Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)
Katalógus - XI. ÖTVÖSMŰVÉSZET MAGYARORSZÁGON
mintázatok, valamint a jellegzetes manierista fliggönymotívum hangsúlyos elemei az alaplapok dekorációjának. Felső függesztő elem híján utóbbiak irányultsága egyértelműsíti az ékszerek megfelelő helyzetét. A vízszintes tengelyben elhelyezkedő karikák alapján e násfák eredeti funkciójuk szerint feltehetően egy násfákból, boglárokból összeállított nyakék alkotó elemei („szemei") lehettek. A hajdani Esterházykincstár egyetlen fennmaradt hasonló nyakék-részletét a baltimore-i Walters Art Gallery őrzi, azonban ábrázolásokról, valamint a nemzetközi emlékanyagból számos további analógia ismert. Sí Ékszerek 1994, 20, 8. sz. ilyen speciális rendeltetésű ékszerek - miután divatjamúlttá váltak, s az eredeti nyakékből kikerültek — átalakításra nemigen voltak alkalmasak. Helyette a könnyebben, szabadabban felhasználható díszítmények, foglalatok, drágakövek forrásaként szolgáltak az utódok számára. De így volt ez a múltban is, amint ez az 1725. évi Esterházy-leltár alábbi részletéből is kiderül: „Más vörös aranyos Tokban két rendbéli övre való bogláros Násfa, az egyik igen szép öregh [=nagyméretű] Rubintokkal, igaz Gyöngyökkel ki rakva. 2 arany bogiából való az másik igen igen Szép gyémántokkal s igaz Gyöngyökkel rakott öregh s apróbb tiszta boglárokbul álló, mind a kettőhöz igen szép függő Násfa, az egyik Gyémántos az másik rubintos és igaz Gyöngyös de a boglárokban némely Particuláknak leszedésivei notabilis fogyatkozások vannak." XI-135 Násfa részlet sí KATONA1980, 131-147; Ékszerek 1994, 21, 9. sz. Délnémet (?), 17. század első harmada Arany (22K), beágyazott és felülfestett zománc, rubin, igazgyöngy, részben öntött; m.: 6 cm, sz.: 5,3 cm Budapest, Iparművészeti Múzeum, Ötvös Osztály, ltsz.: E.65.71.1 (Ej. 258) Az öntött, áttört, kartus alakú násfaalap stilizált leveles, rocaille-os indáiból alakított kompakt formáját felül kagylómotívum zárja le. A fehér, vörös, zöld, fekete, sötét- és világoskék színekkel gazdagon zománcozott alaplapra hiányos számban zománcos díszítmények kapcsolódnak, melyeket egy-egy táblás rubin, illetve gyöngy ékesít. Egyetlen korábbi közlési helyén korábban fordítva, azaz fejjel lefelé fordított helyzetben értelmezték a szerzők e darabot. A díszítetlen hátoldalra forrasztott nyitott karikák azt mutatják, hogy e násfa is — akárcsak a katalógus XI-130, 132 tételei — nyakék tageleme lehetett egykoron. Az alsó függesztőkarika jelen összefüggésben függőgyöngy, esetleg ékszertag kapcsolódására szolgált, s nem magának a násfának a függesztésére. A felcsavarozott oldalsó páros díszítmények — melyek stilizált leveles, bimbós virághajtást formáznak egyértelműen felfelé irányulnak. Az alsó zománcos áttört díszt itt is átfúrt, azaz másodlagosan felhasznált gyöngy díszíti, mely itt is jobb híján dróttal rögzül. Ahogy azt az alaplap üres furatai, s különösen a zománcozatlan középmező jelzik: a vélhetően méretes centrális díszítményt és egy további felső díszt utóbb lecsavarozták. Az XI-136 Nyereg díszítménye Török, 17. század középső harmada Arany (16K), smaragd, beágyazott és körzománc; m.: 7,3 cm, sz.: 8 cm Budapest, Iparművészeti Múzeum, Ötvös Osztály, ltsz.: E.65.79.1. (az 52.2860 ltsz.-ú nyereg tartozéka) A stilizált gránátalmát formázó díszítmény smaragdokkal sűrűn kirakott rozetta forma középrészét zománcos áttört indák és smaragdos félhold-karéjok övezik. Leválasztásáig az Esterházy-jegyzék 100. tételeként jelölt nyereg hátsó kapájának középrészét ékesítette. Feltételezhetően e nyereg szerepelt az 1884. évi magyar történeti ötvösműkiállításon az egykori katalógus leírása szerint. A harmincnégy smaragddal és művészi zománcmunkával díszített kvalitásos arany ékszer ily módon veretként szolgált egykoron, s hogy eleve e funkcióra szánták, arról a rendkívül takarékos anyaghasználat, valamint a külső íveken elhelyezett apró karikák árulkodnak. Utóbbiak a „veret" rögzítésére szolgáltak. A zöld és fehér színekkel festett művészi zománcdekoráció a szellős kialakítású indadíszen kívül a külső ívek mentén sorakozó kicsiny gömböcskékre is kiterjed. Az 1725. évi fraknói leltár szerint az Esterházy-javak között számos míves török nyereg szerepelt, köztük az alábbi is, XI-135 XI-136 XI-137
