Mikó Árpád – Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/4)
Tanulmányok - GALAVICS GÉZA: Festők és metszetelőképek a késő reneszánsz Magyarországon
Stoss-metszetek felhasználását mutatta ki. Metódusát többen is, így Myskovszky Viktor, Divald Kornél, Victor Roth, Gerevich Tibor, Genthon István és mások is követték. A témában azonban a legrangosabb publikációk Hoffmann Edithtől származnak. O 1937-ben jelentette meg összefoglaló munkáját, amelyben 99 magyarországi és 63 erdélyi középkori táblakép (s mellettük sok magyarországi kódexminiatúra) kompozícióján mutatta ki ES Mester, Schongauer, Dürer, Altdorfer, Schäuffelein, S. Beham,Veit Stoss, Israel van Meckenen és mások metszeteinek használatát. 12 A 16-17. század európai művészettörténetével foglalkozó munkákban, bár régóta jelen volt a metszetfelhasználások szempontja, az ilyen jellegű kutatások jól érzékelhetően, tendenciaszerűen csak az 1 980-as évektől erősödtek fel. Nem függetlenül a 16—17. századi sokszorosított grafikával foglalkozó mesterek életművének feldolgozásaitól, Hollstein németalföldi és német metsző ceuvre-Öket sorra vevő katalógussorozatának, valamint 1979-től az Illustrated Bartsch újabb és újabb köteteinek megjelenésétől. 1979-ben a bolognai CIHA-kongresszuson már meghatározó téma volt a metszetek szerepe a képek és stílusok elterjedésében (Le stampe e la diffusione dette imagini e degli still),, 13 s mindezek, csakúgy, mint a gazdag grafikai termésű rudolfinus művészet iránti növekvő figyelem egyaránt táplálták a festők metszetfelhasználásával foglalkozó, egy-egy régió 16—17. századi emlékeit vizsgáló kutatásokat. Jozef Medvecky munkáját közvetlenül elsősorban lengyel példák inspirálták, ahol máig megfigyelhető friss érdeklődéssel fordulnak e témakör felé. 14 Magyarországon a 17. századi művészetről eddig ilyen jellegű szisztematikus kutatások nem folytak. Ebben bizonyosan szerepe volt annak is, hogy mire a 17. század művészete iránt megnőtt a művészettörténeti érdeklődés, addigra már a történeti Észak-Magyarország egy új államnak, Csehszlovákiának lett a része. A 17. századi művészeti anyagot pedig ekkorra még nem gyűjtötték össze olyan szisztematikusan, mint az 1920 előtti hét-nyolc évtizedben a középkori Magyarország táblaképfestészetét. Egy ilyen, állami, városi, egyházi gyűjteményekre és az egész ország műemléképületeire kiterjedő gyűjtést — összekötve minden egyes kompozíció lefényképezésével és rendszerezésével - csak az adott ország művészettörténészei, szakemberei tudnak elvégezni. A metszetelőképhasználat átfogó vizsgálatához ez a munka előfeltétele. Az e témakörben az 1990-es évek második felétől megjelenő publikációk mutatják, hogy erre a munkára a szlovák művészettörténetnek is hét-nyolc évtizedre volt szüksége. A történeti Magyarország — vagy annak egy része — művészetével foglalkozó kutatók alkalmasint eddig is jelezték, ha kutatásaik során metszetelőkép-felhasználással találkoztak. Garas Klára például 1 953-ban az oravkai (ma Orawka néven Lengyelországhoz tartozó) fatemplom falképeinél (1655) Ghirlandaio firenzei Santa Maria Novella-beli kompozícióinak előképeire hívta fel a figyelmet, 1 "'Aggházy Mária pedig 1956-ban egy Hans von Aachen után készült metszet követését írta le egy lőcsei faragott epitáfiumon. 