Mikó Árpád – Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/4)
Tanulmányok - BUZÁSI ENIKŐ: Portrék, festők, mecénások. A portré történetéhez a 16—17. századi Magyar Királyságban
eltűnik a nyugat-európai viselet, a főrangú asszonyok arcképeiken jellegzetes magyar nemesi öltözetben jelennek meg. Nem a divat változása van emögött, a nyugati ízlésű öltözeti darabok továbbra is megtalálhatók ruhatárukban, vagyis a hozomány-jegyzékekben, a ruhakészítéssel, ruhavásárlással kapcsolatos számlákban e téren nincs változás. 136 Ami megváltozik, az a szándék, hogy miként láttassák magukat portréikon, miként jelenjenek meg rajtuk a magyar nemesi társadalom tagjaként, ami mint jelenség, különösen az udvarral lojális arisztokrata családok hölgy tagjainak képmásain szembeötlő. Kifejező példáját adja Nádasdyné Esterházy Anna Julianna egy évtized különbséggel készült két portréja, a Cornells Sustermans műveként e kiállítás kapcsán meghatározott 1645-ös képmás (in X-9), 157 amelyen nyugat-európai módon öltözve látjuk, valamint magyar viseletű portréja, Benjamin Block 1656-os ábrázolása. De a jelenség végigkövethető az Esterházyak családi portrékötetében, a Trophaeumbzn is, ahol az 1650-es évektől csak magyar ruhában jelennek meg a család nőtagjai, egészen a század végéig. 138 Akkor tűnnek fel a portrésorban Pál fiainak francia divat szerint öltözött külföldi feleségei, 159 ahogyan akkor — lényegében a török kiűzésével véget érő 17. századdal — múlik el a női portrékon a magyar viselet kizárólagossága is, a régi típusú udvari kultúra több más jelenségével párhuzamosan. Míg az 1652-es Wideman-sorozat a férfi és női képmások ikonográfiáját, kompozíciójuk karakterét formálta elsősorban, addig az 1664-ben megjelent Mausoleum a portréműfaj egészére volt — igaz, másfajta — ösztönzéssel. Csak néhány, de annál jellemzőbb példa szól amellett, hogy a családi ősgalériák sorozatos létrehozásának kezdete a Mausoleum-metszetek megjelenése utáni évtizedben jelölhető ki. Az érdeklődés ekkor fordul a családok múltbeli szereplői felé, s az arcképsorok ekkortól egészülnek ki az egy generáción túli elődök portréival. A 17. században legkorábban ez időtől nevezhetők a családi portrésorozatok „ősgalériának", minthogy maga a kifejezés is az ábrázoltakra nézve bizonyos időbeli távlatot feltételez. A legkézenfekvőbb példákat kétségtelenül a Mausoleumkompozíciókat felhasználó Batthyány- és Esterházy-sorozatok adják, s közülük a Batthyány-arcképgaléria 1670-es évek elején készült és 1673-ban már 12 darabot számláló hun-magyar vezér-képei („Réghi Pogányok Fejedelme Kepék") 16 " nyitják a sort. Nem sokkal követik őket ugyanannak a festőnek a munkáiként - és szintén a Mausoleum felhasználásával — Szent István, Hunyadi Mátyás, Hunyadi János és Kinizsi Pál ábrázolásai, valamint a megrendelő, Batthyány Kristóf és apja, Ádám portréi. 161 A sorozatot a 18. század folyamán bővítik tovább — ezzel a képsort már tényleges ősgalériává alakítva — a család 16. században élt felmenőinek (fiktív?) ábrázolásaival, valamint utolsó 17. századi tagjának, Batthyány II. Ádámnak a képmásával. 