Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Katalógus - X. PORTRÉK

X-7 kompromisszumával jelenik meg. S nem véletlen, hogy mindez Thurzó Kristóf portréjával egy olyan földrajzi környezetben tapasztalható, amely az ilyen értelemben kivételes Dél-Lengyelországgal szomszédos. Azzal a régióval, amelynek festészetét ez időben a késő reneszánsz—manierista stílusirányzat sokáig ható virágzása jellemezte. Méghozzá, sajátos kelet-európai jelenségként, a reneszánsz (formai) tradíciók, valamint az újként megjelenő manierizmus festői megoldásainak keveredésével. Ennek tudatában érezhetjük közel állónak Thurzó portréját olyan Krakkóban készült késő reneszánsz-manierista alkotásokhoz, mint amilyen például a krakkói kasztellán feleségének, Katarzina Ostrogskának 1597 körüli egészalakos képmása (Varsó,Wilanów, Portrety Osobistosci polskich 1967, 141, 151. szám), amelyen jellemzően kap hasonló hangsúlyt a sík felületként kezelt ruha gazdag reneszánsz ornamentikája ugyanúgy, ahogyan megfigyelhető az Thurzó portréján is. Ennek a portrészemléleti rokonságnak az alapján utalhatjuk a képet az 1600-as évek krakkói festészeti emlékei közé, ami a Thurzók akkor már mintegy száz évre visszatekintő krakkói kapcsolatait tudva, talán nem is olyan meglepő. A portrét Szepesvár leltárában említik először, amelyet a szepesi káptalan két kanonokja vett fel 1638. július 5-én. Eszerint akkor a kép a felső tárházban, azaz „János Király Palotaian" volt található, a Kristóf bátyját, Thurzó III. Szaniszló nádort és Homonnai Drugeth Bálintot ábrázoló portrékkal, valamint Thurzó Kristóf egy további képmásával együtt. A leltár abból az alkalomból készült, hogy Csáky István 1638. március 25-én kelt királyi adománylevéllel felesége, Forgách Éva (az utolsó élőThurzó-leszármazott) révén megszerezte a várat. A Thurzók 17. század fordulóján megkezdett arcképgalériája így lett kezdete és része a Csákyak 20. századig tartó családi portrésorozatának. Thurzó III. Kristóf (1583-1614), II. Elek kamarelnök és Zrínyi Borbála fia, 1603 előtt már Mátyás főherceg pohárnoka, 1603-tól haláláig Szepes, 1612-től pedig emellett Sáros vármegye főispánja volt. 1608-ban II. Mátyás pozsonyi koronázásán aranysarkantyús lovaggá ütötték, majd ugyanattól az évtől haláláig II. Mátyás kamarása volt. 1604-ben felesége, Erdődy Zsuzsanna hatására katolizált, de 1613-ban visszatért az evangélikus hitre, 1614 januárjában ő hívta össze és vezette az evangélikus vallás akkori történetének fontos állomását jelentő szepesváraljai zsinatot (LuDIKOVÁ — MlKÓ — PÁLFFY 2006, 368). BE FÖRSTER 1912, 159; IvÁNYi 1912, 73; GARAS 1953, 83; CENNERNÉ WILHELME 1985, 105; CENNERNÉ WILHELME 1986, 221; GALAVICS 1987,245-246; Ősgalériák 1988, L17, C. 101. (CENNERNÉ WILUELMB GIZELLA) Katarzyna Ostrogska portréja, 1597 k. (Warszawa, Múzeum Narodowe, Palac Wilanów)