Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)
Katalógus - XI. ÖTVÖSMŰVÉSZET MAGYARORSZÁGON
Valószínűleg a 19. század második felében készült hamisítvány, melybe fiktív mesterjegyet is beütöttek. A tányér peremének mintázata az 1939.6 ltsz. (XI-97) tányérét követi, annak címerképét és köriratát azonban hibásan veszi át. A címer és a körirat kialakítása is eltér a 17. századi tárgyakon megszokottól: nem véséssel, hanem laposcizellálással (a sűrűn egymás mellé ütögetett szerszámnyomok alkotják a vonalakat) alakította ki a mester. KE CSÉSZÉK A csészék között a források tanúsága szerint étel számára — gyümölcsnek, csemegének — és ivásra való egyaránt megtalálható volt. A fennmaradt emlékeken a forrásban szereplő sokféleség nem tükröződik. Az ismert tárgyak többnyire sima vagy karéjos ovális, ritkábban kerek, lapos tálkák. Kis öntött, a tárgy oldalfalára merőlegesen ráforrasztott fülük van. Ritkábbak az emlékek között a kerek, a csésze peremére forrasztott egyetlen lapos füllel ellátott példák. E típusnak nyugat—európai párhuzamai is ismertek. 1 A forrásokban hat- vagy nyolcszögű, kerek, ovális, lábas csészéket is gyakran említenek. A meglévő emlékek mérete közötti különbség az egykori használat sokféleségére utal. A leggyakoribb, tenyérnyi, 12—14 cm nagyságú (a hosszabbik oldalán) művek mellett ismertek nagyobb, 20 cm körüli példányok is. 2 Az ezüst csészék a főúri étkezésnek valószínűleg csak a 17. század elején váltak részévé, ezt követően fordulnak elő nagyobb számban a „kmnjáró" ezüstök között is. 3 Korábban általában egy darabot említenek a mindennapi használati darabok között. Ez alapján az úr, illetve az úrnő személyes használatára szánt mű volt a csésze, melyet valószínűleg ivásra használtak. 4 A 17. század elejétől egyre több csésze volt egyegy főúri háztartásban, általában tucatos, de akár kéttucatos készletben is. Különösen sok található a nádorok és Bethlen Gábor fejedeleni kincstárában, a „tárházi" edények között. 3 Elsősorban a gyümölcsök, csemegék elfogyasztásához használták őket, de Magyarországon és Erdélyben is említenek ivócsészéket, „vízinnya való" csészéket. A „csészék" formai változatossága funkciójuk sokféleségével is magyarázható. Sok volt közöttük a „speciális", bizonyos fajta étkek fogyasztására szolgáló darab: „olasz gyümölcsnek valók", 6 „2 cseresznyének való öreg aranyos csésze". 7 A kétfülű, többnyire ovális formájú csészéket a 19. század vége óta a szakirodalom „ékszertálkának" nevezi. A kifejezésnek és az újabban gyakran feltűnő „borkóstoló csésze" meghatározásnak nincs a kora újkori magyar forrásokban előzménye. KE 1 A fül az „écuelle"-nek nevezett tárgyakon a 15. század végétől szintén általános.Vö. LIGHTBOWN 1978, 17; Károlyi Zsuzsanna javai között 1580ban: „egy aranyos csészécske, az sujtóján emberkép vagyon". Az emlékek kis, öntött fülén szintén gyakori a hermás, maszkos dísz. Archeológiai Értesítő 1887,257. 2 Michael Aliért műve, Besztercebányna, MNM ltsz.: 1949.307. 17 x 16 cm; Stephanus Segesváry, rozsnyói mester műve, MNM ltsz.: 1949.306. 20 x 15 cm. 3 Vö. I. Miksa bajor herceg ezüstneműivel, ahol szintén csak kevés van belől a 17. század elején. BAUMSTARK - SEUNG 1994, 40. kat. sz. 4 Bethlen Gábor „kinnjáró" művei között gyümölcsös csészék mellett csak egy „serbetes csészét" említenek. Vö. BARANYAI 1959-1960, 229-258. Apafi Mihály hadi udvara „kinnjáró" ezüstjei között (1681) is csak egy olyan csésze volt, amely nem gyümölcs alá való volt. EOL Radvánszkygyűjtemény, nro. 31. 5 Thurzó György kincstárában volt egy igen nehéz, 9 gira 8 lat súlyú „confreitnek való csésze". 1612: RADVÂNSZKY 1879, II, 177. 6 RADVÂNSZKY 1888,255. 7 RADVÂNSZKY 1888,248. XI-106 Csésze Mesterjegy nélkül, 17. század közepe, Besztercebánya (?), Selmecbánya (?) Részben aranyozott ezüst, vert, vésett; m.: 2,8 cm, átm.: 12,3 x 9,8 cm Alján vésett betűk: „P.E.I.V. S. | D.A.R." Jankovich Miklós gyűjteményéből. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Otvösgyűjtemény, ltsz.: App.Jank. 172. KE XI-107 Palack Andreas Sperndorter vagy Andreas Schüssler, 17. század közepe, Besztercebánya (KŐSZEGHY 1936, 97/e sz.) Részben aranyozott ezüst, vert, vésett, cizellált, poncolt; m.: 15 cm, talpátm.: 7,8 cm Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Otvösgyűjtemény, ltsz.: 1949.317. A „palaczknak", „palaszknak" nevezett ezüst edényekből nem volt nagyon sok még egy főúri háztartásban sem. Szemben az ónból, különböző kerámiából, üvegből vagy akár fából készített palackokkal, az ezüst változatok általában egyesével tűnnek fel a forrásokban. Már a 16. század második feléből is ismertek palacknak nevezett ezüstművek, de szinte mindig csak egy-két darab egyszerre. 1 A 16. és a 17. században is általában a leggazdagabb, legrangosabb főurak birtokában találunk többet, esetleg egész pincetokra való ezüstpalackot. Az ezüst palackok formája követheti az üvegedényekét: négyvagy hatszögű hasábos, karcsú forma, szűk nyakkal, melybe többnyire csavaros fedél illeszkedik. Utóbbi gyakran lánccal kapcsolódott a nyakrészhez vagy a palack vállához. Díszítésük mindig nagyon gazdag, a zománcozás vagy trébelés, cizellálás, figurális díszítés szinte az egész felületüket beborítja. Az ötvös számára palackot készíteni a bonyolultabb feladatok közé tartozott, a nyak kiképzése, a menetes nyak és a hozzá illeszkedő fedél elkészítése pontos munkát, nagy gyakorlatot kívánt. A Magyar Királyság területén már aló. század végén szerepelnek a leltárakban „palackok". Az ezen a területen a 17. század folyamán keletkezett forrásokban az erdélyi forrásokhoz képest gyakrabban és nagyobb számban említenek ezüst palackokat. A fennmaradt emlékek között a hasábos formáknál sokkal gyakoribbak az zömök, gerezdes vagy körte alakúak. Az ezüst edények formáihoz hasonló darabokat ónból is készítettek.
