Bakos Katalin - Manicka Anna szerk.: Párbeszéd fekete-fehérben, Lengyel és magyar grafika 1918–1939 (MNG, Warszawa–Budapest, 2009)

II. HÁROM SZÓLAMBAN A LENGYEL ÉS MAGYAR MŰVÉSZETRŐL, MŰVÉSZETTÖRTÉNETRŐL ÉS TÖRTÉNELEMRŐL - Szymon Brzeziński: A „kultúra közös alapjáért". Politika és kultúra a magyar-lengyel kapcsolatokban (1918-1939)

számos, a kölcsönös barátságot hangsúlyozó nyilatkozatot eredményeztek. A két nemzet kultúrájának és történelmi kapcsolatainak hasonlóságáról mindkét oldalon többször is szó esett. A magyarok a keleti veszélyt és a nyugati kultúra közös védelmének szükségességét emelték ki. Az alkalmi beszédek a történelmi analógiákat az Anjou- és Jagelló-dinasztiákon, a keleti végvárak kiemelt szerepén, az 1848—49-es bajtársiasságon, a kulturális és egyházi kapcsolatokon keresztül egészen a Piastok és Árpádok korára vezették vissza (Eckhart Ferenc).

3 Lengyel részről a szellemi rokonság, Lengyelország, illetve Magyarország kivételes missziójának kitartó hirdetője Marian Zdziechowski volt. Magyar oldalról - többek között - ilyen szerepet vállalt a Varsói Magyar Kulturális Intézet Lengyelországban élő első igazgatója, Divéky Adorján történész.

4 A két világháború közötti magyar-lengyel viszonnyal foglalkozó felszólalásai kivételes jelentőséget tulajdonítottak a „sorsközösség" kivetítéseként értelmezett kultúra-fogalomnak. Ahogy azt Hóman észrevette: „a nemzetek barátságának egyetlen biztos alapja a szellemi (kulturális) értékek állandó és folyamatos kölcsönös cseréje, valamint a kultúra közös alapjának biztosítása".

5 Az állami kultúrpolitika tehát saját eszközeivel próbálta meg ellensúlyozni a többi szféra különválását. Az értelmiség körében a magyar-lengyel kapcsolatok egyik fontos elemének a múlttal való kommunikáció számított. A különféle kezdeményezéseknek nagy ösztönzést jelentett Báthory István születésének 400. évfordulója, amelyet 1933-ban ünnepeltek meg. A Moszkva fölött győzelmet arató király személye leginkább alkalmas volt a szoros kulturális kapcsolatok szimbolizálására. Báthory mellett gyakran szerepelt a Magyarországot a török rabság alól felszabadító lengyel király, III. Jan Sobieski (Sobieski János) alakja. A két uralkodó életművét az emlékek és archív anyagok budapesti kiállítása mutatta be, amely a korszak egyik legfontosabb magyar-lengyel kiállítási eseménye volt.

6 A Báthory-emlékév további pozitív fejleményei azok a tudományos és kiadói kezdeményezések, amelyek keretében tudományos művek és népszerűsítő irodalmi alkotások is megjelentek, köztük az események sajátos, reprezentatív beszámolója, a Magyarország és Lengyelország című album (1936).

7 Az előszó szerint a kiadvány célja egymás jobb megismerése, illetve azon ..hagyományos szentimentalizmus" átlépése, amelyből azonban nem következett a tényleges együttműködés szükségességének a belátása. Nyilvánvaló, hogy a barátság közismert szólamait mindenki használta, de a kijelentéseknek legtöbbször nem volt semmi tartalmuk, s ezen a tényen az sem változtat, hogy maga a könyv is tele van ezekkel a jelszavakkal. A két ország társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális életének minden részletét bemutató albumban a modern lengyel művészetről Władysław Tatarkiewicz nyilatkozott. Véleménye szerint a művészek két kategóriába sorolhatók: „vannak olyan kiváló művészek, mint Stryjeńska a festészet, Szczepkowski a szobrászat, Skoczylas a grafika te-rén, akik hűek a lengyel témához és sajátosan lengyel formákat keresnek. Mások azonban, akik hasonlóan tehetségesek, olyan műveket alkotnak, amelyekben mindegy, hogy mi milyen mértékben lengyel, az a fontos, hogy szép legyen: ide tartozik Wittig és Dunikowski a szobrászművészetben, Pankiewicz és Weiss a festészetben, valamint a fiatal művészek csatasora [...]. Ők alkotják művészi jelenünket".

8 Wacław Felczak szerint „a történelem során még soha nem írtak annyit a magyar-lengyel barátságról, mint a két világháború közötti időszakban".

9 Igaz, szívesen kapaszkodtak abba a „metafizikus" érvelésbe, amelyet a történelem és a nemzeti jellem által próbáltak legitimizálni. Az ismételgetett nagyvonalú kifejezések mögött annak a tudata rejtőzött, hogy a politikai érdekek terén a két ország nem mindig „haladt együtt, kéz a kézben". Ennek az összefüggésrendszernek a működtetésében leginkább az elit játszott szerepet. Az akkori kezdeményezések valós vívmánya a kulturális, ezen belül elsősorban a tudományos kapcsolatok kiszélesítése volt. A kulturális viszonyoknak ideológiai dimenziót igyekeztek adni. amely a kölcsönös kapcsolatok gazdag történetében gyökerezett. A hivatalos kultúrpolitikában Magyarország saját politikai függetlenségének demonstrálására irányuló taktikai tervei is kifejezésre jutottak.

10 Lengyelország a középés dél-európai konfliktusok ingoványában találta magát, s ehhez még Németország növekvő jelentősége is hozzájárult. A lengyel-magyar politikai együttműködés tehát számos akadályba