Mikó Árpád – Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/4)

Tanulmányok - GALAVICS GÉZA: Festők és metszetelőképek a késő reneszánsz Magyarországon

64 MEDVECKY 1994/2,15. 65 MEDVECKY 2006, 207-208. 66 Lásd a 10. jegyzetet. 67 MYSKOVSZKY 1879; MYSKOVSZKY 1908,306-309. 68 JANKOVICS 1999, 38-47. Rimay János írásai. A kötetet összeállította, a szöveget gondozta, az utószót és a jegyzeteket írta Ács PÁL. Budapest, 1992,153. 69 KEMÉNY 1903/2,342. 70 Boltz személyéről s műveiről: Biographisch-bibliographisches Kirchenlexikon. Bd. XXIII (2004) 107-109 (M. KNEDLÍK). A könyv további kiadásainak adatai ugyanitt: Frankfurt 1550, 1551, h.n. 1552, 1553, 1554, Straßburg 1557, Frankfurt 1562, 1566, 1571, 1578, Straßburg 1582, Frankfurt 1 589, 1597, Erfurt 1600 k., Magdeburg 1607, Frankfurt 1613, Darmstadt 1613, Straßburg 1630, Hamburg 1645,Erfurt 1661,h.n. 1667, Erfurt 1662, Augsburg 1675, Annaberg 1684, Magdeburg 1668, Annaberg 1689. Példányt őriz belőle az Egyetemi Könyvtár (jelzete Ed. 211), sérült és hiányos címlappal, az 1550—1600 közti frankfurti kiadások egyikeként. A kötet szövegét modern átírásban, képek nélkül, az 1549-es kiadást alapul véve, Carl Benzinger 1913-ban Münchenben kiadta (OSZK). Ennek kísérő szövege még csak 16 kiadást regisztrál, címfelvételekkel. Ezekből kiderül, hogy a mű Illuminierbuch elnevezését megtartva a különböző kiadók igen különböző címek alatt adták ki, s szinte kiadásonként, kiadónként változtatva a kötet máshonnan átvett metszetillusztrációit is. Aki tehát Valentin Boltz kötetének magyarországi felhasználását kutatná, különböző kiadásokkal kell számolnia. Az 1913-as müncheni modern kiadás címleírása alapján az Egyetemi Könyvtár hiányos címlapú Boltz-kötete az 1575-ös frankfurti kiadással azonosítható, s címe így egészítendő ki: Illuminierbuch Künstlich alle Farben zu machen und zu bereiten. Allen Briefmalern, sampt anderen solcher Künstenliebhabern nützlich und gut zu wissen. Vorhin im truck me außgangen. DurchValentium Boitzen von Rufach. Frankfurt MDLXII. A tizenkét apostolt ábrázoló metszetillusztráció csak ebben és az 1550es frankfurti kiadásban található meg. 71 CELKOVÁ 1991, a metszetelőkép megjelölésével. 72 A folyamatról WITTKOWER 1963. Magyar kiadása WITTKOWER 1966. Reneszánsz fejezetei és Zuccari személye is számos helyen, s a másik, a római falképnél egy évtizeddel későbbi, Porta della Virtu címmel ismert freskótervéről 339—342, és 59. kép. Ugyanerről és saját római házának falképéről PREISS 1974,126-128, és 37, 40. kép. 73 Bő példatárat közöl erről GARAS 1953, 144-147. 74 Ajelenségről részletesebben GALAVICS 2007/2,193-198. Érdemes lenne a magyarországi 17. századi tábla- és falképek szignatúráit összegyűjteni s ebből a nézőpontból értelmezni. 75 GARAS 1953, 141, főként Kemény Lajos kassai képírókkal foglalkozó közleményei nyomán. 76 Az egész ügy részletes dokumentációja in extenso forrásközléssel BARANYAI 1975, az Adattári részben 418-436. Engelholm a Szepesi Kamarától arra kért engedélyt (amelyet a lőcsei tanács egyszer már elutasított), hogy a pozsonyi tanúsítvány szellemében a szobrászatot mint szabad művészetet gyakorolhassa. Kérvényére a Szepesi Kamara előbb az engedélyt megadta, majd miután a másik fél is beterjesztette az ő igazságát tanúsító grazi mellékletet, az engedélyt visszavonta (Kassa, 1700. augusztus 5). Az azonos lőcsei és kassai döntés után, 1701 első hónapjaiban Engelholm továbbra is úgy érvelt: „Die Bildthawer sindt freye Künstler und haben kein Handwerk; wann er hatt ausgelernet, so ist er überall Printz undt Meister vor sich, undt kan sich gleich neben seinen Lehrherrn stehen undt arbeiten, wanns ihme gefállt, sonderlich, wo die Bildthawer keine Zunft oder Brüderschaft haben." Ugyanott — Levoca, Okresny archív. XXI/11. nyomán-428. 