Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Belső utak képei – Art Brut Ausztriában és Magyarországon, Válogatás osztrák műhelyekből, valamint a budapesti Pszichiátriai Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/5)

Szücs György: „Meg nem írt novella főhőse" Gróf Teleki Ernő rajzai

nez a személyes ismeretség miatt is közelebb áll Bánffy Miklós egyénisége. Az építészeti és díszlettervező, a politikus, az író, az illusztrátor, a színházi intendáns Bánffy ugyanúgy csak„másodállásban"rajzolt karikatúrákat, mint ifjú utóda, de a genovai népszövetségi konferencián készült rajzai - bár álnéven - hamar nyilvánosságot kaptak.

30 Az 1926ban Budapesten, majd Kolozsváron is bemutatott, Maskara című darabjának közönségsikerét, az igényesebb nézők szerint sikertelenségét éppen a karikatúraszerűen megjelenített, sokak által kulcsfigurákként kezelt alakjainak köszönheti.

31 Bánffy kettős habitusát elemezve Illés Endre egy 1940-es évekbeli bonchidai látogatását idézi fel, amikor Goethe árnykép-albumát nézegetik a gróffal, aki a mesterséges fénynél való rajzolás fortélyát magyarázva mutat rá: „De van ilyen gonosz változata is, mint például ezek itt... A lámpát felemeljük, esetleg a padlóra állítjuk, és az árnyék rögtön megnyúlik, elcsúszik... Ilyenkor lesz horpadt, csúcsos, dagadt az árnyékrajzolat, gonoszabb és szemtelenebb, mint a karikaturista ceruzája..."

32 Az „amatőr"Teleki Ernő majd másfélezer rajza azonban ellenáll mindenfajta besorolásnak. Karikatúrák, groteszk ábrázolások, fantázialények, vizionárius jelenetek váltogatják egymást a lapokon, s az egyedülállóan hatalmas mennyiség kétségtelenné teszi, hogy nem alkalmi rajzolóval van dolgunk. Hiába érzünk erős késztetést valamiféle végső megfejtésre, sem a tudatalattival foglalkozó szakemberek, az elmebetegek és mentálisan sérültek rajzait elemző pszichiáterek tanulmányai,

33 sem a filozófiai-kulturális hagyomány egyik fő vonulatának, a „szép" ellentéteként tételezett „rút" esztétikájának írásai

34 nem adnak, nem adhatnak álkulcsot e speciális leletegyütteshez. A rajzok egy része valóban riasztónak tűnik, a kínzások vagy a plasztikusan kidolgozott, hatalmasra növesztett arckivágatok, a bennünket fürkésző, gyanakvó tekintetek zavaróan hatnak, másik részük viszont jóval szelídebb ábrázolás, s átüt rajtuk a humor, az irónia és a vidám-keserű önirónia is („Virágot Algernonnak. Utolsó fejezet"). Az életút ismeretében óvatosságra int az a tény is, hogy Teleki Ernő sohasem állt intézeti megfigyelés alatt, s a visszaemlékezések fényében egy rendkívül fegyelmezett, viselkedésére mindig ügyelő ember alakja bontakozik ki előttünk. A képek közvetítette világ következetesen felépített, stabil folyamatosságot mutat, stiláris vagy tartalmi hullámzás, lelkiállapottól függő minőségi romlás nem következik be. Végső soron a rajzanyagot a tényleges cselekvéstől megfosztott ember és a külső valóság közötti belső kommunikáció kivetített lenyomataként kezelhetjük, amelyet a 20. század második felének gyakran abszurdba hajló keleteurópai történelmét ismerve akár teljesen adekvát kifejezési formának is tekinthetünk. A direkt képi utalások csak szórványosan fordulnak elő, de talán nem tévedünk nagyot, ha a rajzolót magát teszszük meg rajzai főszereplőnek („Meg nem írt novella főhőse"). A történelmet és a múltat jelentő kedves tárgyai közötti türelmes várakozás nem hozott eredményt Teleki Ernőnek, a láthatatlan forgatókönyv előre sejtett, mégis váratlan utolsó fejezete újabb fordulatot tartogatott. „Hogy engem jobban elképzeljél a jelenben - írta halála előtt egy évvel egyik külföldön élő barátjának -, egy karszékben ülök hetedik éve, szemben vue az ablakomból egy hat méterre a horizontra emelkedő szomszéd ház homlokzata. Két ablak, eget, fát nem látok. Az önuralomnak magasiskolája, hogy ebben a képtelen helyzetben a szó komoly értelmében még nem zavarodtam meg."

