Mikó Árpád szerk.: Reneszánsz év 2008, Vezető a Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából rendezett kiállításokhoz (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/2)

MIKÓ ÁRPÁD: Mátyás király öröksége. Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16—17. század)

Hetesi Pethe Márton kalocsai érsek és győri püspök keresztje, 1603 Győr, Székesegyházi Kincstár dánszky-kódex töredékétől egészen a Károli- és a Káldyféle fordításokig. Illusztrációik általában a felekezetre is utalnak: a katolikus kiadások címlapján szentek serege sorakozik fel, a reformátusokén nincsenek figurális ábrázolások. Szerepel olyan héber nyelvű Biblia is, amelyet Magyarországon használtak a 16. századvégén, és Luther Márton zsoltárfordításainak olyan kiadása, amelyet a hazájukból elüldözött anabaptisták (a habánok) hoztak magukkal ide. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem díszes ötvösművei kötéssel boríttatta latin nyelvű, 15. században nyomtatott Bibliáját. A katolikus egyház főpapjai voltak talán anyagilag a legjobb helyzetben, és hagyományaik is folyamatosak maradtak. Ahol lehetett, a középkori ötvösműveket és textilmunkákat használták tovább, s ritkábban készíttettek újakat. A reprezentatív darabokat külföldön rendelték meg, mint például Hetesi Pethe Márton kalocsai érsek a győri székesegyház számára egy ulmi ötvösnél monumentális keresztjét, vagy Bornemisza Pál, aki a veszprémi székesegyházi kincstár egyik Anjou-kon mitráját alakíttatta át Bécsben 1550-ben saját használatára. A miseruhákat megörökölték a középkorból; újabb nagy sorozatok nem maradtak ránk a korszakból, csak néhány szép úrihímzéses munka, vagy egyszerűbbek. Még török padlótakaró bársonyból is szabtak kazulát. A jezsuiták újították meg igazán a katolikus művészetet, de ez az út már a barokk felé vezet. A jezsuiták megbízásából készülő könyvek illusztrációi között feltűnnek a magyar szentek ábrázolásai, vagy a Patrona Hungáriáé — Mária, mint Magyarország védőasszonya — még a Mátyás-korban született, jelképes figurája. Az evangélikus egyház a liturgikus edényekkel és a paramentumokkal hasonlóképp bánt, mint a katolikusság: általában használta őket; ha új kellett, nem ritkán ugyanott csináltatták meg őket, ahol a katolikusok: Augsburgban, mint a 17. század végi soproni darabok esetében. Tar Illés: Kanna, 1642 Kecskemét, Ráday Múzeum