Mikó Árpád – Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/4)

Tanulmányok - Kiss ERIKA: Ötvösművek a 16-17. századi Magyarországon

16. Georgius May II. (mester 1688-tól, fi 712, Brassó): Könyvtábla, 1707-1708 (Bucure^ti, Muzeul National de Artä al Románia; NiCOLESCU Í968 nyomán) a Partiumból és Erdélyből ismertek. Az emlékanyagban is rendkívül nagy számban képviselt típus sok — elsősorban a magyar lakta vidékeken — református úrasztali edényként maradt fenn. A dél-erdélyi lutheránus liturgikus felszerelések közé nem kerültek be; szomszédságok, céhek edényeiként használták őket.

86 A legsúlyosabb, éppen ezért különösen reprezentatív ezüstművek közé tartoztak a kézmosó készletek. Ilyen művel csak a főúri leltárakban találkozunk, jellemzően mindig elsőként említik. Ugyancsak előkelő tárgynak számítottak a különböző kannák. E művek a középkor óta az asztali edények között szerepeltek. A 16—17. századi magyarországi és erdélyi típusok legtöbbje szintén délnémet hatást mutat. Lényeges különbség azonban, hogy míg a német, skandináv és lengyel-balti példák legtöbbje ivóedény, a források és a tárgyak alapján e fedeles, füles edények itthon a folyadékok tárolására szolgáltak.

87 A magyarországi kutatás — elsősorban a 20. század második felében — szinte teljesen megfeledkezett az erdélyi ötvösök által a román fejedelemségek megrendelőinek készített munkákról. Az emlékek mindegyike kolostoroknak, templomoknak tett kegyes adományként maradt fenn.

88 A főként brassói, kisebb részben nagyszebeni eredetű művek között többségében a keleti rítusú keresztény egyház liturgiájában használatos edények, könyvborítók, örökmécsek találhatók,

89 de vannak közöttük jellegzetes erdélyi, magyarországi típusok is.

90 Ez utóbbiak általában az emlékanyag korábbi rétegéhez tartoznak. A számban és minőségben is jelentős munkák legtöbbje a 17. század utolsó évtizedei és a következő század első három évtizede alatt készültek. Ennek, a román kutatás által Brincoveanu-reneszánsznak nevezett időszaknak erdélyi ötvösmunkáit érdemes összevetni a korszak magyar, erdélyi megrendelői számára készült művekkel. A 17. század utolsó évtizedeiben készült erdélyi ötvösmunkák között szép számmal maradtak fenn olyan alkotások, melyek az Apafi-udvar előkelőinek, sok esetben a fejedelemség leggazdagabb embereinek kincstárából származnak. A Teleki Mihály kancellár, Apor István kincstartó címerével, nevével jelzett alkotások között több igen nagyméretű és nagy súlyú munka maradt fenn.

91 Általában is jellemző, hogy az Apafi-korszak emlékei között több olyan