nagyobbára betűrendben következnek. A műlap ára öt forint volt. 23 Pataki a lap alján feltüntette a Borsos-Doctor cég nevét, valamint önmagát is mint kiadót. Az albumok sorrendje a portrék mennyiségéből követhető. A legelső példány az, mely az OL-ba került háromszázötven darab arcképpel, a Pataki által készített műlap háromszázöt­vennégy képet tartalmaz 1868 júniusában, a végleges album pedig háromszázhatvan képből állt. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár két példányt őriz az albumból. 24 Mindkét albumban a képek alatt csak számok - és nem nevek - vannak, melyeket a fentivel azonos, mellékelt nyomtatott névsor old fel. (95. kép) Az egyik kötet anyagát három képpel megtoldották. Simonyi Antal pesti és Albert müncheni fényképész félalakos arcképei után egy hátoldallal ellátott Borsos József-vizitkártya követ­kezik, amely 1870 körüli. 25 Az őfelségének szánt díszalbum 1868 júniusára készült el; ezt a példányt Corvin-albumnak nevezték. Amikor Borsos és Doctor befejezte a fényképezést és a papírra másolást, követ­kezett a kötet külső lapjainak tervezése. A képek egy neves pesti papírgyároshoz, Posner Károly Lajoshoz (1822-1887) ke­rültek. A papírfeldolgozás és kereskedelem egyik első sikeres iparosa saját körvonalazó és könyvkötő intézetét 1853-ban alapította Pesten. Már 1855-ben kiküldte a párizsi világkiállí­tásra üzleti könyveit és díszalbumait, 1862-ben és 1867-ben is érmet kapott kiállítási darabjaiért. 1873-ban magyar királyi ipari szakbiztos volt a bécsi világkiállításon. 26 Posner bonyo­lult szimbolikájú ötvösművekkel ellátott bőrtokot tervezett a fényképek számára. Az ő speciális munkája miatt a fényképé­szek neve háttérbe szorult. Az album utóéletéről azt tudjuk, hogy Posner műintézete többször kölcsönkérte a király pél­dányát. 1867 végén elvitték a párizsi kiállításra, és a két láb szé­les és másfél láb magas (60 x 45 cm) kötetet egy finom művű

Next

/
Thumbnails
Contents