Gömöry Judit – Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: A Művészház 1909–1914, Modern kiállítások Budapesten (A Magyar Nemzeti galéria kiadványai 2009/2)

TANULMÁNYOK - Gerő András: A századelő Monarchiájának kulturális karakterisztikájáról

rá a „semmi sem az, mint aminek látszik" közép-európai alaptételére, ezért a cseh filmrendező: Jirí Menzel, a magyar író: Örkény István és a lengyel Sfawomir Mrozek már egy tradíció folytatóiként jelentek meg. S persze adódott egy másik kulturális következtetés is; ha amúgy is a látszat uralma érvényesül, akkor tegyük teljessé azt: esztétizáljuk a látszatot. A belső feszültségektől terhelt birodalmat reprezentáló nagytehetségű építészek alkotásai történeti stílusokat idéztek. Hatalmas középületek jöttek létre - az épületek nagysága sokszor fordított arányban állt a benne működő intézmények tényleges jelentőségével, mint ahogy azt a magyar parlament épülete is példázza.

6 Prága 18. századi eredetű városképének intimitásán ez az elgondolás kevéssé hagyott nyomot, mivel nem volt főváros, Bécs és Budapest azonban hűen reprezentálja a látszat esztétizálásának kultúráját. A magánépítkezések - ha lehet - még inkább kiteljesítették ezt a vonulatot, a histonzáló bérházak homlokzatai gipszatlaszokkal népesültek be A szecesszió stílusa már a lázadást tükrözte: a látszat esztétikumát egy más látszat esztétikumával kívánta kiváltani. A látszat világának harmonizálása a zenében is megjelent, méghozzá nagy tehetségű szerzők kiváló műveiben. Az andalító keringő, csárdás és polka kultusza - többek között - Johann Strauss zenéjében teljesedett ki. S természetesen ott volt az operett műfaja is, ami olyan világszínvonalú produkciókat eredményezett, mint például Kálmán Imre leghíresebb, azóta is sikeres műve, a Csárdáskirálynő. A fantasztikus dallamvilág, a társadalmi különbségeket átívelő szuzsé és a happy end mind azt sugallja: az életben csak a szépség keresésére és az optimizmusra van okunk. Nem mentesülünk azonban a kontextualizálás kényszere alól, ha azt is tudjuk, hogy a darabot 1915-ben mutatták be Bécsben és 1916-ban Budapesten, amikor már tömegével feküdtek a csukaszürke egyenruhába bújtatott katonák holttestei az I. világháború csatamezőin.

7 A tudott látszat és a vélelmezett valóság konfliktusa nem kizárólagos, de fontos szerepet játszott abban, amit manapság a századforduló, a századelő modernitásának nevezünk. A kettősség tudata és feszültsége sokirányú kreativitást szabadított fel. Voltak, akik úgy vélték, hogy csak az individuum az igazán valóságos, minden más talmi. Ezért egyfajta társadalmi kivonulásban gondolkodtak, s kultúrateremtő aktivitásukat az egyén világára fókuszálták. Felértékelődött az álom, a szexualitás, a bűn tematikája - Freudtól Klimtig, Schieléig, Gulácsyig. Voltak, akik úgy vélték, hogy az indusztrialitás elszemélytelenítő, tömegesítő hatásával szemben a kézművesség az igazi, a reális - a Wiener Werkstatte gyakorlata éppen erről szólt. Voltak, akik úgy vélték, hogy a látszat világával szemben küldetéstudatos, esszencialista logikát kell szembehelyezni, s ezért kulturális produkciójukat áthatotta a társadalomkritika, a világi ellenség feltalálásának, megnevezésének, leleplezésének, kritikai megsemmisítésének vonulata. A fajelméleti munkát író, „elnémetosztrákosodott", húsz évet Bécsben élt angol, Houston Stewart Chamberlain, a filozófiai nőgyűlöletet megalapozó Otto Weininger, illetve az úri Magyarországot, a magyar ugart kárhoztató Ady Endre is része ennek a vonulatnak. Nézeteik részleges vagy teljes eltérése mögött minden esetben ott húzódott a társadalmi lényeg kimondásának szándéka, egyfajta igazi küldetéstudat. Voltak, akik úgy vélték, hogy a modernités nem más, mint a kulturális ozmózis, a nemzeti kultúrák egymásba való átszivárgása, egy új szintézis létrejötte. így vélekedett például Mahler és Bartók. A magaskultúra terén a századforduló Monarchiájának egyik legfontosabb - ha éppen nem a legfontosabb - integrációs tényezőjét a modernitás nagyon is eltérő arcú jelenségei adták, méghozzá azért, mert itt nem játszott nagy szerepet a nemzeti identitás, a nemzeti tartalom. Kulturális termékeiket ezért nevezhetjük monarchikumnak. Másfelől azonban a sokágú modernséget csak utólag látjuk meghatározó kulturális tényezőnek, egykor inkább a perifériára szorulva, a lázadás egy formájaként létezett. A birodalmi multietnicitás, multikulturalizmus együttéléses modellje a tömegkultúra terén leginkább a gasztronómiában érvényesült. Itt találunk példákat az erőszak nélküli belső gyarmatosításra éppúgy, mint a hősies ellenállásra. Az olasz ideából származó, de nevében már Bécset idéző „Wiener Schnitzel" meghódította a Monarchiát - azaz Közép-Európát. Sőt! Szétsugárzó ereje oly nagy volt, hogy hatalma túlterjedt a Monarchia határain, s még az Újvilágba, Amerikába is elért. Ha a Monarchia nem is, a „Wiener Schnitzel" gyarmatosította a világ jelentős részét. A magyar gulyás is széleskörű expanzióba 3 Tüntető tömeg a Szabadság téren, 1912