Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)
Tanulmányok: - GERGELY MARIANN : „Kelet és Nyugat". Vaszary János művészete a húszas-harmincas években
A szobrászok között modern formaalkotók: Beöthy István, Krivátsy-Szűts Miklós, Vilt Tibor is szerepeltek. 88 Ő maga közel harminc művel vett részt a tárlaton, a párizsi időszak legszebb darabjai mellett új tengerparti képeivel. Az olasz napilapok reflexiói 89 és Vaszarynak a Pesti Naplóban 90 megjelent elemző írása kedvező fogadtatásról számoltak be. A „kimaradtak", a képzőművészeti élet konzervatív többségéhez tartozók viszont élesen bírálták a kiállítást. Szószólójuk, Dr. Gyöngyösi Nándor a Képzőművészeti Tanács elnökéhez írt nyílt levelében felháborodásának adott hangot, hogy a magyar művészetet a „szélsőséges irányzatok" művelői, a KUT, az UME és a Szinyei Merse Társaság művésztagjai képviselték külföldön. 9 ' Ez a kirohanás egy rosszindulatú támadássorozat kezdetét jelentette, amely végül a festő méltatlan főiskolai nyugdíjazásához vezetett. Gyöngyösi két évvel később bántó hangú kritikát közölt Vaszary 1930-as gyűjteményes kiállításáról Morfinista művészet címmel. 9 ' írásában felszínesnek és ízléstelennek nevezte a festő kiállított képeit, ahol a művészi érték helyett hatásvadász eszközök érvényesülnek. Sérelmesnek találta, hogy „elkínzott magyar valóságunk golgotás hétköznapjaiban" Vaszary beteges vonaglást, morfiumot és dekadenciát közvetít az emberek felé. A Hősök Emlékkövének leleplezése (kat. 151) című művét hazafiatlan, üres színjátéknak értékelte. A cikkíró ellenérzése nem volt véletlen, a festő tudatosan kívül helyezkedett az eseményeken. Távolságtartással szemléli az ünnepi felvonulást, hátulról láttatja a díszmagyarba öltözött főurakat, és félig takarásban mutatja a kivont karddal tisztelgő huszártisztek csoportját. A kormányzó lovas alakját a kép szélére helyezi; nem emeli ki a hadsereg szürke tömegébőt. Hadifestőként személyesen átélte a háborút, számára az elesett katonák emléke az értelmetlen pusztítás és a kiszolgáltatottság elfogadhatatlan gondolatával kapcsolódott össze. Visszatérve a festő 1926-os velencei biennáléról közölt írásához - a tárlatok, művészek és különböző irányzatok ismertetése után a beszámolóját a tengerpart hangulatos képeivel zárta: „Üde, friss szellő árad a tenger acélos tömegéről. [...] mindenütt szín, fény, mozgás, élet: a Lidó berámázatlan, pompás képei. - Már ezeket szeretem." 93 A Pesti Naplóban Ravenna lenyűgöző művészeti emlékei mellett a világ „legolaszosabb plázsáról", Riminiről adott élménybeszámolót. „Lila, citromsárga, cinóber, terrakotta, sáfrányszínű pizsamák - a hölgyek fején átkötött bíbor, sötétkék vagy narancsszínű szalagokkal; atlétaférfiak bronz, kékeslila és feketebarna lesüléssel; apró gyűrűs, kondor szaracénhajak vagy lobogó fekete núbiai sörények, magasan hátrafésülve, mintha most szálltak volna le egy olimpiai versenykocsiról. [...] Ez az 23- Miramare, 1927 Magántulajdon
