Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Katalógus - XI. ÖTVÖSMŰVÉSZET MAGYARORSZÁGON

XI-108 nyolc lapból álló metszetsorozatot ketten is készítettek aló. század derekán főként Nürnbergben tevékenykedett német reneszánsz „kismesterek" közül: Peter Flötner (1495 k.—1546) és Virgil Solis (1514—1562). E két sorozat egy-egy lapját használta előkép gyanánt Hann Sebestyén e pazar ötvösmű erényalakjainak megformálása során. A hagyományos attribútumaikkal ábrázolt nőalakokat a felettük megjelenő, nagybetűs vésett feliratok nevezik meg: „FIDES, SPES, CARITAS, JUSTITIA, PRUDEN(tia), F ORT IT UDO, TEMPERÁN (tia), PATIENTIA". Az ötvösmű az 1690-es években kerülhetett Esterházy Pál herceg (1635-1713) tulajdonába, legkorábbi írásos említése a fraknói kincstár 1725. évi inventáriumában olvasható. A műtárgy 1 945-ben súlyosan megsérült, Kiss Pál restaurálta 1961-ben. SzA XI-109 Fűszertartó Sebastian Hann, 17. század utolsó harmada, Nagyszeben (KŐSZEGHY 1936, 1437. sz.) Részben aranyozott ezüst, vert, öntött, cizellált, poncolt; m.: 15 cm; talpátm.; 10,1 cm Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Otvösgyűjtemény, ltsz.: 1949.334. A figurális sótartók egyik nagyon szép emléke. A fűszer számára kialakított tálkáknak stilizált levelet ábrázoló, kis kapoccsal záródó fedelük van. A 17. századi közép-európai ötvösség gótizálására szép példa a tálcarész gazdag liliomos, mérműves öntött szegélye. A díszítmény alapján nemcsak az úgynevezett „formás könyvek", azaz mintalapok, mintarajzok öröklődésével számolhatunk az ötvös — és természetesen egyéb kézműves - műhelyekben. Az öntőformák, a szerszámok is több generáció használatában maradtak „divatjuk" múltával. KE XI-110 Fűszertartó Georgius Schnell, 17. század közepe, Nagyszeben (Kőszeghy 1936, 1424/b sz.) Aranyozott ezüst, vert, cizellált, poncolt, vésett; átm.: 9,8 cm; m.: 3,8 cm Fedelén vésve: „MIKOLA LÁSZLÓ 1686" és Mikola címere Egykor Teleki Domokos gyűjteményében. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Ötvösgyűjtemény, ltsz.: Ö.I.1999.3. Mikola László Mikola Zsigmond tordai főispán (f 1679-ben) és Kamuthi Zsuzsanna fiaként született 1665-ben. Később királyi táblai ülnök, családtörténeti műve 1730-ban nyomtatásban is megjelent Münchenben (Genealógia Pcríllustris Familiae Mikola de Szamosfalva... Monachii... 1730). 1662-ben hasonló sótartót említenek Mikola Zsigmondné Besztercén inventait javai között: „egy két felé nyíló kerek aranyos só tartó, feljül alól csipkés az széli" (TT 1880, 591). A fűszertartó mesterének másik műve szintén Mikola László címerét, nevét viseli (MNM ltsz.: 59.166.). Georgius Schnell működéséről 1657 után nincs adat. Valószínűleg mindkét tárgy Mikola szüleinek szerzeménye volt. KE KORSÓK CSÁNYI 1920,180-181; KŐSZEGHY 1936,1437/d sz.; MIHALIK 1910,178179,11. kép; HÉJJNÉ 1915,499,14. kép; Barokk és rokokó 1990, 97,4.26. sz.; SZILÁGYI 1994,70; SZILÁGYI 1991, 28-33;Esterházy-kincsek 2006,158,86. kat. sz. (BÉKÉSI ÉVA); Grand atelier 2001, 311, XI. 22. sz. A magyar ötvös emlékek látványos darabjai a körülbelül 1—1,5 liter űrtartalmú, lapított pogácsa alakú hasas testtel, hengeres, hosszú nyakkal, szűrős, kiöntős szájjal és kérdőjel alakú füllel ellátott ezüstedények. A rajtuk gyakran olvasható felirat szerint előkelő, főúri asztalnemű részei lehettek. A 17. század végétől ismert emlékek, de a 18. századi erdélyi ötvösségből is van néhány késői változat.

1 17. század végi magyar forrásokban olvashatunk „rostás vizeskorsó"-ról, 2 „víz innya feiér ezüst Korsó"-ról.

3 Valószínűleg a karcsú, nyakas kancsók azonosíthatók e megjelölésekkel.