Mikó Árpád – Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/4)
Tanulmányok - MIKÓ ÁRPÁD: Reneszánsz, magyar reneszánsz, magyarországi reneszánsz. Részletek egy stíluskorszak kutatásának történetéből
leményekben, az Archaeologiai Értesítőben, a bécsi CentralComission közleményeiben és egyebütt jelentek meg, nagy rendszerességgel, az 1860-as évek közepétől kezdve. A Central-Commission, a Műemlékek Országos Bizottsága, sőt még a Magyar Tudományos Akadémia is tagjává választotta. Minden tiszteletünk mellett megmondhatjuk, hogy szorgalmas műkedvelő volt — történészként is, rajzolóként is. Saját korának mércéjével sem állta meg a tudományban a helyét. 50 Jellemző, hogy a bártfai városháza történeti forrásainak csak töredékét hasznosította monográfiájában — és persze jellemző az is, hogy a hazai kutatás a legutóbbi időkig csak az általa közölteket ismerte és idézte. 51 Rajzai többnyire pontatlanok; nemcsak arányaik hibásak, hanem részletformáik is szabadon költöttek. Feliratmásolatairól jobb volna nem beszélni. Csak egyetlen (végkicsengésében pozitív) példa: a lőcsei Urbanovicz-epitáfium — a főoltárt alkotó Pál mester nevének megörökítője — feliratát legbővebben az ő rajza őrizte meg. Igaz, hogy a szöveg nem ott fut, ahova ő rajzolta, mégis az egyik szárny (akkor még kibetűzhető) bibliai citátumait csak ő olvasta el — ám sajnos ő sem végig. 32 Az első önálló, reneszánsz tárgyú, összefoglaló munkát mindenesetre Myskovszky Viktor írta Magyarországon. 33 Építészettörténeti áttekintése akadémiai székfoglalója volt 1881-ben. A gondolatmenet az egyetemes művészettörténetből indult. Nagy vonalakban — ám elég hosszasan — áttekintette az itáliai reneszánsz építészetet, valamint a spanyolt, a franciát, az angolt és a németet is. Szakaszolta is, gondosan. Itáliában 1580-tól hanyatlott le a reneszánsz a barokk festői törekvéseivel — az oszlop díszítménnyé „aljasul", írta —, „s ez volt a renaissance sírja". A német reneszánsz csak a 17. század végével kezdett hanyatlani, amikor a barokk megtámadta a reneszánsz építészet „szervezetét, és az ún. rococo ízléstelen formáival áraszt[otta] el a korszak műalkotásait." 34 Azért emeltem ki e két országot, mert ezek a legfontosabbak a hazai reneszánsz szempontjából. Myskovszky azt tartotta különösen hangsúlyozandónak, hogy a reneszánsz stílus nem Németországon keresztül érkezett hozzánk, mint ezt hirdették sokan, hanem közvetlenül Itáliából, amire igazán büszkék lehetünk. ,,[A] renaissance egyenesen Olaszországból jutott hazánkba, és pedig sokkal előbb honosuk meg, mint Európa többi országaiban." Mindezt Mátyásnak köszönhetjük. 33 Tárgyi bázisa a szerzőnek szűkös, de szinte mindenre hivatkozott, amit akkor ismerni lehetett: kőfaragványokra, épületekre, írásos forrásokra. Visegrádot említette első helyen, Vajdahunyadon az Aranyház, Budán — a Nemzeti Múzeumban őrzött — kőfaragványok jelentették a hivatkozási alapot; utóbbiak firenzei stílusát emelte ki. Ez is fontos Leitmotiv lesz, máig. Vác (Báthory Miklós címerköve), Kassa (Szatmári György címere), Esztergom (Bakócz-kápolna), Bács (a Henszlmann Imre ásatásán előkerült töredékek) és Bártfa (a városháza, amelyről Myskovszky írt részletesen) a Jagellókor fontos objektumai. Mohács a választóvonal, a Felföldön ez után „a renaissance virágzásának fénypontját érte el" Volt-e olyan, hogy „magyar renaissance", kérdezte. Csak keveset ismerünk az emlékekből, ,,[m]indazonáltal tagadhatatlan, hogy a már eddig ismeretes renaissance stílusjegyű műalkotásainktól bizonyos magyar nemzeti jelleget elvitatni nem lehet". 36 Érdekes, hogy a pártázatot — bár regisztrálta — nem tekintette nemzeti stílusjegynek; a „felvidéki pártázatos reneszánsz"ot nem Myskovszky találta fel. A szobrászatot a síremlékek képviselték, ezt részben a Nemzeti Múzeum gipszmásolatgyűjteménye, részben saját kutatásai alapján ismertette. Myskovszky egyébként Erdélyről szinte egyáltalán nem írt semmit; az ottani síremlékek közül egyedül Izabella királyné gyulafehérvári tumbáját említette, azt is a gipszmásolat alapján. 37 A kötetben a Dunántúl sem kapott szerepet.Végezetül nem szabad elfeledni azt sem, hogy a szerző számára a 15-17. századi „renaissance" a 19. század második felében újra kibontakozó „renaissance" példájaként is érdekes, sőt, az új stílus ama régi folytatása, kiteljesítése volt. 58 Az a nagy album, amely száz rajzát tartalmazza, néhol valósággal a mintakönyv benyomását kelti: intarziadíszes bútormezők, brokátmustrák, vasrácsok, építészeti részletek éppúgy megtalálhatók benne, mint az épületek távlati képei vagy alaprajzai. 39 Myskovszky munkássága - főleg rajzai — erősen hozzájárultak a magyarországi reneszánsz művészet képi kánonjának kialakulásához. Rajzainak dátumai a MOB rajztárában — az 1905-ös katalógus szerint - az 1860-as évek második felétől 1901-ig futottak. 60 Tárgyait a Felföld északi megyéiből - Árvától Zemplénig - választotta ki. Roppant tanulságos annak 13. A bártfai városháza lépcsőtornya, 1506—1507 (Myskovszky 1879-1880)