Róka Enikő szerk.: Zichy Mihály, a „rajzoló fejedelem” (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/4)

A „rajzoló fejedelem" RÓKA ENIKŐ

A „rajzoló fejedelem" RÓKA ENIKŐ Egy elegáns estélyen 1891-ben egy orosz származású hölgy nem kis meghökkenést váltott ki a Fővárosi Lapok tárcacikkírójából, Bodányi Ödönből, amikor az esztétika kérdéseit érintő szaloncsevejbe ágyazva behatóan elemezte Zichy és Munkácsy művészetét. Az úrinő sommás megfogalmazásai között szerepelt például egy különös hasonlat is, mely szerint Zichy olyan, „mint a Szent Péter-templom", Munkácsy pedig „mint az Eiffel-torony". Fejtegetéseiből fokozatosan bontakozott ki a bravúros, ám kevéssé mély Munkácsy és a filozofikus Zichy szembeállítása. „Munkácsy művészete olyan, mint az ékesszólás mesterfogásaival tündöklő nyelven írt próza; Zichy művészete pedig hasonló egy nagyon szép költeményhez, melynek minden mondata csupa szenvedély [...], de egyszersmind az észhez Is szól." Az elhangzott mondatok valójában egy Zichy melletti védőbeszéd fordulatai. A hölgy által kritizált alaphelyzet ugyanis Zichy háttérbe szorítottsága volt Munkácsy mellett, mely egyenesen biblikus igazságtételért kiáltott. „Adjuk meg Munkácsynak a mi az övé, és Zichy Mihálynak is, a mi őt megilleti" - hangzott a felhívás, amit Bodányi Ödön írásai visszhangzottak tovább, túl a századfordulón.

1 A hetvenes évektől a két művész párhuzamos emlegetése, illetve összehasonlítása okkal vált gyakori témájává a napi sajtónak. Az 1878-as világkiállításon való szereplése egyiküknek, eltiltatása a másikuknak bőven adott alkalmat az emlegetésükre. Világkiállításra szánt műveiknek szinte egyidejű bécsi bemutatója kapcsán született a Die Bombe karikatúrája, mely jól mutatja népszerűségüket, Hans Makarttal egyenrangú ismertségüket.

2 (1. kép) A festmények budapesti kiállítása a hazai kritika figyelmét is magára vonta. Keleti Gusztáv sokat idézett, A Rombolás géniuszának diadaláról (39. kép) szóló kíméletlen kritikájában támadta a kép „bölcselő-történeti eszméket ábrázoló" műfaját, de a formai elemzés során elismerően nyilatkozott a festmény rajzáról: „örömünkre szolgál a képnek erőteljes, ötletekben gazdag, eleven, sőt hellyel-közzel nemes kifejezéssel teli rajza" - írta. A kép színezését ellenben éles hangon bírálta: „A technikai rész, nevezetesen az óriási és művészi kifejezést alig tűrő témának színekbe öltöztetése nem sikerült". Némi rosszindulattal fejére olvasta a művésznek azt is, hogy az olajfestés sokéves elhanyagolása egyenesen annak elfelejtéséhez vezetett. Néhány hónappal később Munkácsy M/fonjának budapesti bemutatása kapcsán a kritikusok a francia kortársakhoz hasonlóan üdvözölték Munkácsy immár kivilágosodott palettáját.

3 Keleti lelkesült hangon dicsérte cikkében e mű „leírhatatlanul finom és gyönyörködtető színösszhangját".

4 Zichy képéről Keletihez hasonlóan nyilatkozott Péterfy Jenő is: „Hogy a festmény néhány alakja kitűnően van rajzolva, hogy a jellemzés néhol merész és megkapó - oly sajátságok, melyek Zichynél önként értetnek. Fájdalom, hogy a bágyadt színezésről is hasonlót kell mondanunk." Nem sokkal később Munkácsy M/fonjának elemzésében bőségesen magasztalta annak „gyönyörű színeit", s üdvözölte, hogy Munkácsy képein bár „sokáig küzdött [...] a világosság a sötéttel", de végre a fény áttört a homályon.

5 Kivételesen pozitívan értékelte Zichy képének színhasználatát Pasteiner Gyula, aki írásában Delacroix és az ő nyomán Gustave Doré festményeinek színeiben látta Zichy párhuzamát.

6 Mindent összevetve azonban az 1. Milton lányainak az Elveszett Paradicsomot diktálja. Ahogyan Makart és ahogyan Zichy a témát feldolgozta volna. Die Bombe, Wien, 1879 Zichy Mihály hagyatékából. Magántulajdon 2. Zichy Mihály: Ábránd a festékes láda felett, 1875 Reprodukció: LÁZÁR 1927A. 60. kép