Gömöry Judit – Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: A Művészház 1909–1914, Modern kiállítások Budapesten (A Magyar Nemzeti galéria kiadványai 2009/2)
KATALÓGUS - II. A Bibliai kiállítás, a zsűrimentes tárlatok és az Ellenszalon
1905 tavaszán a párizsi Függetlenek Szalonja Van Gogh 45 művét mutatta be retrospektív kiállításán, A tárlatot Czóbel minden bizonnyal látta, és erős hatást is gyakorolt festészetére. Ezt bizonyítja többek kozott a Munkás és párdarabja, 18 melyek Czóbel fauves periódusát közvetlenül megelőzően, feltehetően még 1905 első felében születtek. A Munkás Czigany Dezsőnek szóló dedikációt visel, mely a két művész korábbi szoros kapcsolatára utal. Nevezetesen arra, hogy 1903-ban a nagybányai múvésztelepen egymás mellett, ugyanarról a férfimodellről készítettek megtévesztőén hasonló stílusú portrét. A festőtársnak szóló, két évvel későbbi ajánlás ebben az esetben érdekes módon nem ajándékozásra utal, hanem elsősorban Czóbel festészetének azonos témában történő fejlődését demonstráló gesztus. Jelenlegi ismereteink szerint a kép sosem került Czigany tulajdonába, mivel 1912-es kiállításakor Czóbel sógora, Réh Béla birtokában volt. R. A. 11.11. Bohacsek Ede (1889-1915) Tájkép (Romantikus alapon természet után készült dekoratív tájkép), 1913 Olaj, vászon, 95x100 cm J. b. I.: Bohacsek 913 MNG, Itsz.: 72.96 T Proveniencia: ajándék özv. Kassák Lajosnétól, 1972. Kiállítva: 1913, Zsűrimentes kiállítás, Művészház, kat. 21. [Romantikus alapon természet után készült dekoratív tájkép, 600 kor.). Irodalom: Majoros Valéria: Bohacsek Ede. Vác, 1999. 63. kat. 3. (Naturalisztikus tájkép; Naturalisztikus tájkép romantikus alapon dekoratív célból; Romantikus alapon természet után készült dekoratív tájkép; Tájkép). 11.12. Bohacsek Ede (1889-1915) Szent Anna (Szent Anna Máriával), 1913 Olaj, vászon, kartonon, 60,5x47,5 cm J.b.L: Bohacsek 913. (hátul feliratok) Magántulajdon Proveniencia: a művész hagyatékából. Kiállítva: 1913 Művészház, Zsűrimentes kiállítás, kat. 20. [Szt. Anna, gorábüvegkép [síel] után, 300 kor); 1917, Bohacsek—Pátzay-kiállítás, MA, kat. 30. Irodalom: Majoros Valéria: Bohacsek Ede. Vác, 1999. 65 kat. 6. (Szent Anna; Szent Anna Máriával) ÁLLÍTÁS, 7. i : L '. ! 49