Mikó Árpád szerk.: Reneszánsz év 2008, Vezető a Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából rendezett kiállításokhoz (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/2)

FARBAKY PÉTER, MIKÓ ÁRPÁD, SPEKNER ENIKŐ, SZOVÁK KORNÉL, TRINGLI ISTVÁN, VÉGH ANDRÁS: Hunyadi Mátyás, a király. Hagyomány és megújulás a magyar királyi udvarban (1458-1490)

Mátyás személyes vallásossága Mátyás egyházpolitikája könnyen azt a benyomást kelti, hogy az uralkodó hitbeli kérdésekben kora egyházellenes jelenségeinek hatása alatt állt. A személyes vallási magatartás azonban megkérdőjelezi e felületes megfigyelést. Az udvarában megfordult humanisták rendszerint kiemelték az uralkodó mély vallásosságát. A király vallási meggyőződésének gyökerei neveltetésére vezethetők vissza, amelyet apjának és anyjának példaadó szerepe mellett nevelője, Vitéz János váradi püspök is befolyásolt, aki már korán felhívhatta figyelmét a művészetben rejlő lehetőségekre és a családi reprezentáció jelentőségére is. Egy uralkodó esetében gyakorta nem könnyű különbséget tenni intézkedéseinek politikai és személyes indíttatásai között. Mátyás husziták elleni harcainak és a muzulmán törökök elleni küzdelmének a hátterében bizonnyal nem kereshetők személyes vallási motívumok, sokkal inkább uralkodói-politikai szempontok, a szerzetesrendi reformok iránti érdeklődést azonban már indokolhatta a személyes hit és a szentek iránti tisztelet. Az obszerváns ferenceseket és a pálosokat kiemelten támogatta adományaival. A szentek iránti tisztelet különös megnyilvánulásai voltak a szentté avatások (Árpád-házi Szent Margit, Miseruha a Szeplőtelen Szűz Mária és Szent Vencel alakjával, 1487 Brno, Moravská galerie Kapisztrán Szent János, Babenberg Szent Lipót) érdekében tett erőfeszítések. Mátyás aranyforintjaira és ezüstdénáraira Szent László és a „Patrona Hungáriáé", Szűz Mária alakja került. Mátyástól nem volt idegen a középkori vallásosságra oly jellemző ereklyetisztelet sem. Nyilván ennek volt köszönhető, hogy a szultán 1489-ben ajándékul adta a magyar királynak Alamizsnás Szent János földi maradványait. Összességében elmondhatjuk, hogy Mátyás személyes vallásos felfogása uralkodó elődei példáját követve jellegzetesen késő középkori jellegű volt. Humanisták Magyarországon és Magyarországról A 15. századi Itáliában megerősödött a humanista stúdiumok iránti érdeklődés. Az antik irodalmat, történelmet és erkölcsfilozófiát hivatásszerűen tanulmányozó és imitáló értelmiségieket nevezték humanistáknak. A humanizmus Zsigmond király uralkodása óta ismert volt a magyar udvarban is. Mátyás környezetében kezdetben nevelője, Vitéz János lelkesedett az antik eszményekért. O még csak könyvekből ismerte az új itáliai kultúrát; társai, köztük unokaöccse, a költő Janus Pannonius azonban már Itáliában végezték tanulmányaikat. A magyarországi humanisták kormányzati és diplomáciai feladatokat kaptak, a levél- és versírásban is megmutatták tudásukat, de futotta idejükből arra is, hogy egy-egy tudós témát megvitassanak, az ókori görög hagyományokat felelevenítő szimpozionokat szervezzenek, ahol a Platón eszméit aktualizáló újplatonista filozófiát is népszerűsítették. Egy ilyen alkalmat Bonfmi is megörökített az utókor számára. Itáliai humanisták jó pénzért anélkül is készítettek a király és ősei hírnevét öregbítő műveket, hogy Magyarországra jöttek volna, így pl. Lodovico Carbone, aki egy Mátyást dicsőítő könyvet írt. Az Aragóniái Beatrixszal kötött házasság után sok híres itáliai humanista látogatott el személyesen is Magyarországra. Filippo Buonaccorsi (Callimachus Experiens) költeményeket írt a királyhoz és a királynéhoz, Taddeo Ugoleto a királyi könyvtár körül szorgoskodott, Galeotto Marzio Mátyás tréfáit és szokásait megörökítő anekdotagyűjteményt állított össze, egyszerre két historikus is — Pietro Ransano és Antonio Bonfmi — megírta Magyarország humanista szellemű történetét. Művészeti kérdésekben a firenzei Francesco Bandini volt Mátyás fő tanácsadója, aki Beatrixszal Nápolyból érkezett a király udvarába, ő hozta el Filarete építészeti értekezését is a királynak. A kézírásban a gótikus folyóírás mellett lassan terjedt az általunk használt betűkhöz hasonlító humanista írás. A humanista és a skolasztikus műveltség nem állt kibékít-