Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)

Tanulmányok: - DANYI ORSOLYA: Újreneszánsz és avantgárd. Vaszary János művészete 1910-1914 között

il. Női akt, 1912 körül Vázlatkönyv lapja. Magyar Nemzeti Galéria, Adattár 12. Római freskók, 1911 körül Magyar Nemzeti Galéria Rodin Gondolkodódra emlékeztető férfiakt is látható."

7 Ezt a tudatosságot támasztják alá egyes Itáliában készült toll- és színezett ecsetrajzai is. A szoborjellegű, néha egészen sematikus figurákkal benépesített, sokalakos kompozícióvá szervezett klasszikus hangulatú jelenetek Rodin rajzmûvészetének ismeretéről árulkodnak (kat. 224-225, 10. kép"

3

). S meglehet, Sztrakoniczky Károly is ezek alapján vélte felfedezni az új müveken - sok egyéb mellett Rodin hatását az 1912-es kiállításról írt kritikájában."" Érdemes összevetni Vaszarynak az alak karakterének megragadására, a lényeges elem „kivonatolására" irányuló kutatásait Alexander Bernát A vonalról című 1908-as esszéjének gondolataival."

5 Alexander a vonalat mint lélektani jelenséget határozta meg. Jellegzetességeként emelte ki, hogy a látás könnyedén határolja el a látvány többi alkotó részétől - a színes felülettől, az anyagtól stb. -, s az emlékezet is könnyebben tartja meg. Mindezt a vonal egyszerűségével, elvont karakterével magyarázta: „A vonal absztrakció, vonalak a természetben nincsenek, de vannak felülethatárok, melyeket könnyebben elkülöníthetünk, önállósíthatunk, külön lelki élménnyé tehetünk és az emlékezetben is ilyenekül megőrizhetünk.""

6 Alexander meghatározása szerint a vonal másik jellegzetessége kettős természete: megkülönböztetett ábrázoló (apollói) és kifejező (dionüszoszi) karakterű vonalat. Az ábrázoló vonal az utánzás szülötte. „Ha oly dolog körvonalairól van szó, melyet sokszor nyugalomban látunk, vagy melynek alkata érdekel bennünket, pl. valamely fa, hegy, vagy valamely állat, vagy valamely ember, akkor természetesen azok a körvonalak fognak kiemelkedni, melyek közösek, melyeket tehát legtöbbször láttunk, melyek a legélénkebb benyomást szülik. [...] De mindegyikben meg fog bizonyos séma állapodni. Ha most ilyfajta tárgyat mozogni látunk, akkor a tárgy fővonalai nagyon változnak és egy új séma fog keletkezni, az illető mozgás sémája. [...] Csak nézni kell művészek rajzvázlatait, mily kedvvel tanulmányozzák a mozgás vonalait, és mily tökéletességgel fejezik ki.""

7 Igen fontos, hogy a legutolsó mondat nem a mozgó testre, hanem magára a mozgásra vonatkozik. Alexander tanulmánya végén leszögezi, hogy a vonal csak esztétikai vizsgálódás céljából szakítható ki közegéből, valódi értékét az adja, ha megfelelőképpen szolgálja a nagy egészet - a műalkotást -, melynek része. A reneszánsz és a manierista szobrászat - például Michelangelo vagy Giambologna remekeit tanulmányozó Vaszaryt ugyancsak lenyűgözte a trecento a „kéz-ujj és fejjáték kifejezés" megoldásaival és a test stilizált merevségű megjelenítésével."

8 Ez a hatás talán férfiakt-