77 A közép-európai művészet 17—18. századi történetében nincs átfogó, a művészet és mesterek a társadalomban elfoglalt helyéről és annak változásairól szóló feldolgozás. A kérdéskör rövid összefoglalása:JÁVOR 2004, 25—26. A kérdéskör egy-egy részjelenségének vizsgálatához lásd: GATZ, KONRAD: Das deutsche Malerhandwerk zur Blütezeit der Zünfte. München, 1936; továbbá STÜRMER, MICHAEL: Herbst des alten Handwerks. Meister, Gesellen und Obrigkeit im 18. Jahrhundert. München 1986; HAUPT, HERBERT: Das Hof- und Hofbefreite Handwerk im barocken Wien 1620 bis 1770. Ein Handbuch. Innsbruck - Wien - Bozen 2007. 78 ÖELKOVÁ 1991, 35—36. A festmény datálása, attribúciója, ikonográfiája Milan Togner olomouci cseh művészettörténésznek a festmény restaurálásához készült dokumentációján alapszik. Mind Mária Celkovának, a Selmecbányái múzeum művészettörténészének, mind Milan Togn érnek köszönöm, hogy segítségemre voltak a festményről rendelkezésre álló publikált adatok és háttér-információk értelmezésében, csakúgy, mint a levéltáros Mikulás Celkónak (Selmecbánya), s a régi német szövegek specialistájának, Németh Jánosnak (Veszprémi Egyetem), hogy megkísérelték a festmény kopott és rongált feliratát kiolvasni. - A Selmecbányát ábrázoló tollrajz a főhercegi látogatás egyik legfontosabb írott dokumentumának, a két, majdnem azonos példányban létező Goldenes Buch von Schänitz, 1764 (Bécs, ÖNB; Selmecbánya, Banská Stiavnica Archiv) kéziratnak az elejét díszíti. Rajzolója Johannes della Martina. Kiállítva s a bécsi példányból való rajz reprodukálva: MariaTheresia Halbturn 1980, 374. kat. sz., 23. kép. 79 1751-ben Mária Terézia férje, Lotharingiai Ferenc, 1764-ben fiaik, József és Lipót, s vejük, Albert herceg, 1777-ben fiuk Miksa, s uralkodóként 1782-ben II.József. 80 ÖELKOVÁ - LELKO 2000, 141-149; továbbá LAPITKOVÁ 2001, 129-138, LAPTTKOVÁ 2002, 107-117. A diadalkapukról LAPITKOVÁ 1998, 168-184; LAPITKOVÁ 2002/2, 126-134. 81 Az útról Lipót főherceg vezetett naplót: Journeaux de nos voyages de frankfourth, des mines d'hongrie, et en Bohème et Moravie en 1764. ÖNB Handschriftensammlung, ahol a nekik állított diadalkaput is említi. Lásd: Maria Theresia Halbturn 1980, 375. kat. sz. A diadalkapu terve megmaradt (Banská Stiavnica, Banicke múzeum), kiállítva a halbturni (Maria Theresia Halbturn 1980, 364. kat. számon, kép nélkül), a Banská Stiavnica-i (ÖELKOVÁ 1994, 44. kat. sz.) és a schallaburgi (Lothringens Erbe 2000, 710. kat. számon, képpel) kiállításon. A napló szlovák fordítását (Denník princa Leopolda. Martin 1990) JOZEF VOZÁR adta ki. 82 Nemigen említik a festő Anton Schmidttel foglalkozó írások sem, s Mária Celková sem az általa rendezett 1994-es kiállításon, s a legújabb, a Selmecbányái uralkodói látogatásokkal összefüggésbe hozható, s e vonatkozásban tágan értelmezett műalkotások, rekvizitumok jegyzékében sem: ÖELKOVÁ 1994; ŐELKOVÁ 2004,54-64,3 kép.