Mikó Árpád – Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/4)
Tanulmányok - BUZÁSI ENIKŐ: Portrék, festők, mecénások. A portré történetéhez a 16—17. századi Magyar Királyságban
12. Marcin Kober köre: Kubinyi Dániel, 1595 (Dolny Kubín, Oravská galéria) wisch Annának hívták, és közeli rokona volt Batthyány Ferenc pohárnokmester, horvát-szlavón-dalmát bán nejének, Schwetkowisch Katalinnak. 87 Mindez arra utal, hogy a Blagay-portrégyűjtemény eredetét illetően II. Lajos magyar és cseh király nővéréhez, Anna magyar királynéhoz, Magyarországi Mária sógornőjéhez, s tőle Schwetkowisch Annához, a királyné udvarhölgyéhez vezetnek a szálak. A gyűjtemény kisebb méretű portrékból állhatott, és létrejötte 1546/47-re tehető. A Beck-kötetbeli másolatok ugyanis többségükben datáltak, a legkésőbbi dátum 1546. Ez annyit jelent, hogy Magyarországi Mária brüsszeli udvarának portréi közül a legkésőbbi, amelynek kisméretű változata eljutott Anna királynéhoz Bécsbe, 1546-os volt. A sorozat felső időhatárát a királyné 1547-es halálozási éve adja, s ha helyes a feltevés, hogy a gyűjtemény Anna királynétól — esetleg halála után - jutott főudvarmesteréhez, Joseph von Lamberghez, illetve udvarhölgyéhez, Blagay grófnő anyjához, akkor ez az év a sorozat (előbb Lamberg, majd) Blagay-tulajdonba kerülésének is dátuma. Minthogy a Blagay-gyűjtemény egykori képeinek Beckkötetből ismert része egyetlen magyar vonatkozású ábrázolást sem tartalmaz, joggal kérdezhető, hogy vajon mi köti ezt az egész kérdést a magyarországi portréművészethez, illetve annak emlékeihez. A válasz igen egyszerű: a 16. századi osztrák-magyar közös udvar arisztokráciájának története, kulturális érdeklődése és kapcsolatai nem vághatok szét a nemzeti hovatartozás mentén, különösen nem a képzőművészetben, amely ilyenfajta megosztottságot nem ismer. Mi több, a megrendelői igények formálódásában, korszerűbbé válásában épp az effajta kölcsönösségek jelentősége tapasztalható. Egy ilyen fontos - különösen pedig ennyire korai — portrégyűjtemény „privát gyűjteménnyé válása" az adott körben feltehetően nem volt következmények nélküli, legalábbis a portré iránti „szükséglet" alakulásában játszott szerepére nézve. Hieronymus Beck portrékönyvében szerepel egy név és proveniencia-adat nélküli, eddig ismeretlennek tartott hadvezér-képmás, amelynek ábrázoltjában — egyedül a kötetben — véleményem szerint egy magyar arisztokrata, Pálffy II. Mik-
