Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)
Tanulmányok - MIKÓ ÁRPÁD: Gótika és barokk között. A reneszánsz művészet problémái a kora újkori Magyarországon
A csempe persze az iparművészethez is tartozik. És ez az egyetlen műfaj, amelyben erős a törökjelenlét a magyarországi késő reneszánsz művészetbem jócskán akad keleti használati vagy reprezentatív tárgy (textil, kerámia, fém- és ötvösmű), ami a mindennapok részévé lett a nem hódolt országrészeken. Sőt a formák, motívumok befolyása is tagadhatatlan — sok azonban még épp ezen a területen a megoldandó probléma. A keleties motívumok jó része ekkor már közhely volt az európai díszítőművészetben. Néhány évvel ezelőtt azt írtam, hogy ma még nem lehet megírni a késő reneszánsz történetét Magyarországon, mert hézagosak az alapkutatások. 23 Most is azok. Remélhetőleg azonban ez a kiállítás és katalógusa is hozzájárul ahhoz, hogy lassanként felderítsük azt, ami ma még nem ismeretes. A továbbiakban elsősorban problémákról lesz szó, lehetőleg az újabb felismerésekből és adatközlésekből kiindulva. Sorukból talán tágabb összefüggések is kirajzolódnak. Lázói János kápolnája és a reneszánsz kezdetei Erdélyben Ha valaki, aki kicsit is járatos a magyar régiségben, azt hallja: Lázói-kápolna, megjelenik szeme előtt a gyulafehérvári székesegyház oldalánál álló kicsiny, ékszerdobozszerű épület, és mögötte — mint valami bizonytalan árnyék — felsejlik az egész erdélyi reneszánsz. Kevés antikizáló épületet reprodukáltak gyakrabban Erdélyből, mint ezt, és kevés összefoglaló történeti vagy művelődéstörténeti mű akad mifelénk, amelyik ne említené meg a Lázói János alapította Mindenszentek-kápolnát. Mégis, úgy gondolom, ennél enigmatikusabb alkotás nem sok akad a magyarországi reneszánsz építészet főművei között. Tavaly védte meg Halmos Balázs a PhD-disszertációját, a kápolnáról szóló monográfiát; 24 alapos helyszíni vizsgálataival évtizedek óta holtpontra jutott problémákat oldott meg, vagy elevenített fel újra. Induljunk ki ezekből az új megfigyelésekből. Az épület sarkain kannelúrázott pilaszterek állnak, pontosabban sarokpillérek erősítik az épület két szabadon álló sarkát. Fejezetük nincs, középtájt párkány zárja le őket.Testüket ezen a ponton a sarok felől teljes mélységükben átmetszi egyegy kagylós záródású fülke, már-már okafogyottá téve itteni fellépésüket. Mindig gyanakodtunk, hogy a fülkékben eredetileg szobrok álltak, most kiderült, hogy aljukba egy-egy csaplyuk mélyed, tehát az applikációk megléte bizonyítottnak tekinthető. Idő és alkalom bőven volt arra, hogy ezek a szobrok elvesszenek; sajnos fogalmunk sincs arról, mik lehettek. A fülkék alatt egy-egy vázán kuporogva fura, madártestű, halfarkú lény domborművű alakja tapad a — végig sípokkal kitöltött — kannelúrákhoz. Sziréneknek szoktuk őket nevezni, pedig nem igazán azok; a klasszikus antik szirénnek emberi (többnyire női) felsőteste és feje van, teste pedig mindenestől (farkastul) madár. Ezek a rettenetesen lepusztult figurák alighanem emberi fejjel bírtak eredetileg.Vajon mit kerestek itt? Ráadásul a pilaszterek lábazatain domborművek jelennek meg, elég különös válogatásban: a keskeny, falnál lévő mezőben Szent Sebestyén, majd kifordulva, kelet felé: Mózes a Sínai-hegyen, a főhomlokzaton Judit Holofernész levágott fejével; ennek párja a másik oldalon Sámson és az oroszlán, nyugat felé fordulva Héraklés és a lernai Hydra, a falnál, keskeny mezőben kentaur. Tehát minden van az Ószövetség alapképétől Szent Sebestyén alakjáig, sőt a pogány antikvitás képeiig. A befelé, a kapu felé forduló keskeny oldalon ráadásul egy-egy páncélos királyfigura áll, mindkettő kezében keresztes pajzs. Nem feltétlenül a magyar szent királyok ők. A két sarokpillér tehát nem igazi pillér, hanem két szoborposztamens: talapzatukat domborművek borítják, törzsüket vázák és szirének díszítik, tetejükön pedig egy-egy kerek szobor állt - két szobortartó oszlop, a kápolna külső homlokzatának hangsúlyos elemeként. A bejárati ajtó félköríves záródású, és igen gazdag tagolású keret veszi körül. Két keskeny pilaszter áll kétoldalt, tükrüket egymásra tornyozott vázák sora borítja, peremeikről füzérek függnek, szélükre madarak kapaszkodnak. A pilasztereket fölfelé szélesedő párkányelemek zárják le, ezeken nyugszanak a pilaszternél háromszor szélesebb fejezetek. Ezek eredetileg teljesen áttörtek voltak: a sarkokon puttók tartották a virágfüzéreket. A középső virág helyén egy-egy címerpajzs áll: a heraldikai jobb oldalon a pápa, II. Gyula, a másik oldalon a magyar király, II. Ulászló címere. Ezek a fejezetek nem tartanak semmit, fölöttük-mögöttük ismét megjelenik a keskeny pilaszter, s hozzájuk csatlakozik a gigantikus arányú koronázó párkányzat. Nemcsak nagy, hanem rendkívül díszes is: konzolai között kerubfejek lebegnek. A párkány alatt, a fejezetek között két angyal tartja Geréb László, az előző erdélyi püspök címerét. A címerpajzsot koszorú veszi körül; ez a kerek elem vörösmárványból van (vagy egy hasonlóképp kagylós törésű, kemény vörös kőből), beillesztett betét a puha, szürke kőből faragott domborműben. 25 A párkányzat fölött széles, csekély mélységű, kagylós záródású fülke helyezkedik el (ennek hátfalában ismerhetők fel a csaplyukak). A fülkét lapos pilaszterek keretezik, fejezetük több mint különös: Lázói János telegdi főesperes kápolnája a gyulafehérvári székesegyház északi oldalánál, 1512
