Mikó Árpád szerk.: Reneszánsz év 2008, Vezető a Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából rendezett kiállításokhoz (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/2)

FARBAKY PÉTER, MIKÓ ÁRPÁD, SPEKNER ENIKŐ, SZOVÁK KORNÉL, TRINGLI ISTVÁN, VÉGH ANDRÁS: Hunyadi Mátyás, a király. Hagyomány és megújulás a magyar királyi udvarban (1458-1490)

Farbaky Péter, Mikó Árpád, Spekner Enikő, Szovák Kornél, Tríngli István, Végit András HUNYADI MÁTYÁS, A KIRÁLY Hagyomány és megújulás a magyar királyi udvarban (1458-1490) Zsigmond öröksége Luxemburgi Zsigmond a magyar történelem egyik leghosszabb ideig uralkodó királya volt. 1387-től 1437-ig ült a magyar trónon, közben 141 l-ben német, 1420-ban cseh király, 1433-ban német-római császár lett. Halála után a birodalomban nagy tisztelettel kezdték ápolni emlékét. Képek tucatjain ábrázolták úgy, mint az ideális császárt, a legnagyobb uralkodók között tartották számon, együtt emlegették Nagy Károllyal és Nagy Ottóval. Kedveltségéhez az is hozzá járult, hogy évtizedekig nem akadt méltó utóda. A magyar történelmi tudatban azonban Zsigmond képe nem volt olyan kedvező, mint a németben; uralkodása alatt kezdődtek a török betörések, a husziták egész városokat foglaltak el, az egykor Kis Károlyhoz és Nápolyi Lászlóhoz húzó Anjou-barát nemesi családok nem felejtették el, hogyan számolt le ellenfeleivel. Mátyás magyar történetírója, Thuróczy János is ezt a nem túl barátságos képet hagyta az utókorra. Zsigmond király uralmát halála után mégis úgy emlegették mint a régi, boldog időket. Albert rövid uralkodása nem hagyott különösebb nyomot, az őt követő, jó két évtizedig tartó polgárháború idején pedig, amit a korKirályfej, gótikus szobortöredék a budai középkori királyi palota északi előudvarából, 1410—1420-as évek Budapest, Budapesti Történeti Múzeum