Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)
Katalógus - XI. ÖTVÖSMŰVÉSZET MAGYARORSZÁGON
XI-15 XI-15 Fedeles serleg GS (?) mesterjegy, Augsburg, 17. század első harmada Aranyozott ezüst, vert, öntött, cizellált, poncolt; m.: 40 cm; talpátm.: 9,5 cm Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Otvösgyűjtemény, ltsz.: 1955.237.C. Ki-: IKERSERLEG A 16—17. századi német, lengyel és magyar ötvösemlékek között a középkor óta ismertek olyan párosan készített edények, melyek szájuknál fogva egymásba illeszthetőek. Általában talpas, száras edények, melyeknek cuppája sokszor nem ezüstből készült. Közöttük nagyobb számban maradtak fenn a „Mazerkopf"-nak, „mazer"-nek nevezett, polírozott fából készített cuppájú serlegek. A nagyobb, ivásra szolgáló alsó részt gyakran koronázta egy kisebb, szintén talpas-száras edényke, mely fejjel lefelé illeszkedett a nagyobb tárgyra. Az ikerserlegek e kettős edényeknek a 16. századi nürnbergi ötvösségben kialakuló sajátos változatai. A „Balusterpokal"-nak nevezett serlegtípus edény részét, cuppáját horizontális homorú tag osztja ketté egy erőteljesen öblösödő felső és egy kisebb átmérőjű alsó részre. Az 1520 körül megjelenő új edénytípus Nürnbergben körülbelül a századfordulóig marad népszerű, utána nemigen ismertek helyi példái. A magyarországi ötvösségben a század második felétől terjed el ez az ötvösmű forma. A 17. század első harmadában még bizonyosan készítettek ilyen tárgyakat a magyarországi és erdélyi ötvösök. Elsősorban a talp és a nodus alakján, díszítményein figyelhető meg, hogyan alakult át az eredeti, antikizáló reneszánsz jellegű nürnbergi típus. A korai példák kerek talppal, száruk alsó részén öntött gyűrűtaggal készültek. A cuppa hólyagos vagy medalionokkal tagolt. Az egyszerűbb kivitelű műveken is látható a poharakról is ismert profilált perem-kialakítás. A magas, sima vonalú szájperemet gyakran vésett arabeszkes, vagy annak eltorzult, stilizált leveles, virágos változata díszíti. A későbbi, 17. század első harmadában készült művek talpa a korszak tipikus, homorú osztással tagolt, magas formája. Az egész tárgy nyújtottabb arányú, a cuppa kisebb a talphoz képest. A szájperemet csak ritkán vésik. Jeggyel is ellátott, ezért biztosan keltezhető és lokalizálható példái alapján az erdélyi ötvösségben elsősorban Nagyszeben mesterei készítettek ilyen műveket. A korabeli inventáriumok alapján azonban a Magyar Királyság területén is ismert és kedvelt típus lehetett. A források és a fennmaradt művek alapján is olyan tárgytípus az ikerserleg, mely főúri és polgári környezetben egyaránt előfordult. A többi talpas, száras ivóedénytípushoz hasonlóan az ikerserlegek mérete rendkívül változatos. A 15 cm körüli művek éppúgy megtalálhatók közöttük, mint a főúri forrásokban említett körülbelül félméteres, súlyos darabok. A kisebb serlegeken látható kopásnyomok alapján az is feltehető, hogy a formát szóló műként is készítették. KE XI-16 Ikerserleg fele Urbánus Weltzer, 1560-as évek, Nagyszeben (KŐSZEGHY 1936, 1306. sz.) Aranyozott ezüst, vert, öntött, cizellált, vésett, poncolt; m.: 15,3 cm; talpátm.:7,9 cm Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Otvösgyűjtemény, ltsz.: 1923.46. Urbánus Weltzertől két hasonló serleget is őriz a Nemzeti Múzeum.Weltzer munkái közül Kőszeghy egyetlen emléket, éppen egy hasonló, ikerserlegtípusú tárgyat említ. A két mű alapján azonban Weltzert a 16. századi erdélyi ötvösség kiválóságaként tarthatjuk számon. KE XI-17 Ikerserleg fele Urbánus Weltzer, 1560-as évek, Nagyszeben (KŐSZEGHY 1936,1306. sz.) Aranyozott ezüst, vert, öntött, cizellált, vésett, poncolt; m.: 16 cm; talpátm.: 7,7 cm Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Ötvösgyűjtemény, ltsz.: 1955.281.C.