35 Teleki Ernő a kitelepítéskor szerzett ízületi betegsége miatt már az 1970-es évek elejétől egyre nehezebben mozgott, szerette, ha ismerősei látogatás előtt telefonálnak, mert zavarta, hogy hosszan várakozniuk kell az ajtó előtt, míg ki tudja nyitni.

36 Később közelebbi barátainak kulcsot is adott. Valósággá vált az a látomás, amelyet még 1954-ben Macinben vetett papírra: berácsozott szobában, egy asztalnál, nyitott könyv előtt leláncolt, bekötött szemű férfi ül... A „rajzoló szerződése" lejárt: utolsó éveit ágyhoz, karosszékhez kötve élte le. Keze már nem engedelmeskedett akaratának, látása végleg megromlott, s az újabb látomások, torzképek, fantázialények örökre képzeletének foglyai maradtak.

37 Jegyzetek 1 Pár rajzot Szalántzy István adott Komis Gabriellának, azzal a céllal, hogy egy művészettörténésznek megmutassa őket. Szalántzy István (1933-2001) Kolozsváron élő édesanyja, Bethlen Éva révén kerülhetett kapcsolatba a hagyatékkal. Özvegye, Szalántzyné sz. Lázár Ágnes emlékei szerint férje az anyagot Batári Ferencnek mutatta meg, aki megerősítette, hogy nem bírnak művészi értékkel, nem kiállítási darabok. Az első közvetlen információkat a Kolozsváron lakó Kovács Katalintól kaptam, aki gondoskodott arról, hogy a rajzok a Németországban élő örökösök hozzájárulásával a 90-es évek elején a Magyar Nemzeti Galéria Adattárába kerüljenek (Itsz.: 24470/2008). Átlapozhattam az 1974-től vezetett határidőnaplókat, amelyekből néhány nevet, beírást kijegyzeteltem. 1994-ben azután elkísért Teleki Ernő egykori iskolatársához, barátjához, Bocsánczi Zoltánhoz, aki pontosabb életrajzi dátumokkal szolgált. Hasonló utat járt be később Sas Péter, aki a töredékes adatokat kibővítve egy részletesebb pályaképet tudott felrajzolni: Gróf Teleki Ernő (1902-1980). Művelődés, 2001. 12. sz. 26-29. 2 Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler von der Antike bis zur Gegenwart. Begründet von Ulrich Thieme und Felix Becker. Band XXXII. Hrsg.: Hans Vollmer. Leipzig, 1938.510. 3 Teleki Ernő (Kolozsvár, 1902. szeptember 11 - Kolozsvár, 1980. november 27.) és Teleki Andor (Kolozsvár, 1902. szeptember 11 - Buenos Aires, 1978. január 22.) három nővére közül Margit már kislánykorában elhunyt (1898-1906), Erzsébet (1896-1981 ) 1920ban házasságot kötött gróf Degenfeld-Schonburg Miksával, Cécile (1901-1981) nem ment férjhez, Budapesten halt meg, de ő is a Házsongárdi temetőben nyugszik. Erzsébet egyébkéntT. Rátz Péter nagybányai festő tanítványa volt, tájképeket és portrékat festett, később Németországban már absztrakt képeket alkotott. [DegenfeldSchonburg Pál visszaemlékezése.] In: Gróf Komis Gabriella: Elődök és utódok. Erdélyi főnemesek a XX. században. Bp., 2002.149. 4 Braunnak, a Transdanubia Kereskedelmi Vállalat igazgatójának, Hitler bizalmas informátorának jelentése, Berlin, 1940. október 28. In: A Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933-1944. Összeáll.: Ránki György et al. Bp., 1968. 546-547. 5 Mikó Imre: Huszonkét év. Az erdélyi magyarság politikai története 1918. december 1-től 1940. augusztus 30-ig. Bp., 1941.176, 225. 6 Aurel Socol: Kényszerlakhely egy européernél II. Szabadság, 1998. május 26. 3. A sors