16 Magam 1976ban egy Vasari-tanítvány, Antonio Tempesta csataképmetszeteinek felhasználását mutattam ki Nádasdy Ferenc sárvári várának dísztermében (1653), 17 később Ingeborg Sparholz-Schemper szintén Tempestától Ovidius-illusztrációkat azonosított a borostyánkői Batthyány- és a kaboldi Kéry-kastély dísztermében, továbbá egy kisebb sárvári kastélyszobában is. lx 1990-ben megfigyelésem nyomán közölték, hogy a szepeshelyi Szent Kereszt-oltáron a predellát Hans von Aachen metszete után festették, 19 1993-ban pedig magam publikáltam, hogy a győri jezsuiták egyik mellékoltárán a vezető francia akadémiai mester, Laurent de la Hyre oltárkép-kompozíciója tűnik fel, nem sokkal annak párizsi elkészülte után. 2U Jozef Medvecky 1994-től kezdte folyamatosan közzétenni írásait az észak-magyarországi területek 17. századi metszetfelhasználásról. Oly gazdag példatárral, amely többszöröse az addig megállapításoknak, s annyi erudícióval, amely jelentősen megváltoztatja a 17. század magyarországi festészetéről alkotott képünket. Bár ő ezt nem említi, mégsem lehet kétség afelől, hogy Jozef Medvecky a régi Magyarország művészetével foglalkozó művészettörténet-írásban annak a kutatási tradíciónak a folytatója - ha a történeti Magyarország felől nézve területi lehatárolással is —, amelyet a középkori magyarországi táblaképekről Hoffmann Edith végzett el. A szlovák szakember is azt vizsgálta, hogy a kor — esetünkben a 17. század — mesterei mit ismertek, s miként merítettek a rézmetszetekben megjelenített európai művészeti tradícióból, s hogyan építették be ezek kompozíciós, ikonográfiái megoldásait, valamint formai- és stílustörekvéseit a Felső-Magyarországon vagy az oda készült alkotásaikba. Mivel nagyszámú példával dolgozott, eredményei ezért alkalmasak általánosabb művészettörténeti tanulságok levonására is. Egy ilyen típusú vizsgálat nemcsak a térség festőiről, azoknak az európai hagyományokhoz s újításokhoz való viszonyáról szól, hanem azokról is, akiknek a számára e műveket készítették. Megrendelőkről, tehát városi polgárokról, városi és falusi közösségekről, nemesi rangú vagy egyházi tisztséget betöltő mecénásokról, s néha erdélyi fejedelmekről is. Ha pedig - bár ez elég ritkán fordul elő - valamilyen módon arra is következtethetünk, hogy egy adott műhöz a metszetmintakép felhasználása a megrendelő személyes kívánságra történt, s ennek még lehetséges indítékai is kideríthetők, akkor szólalhat meg igazán egy műalkotás, keresve a helyét a művészettörténészek által a kor művészetének történetében. Jozef Medvecky két, karakterében és földrajzi elhelyezkedését tekintve is eltérő műalkotáscsoportot vizsgált írásaiban. Az egyik a mai Közép- és Kelet-Szlovákia területe, a Szepesség, a bányavárosok, valamint Kassa, Eperjes, Bártfa vidéke, s az ezek művészeti vonzáskörébe tartozó Gömör és Nógrád területe. Itt a 17. században a lakosság zöme még evangélikus, de kisebb arányban vannak katolikusok és reformátusok is, nemzetiségét tekintve pedig kevert: szlovák, német és magyar nyelvű. A tőlük származó s festőknek szóló megbízások főként halotti epitáfiumok, evangélikus és katolikus templomok, kápolnák oltárai és oltárképei voltak. Lehettek köztük persze import alkotások is, egyről bizonyosan tudjuk, hogy az volt,Thurzó nádor egykori árvái várkápolnájának oltára. Alkotóik nagyrészt e térségben élő helyi mesterek, mára már zömmel ismeretlen festők alkotásai voltak. A Jozef Medvecky által kutatott másik műegyüttes, a vöröskői (Cerveny Kamen) Pálffy-várkastély stukkó keretekbe foglalt festészeti dísze a főemelet lakószobáiban, kápolnájában és Sala terrenájában található. Ez egyetlen festőnek, az Eszak-Itáliából érkezett CarpoforoTencalának (és munkatársainak) az alkotása 1655-ből. Jelentősége abban áll, hogy Tencala, akinek ez volt az első közép-európai szereplése, a 17. század második felében