162 Az Esterházy Pál nádor által létrehozott, tetemes mennyiségű családi portréból álló ősgaléria kezdeteire nincs ilyen pontos időpontunk. Ám a Fraknón őrzött arcképgaléria legalább két sorozatban létező hun—magyar vezér képei, valamint néhány Esterházy-ős, illetve családtag Mauso/eWi-metszetek szó szerinti átvételével készült ábrázolása 163 azért kijelöli az ősgaléria-állítás szándékának alsó időhatárát. Emellett az egyidejű portrék zöme az 1680/90-es évekre datált, ami megfelel az 1690-es években felvett fraknói portréleltárak idejének is. A trencséni vár már eddigiekben is hivatkozott 1678-as leltára ugyancsak arra utal, hogy az IIlésházyak portrégalériáját is kiegészítette egy olyan uralkodósor, amelybe a leltározó szóhasználatával 13 „ősrégi király" ábrázolása is beletartozott. Ezen felül az összeírás felsorol még 19 császárportrét, valamint négy képet „Mátyás királyról", a megkülönböztető megnevezés alapján feltehetően nem a császárrá is megkoronázott Habsburg-uralkodóról. 164 S noha az említettekből egyet sem tudunk azonosítani, talán megengedhető, ha ebben az összetételben — legalábbis részben — a Mausoleum ábrázolásainak sorát felételezzük. Egyelőre nemigen találjuk nyomát annak, hogy maga Nádasdy Ferenc készíttetett-e a Mausoleum alapján festett bármilyen sorozatot. Az a tizenkét „pogány császár"-kép, amit Pottendorfon kelt egyik leltára 1669-ben feltüntet, római uralkodók ábrázolása is lehetett. 163 A sorozat esetleges összefüggése az országbíró tulajdonában volt egykori portrékkal, valamint a Nádasdyarcképgaléria fennmaradt darabjaival még kutatást igényel, de annyi tán kimondható, hogy a ma ismert nádasdladányi eredetű portrék egyes darabjai 166 — másolatként — ezzel az említéssel közel egyidejűek. S hogy e meglévő szerény kivitelezésű példányok — már amelyik valóban Nádasdy korához köthető — csupán melléktermékei a Nádasdy-udvar portréfestő-tevékenységének, azt az országbíró egyik korai elődjéről, Nádasdy Tamásné Kanizsay Orsolyáról 16. századi minta alapján - talán egy másik ősgaléria kezdeményeként 1650 körül készült, s a pottendorfi kortárs galéria festőinek egyikétől való színvonalas portré is igazolja. 167 Jegyzetek Köszönöm Pálffy Gézának, hogy tanulmányomat átolvasta, és néhány hasznos észrevételt, valamint irodalom-kiegészítést tett. 1 GARAS 1953. 2 CENNERNÉWILHELMB 1954;CENNERNÉWILHELMB 1955;RÓZSA 1960; GALAVICS 1987; GALAVICS 1990. 3 CENNERNÉ WILHELMB 1956;CENNERNÉWILHELMB 1957; RÓZSA 1973; RÓZSA 1991; GALAVICS 1996; Történelem - kép 2000; BUZÁSI 2001/2; RÓZSA 2004; RÓZSA 2006. 4 Ősgalériák 1988; BUZÁSI 2000; STIBRANÁ 2006. 5 RÓZSA 1959; BuzAsi 1995; GALAVICS 2005. 6 PIGLER 1956; CENNERNÉ WILHELMB 1964; CENNERNÉ WILHELMB 1970; BuzAsi 1975; CENNERNÉ WILHELMB 1976; CENNERNÉWILHELMB 1997. 7 BÁNRÉVY- KAPOSSY 1956;BOTTI.Ó 1960;BOTTLÓ 1962;BADÁL 1975; BADAL 1976; HORVÁTH 1978; HORVÁTH 1979; SCHUHMACHER 1991; FIDLER I-IV 8 Például Hans Thiergarten (1534-1550 k.) és fia, Jeremias (1553-1569 k.) ld. FIDLER IV, 243-244; Hans Fincken (1578-1589 k.) ld. FIDLER II, 207, SAUR XL, 95; Hans Georg Heller (1591-1598 k.) Id. FIDLER II, 214; Sigmund Prickl / Brickl / Preckhell (1631-1646 k.) ld. GARAS 1953,139 (régebbi irodalommal); FIDLER 1, 88; FIDLER IV, 228; Matthias Zimmermann (1645—1658 k.) ld. FIDLER IV, 252 — valamennyien pozsonyi illetőséggel. 9 BÁNRÉVY - KAPOSSY 1956, 52 (115. sz.), 53 (131, 141-143 sz.), 190 (152. 153,157. sz.), 192 (193,204 sz.) 10 A kérdés összefoglalásaként: MEDVECKY 1998. 11 MIHALIK JÓZSEF: Egy régi templomi székről. Múzeumi és Könyvtári Értesítő 1907,43-46; MIHALIK JÓZSEF: A bártfai epitáfiumok. Múzeumi és Könyvtári Értesítő 1907, 102-104; GARAS 1953, 134.