Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)

Válogatott bibliográfia

MIMINEK Polgárdi, 1905. július. Édes Mimi, eddig igazán egy percem se volt, hogy hosszabb levelet írjak. Szombaton reggel jöttem ide; vasárnap kirándultunk Batthyány Lajos ő ex. és Gyula grófokkal Aligára és délután Siófokra. Aligán ebédeltünk, Siófokon vacsoráztunk. Nagyon kedvesek, s az idő nagyon kellemesen telt el. Ma hét­főn utazom délután haza. Ma a gróf Pestre utazott, s meghívtak Ikervárra is augusztus hóra. Majd szóval többet. Siófokon az öreg Zichy Jenő gróffal együtt vacsoráztunk. Azt hiszem, szombaton jövök Szántóra. Addig azonban okvetlenül értesí­tem még. Addig is csókolja Jani MNG Adattár, Itsz.: 6208/1954 23. MIMINEK Budapest, 1905. július. 19. Édes Mimi, tegnap fönt jártam a régi Fadrusz-féle villában' (most Margittay Tihamér fes­tőé) megtekinteni azt a lakást, melyről magának beszéltem. Idecsatoltam az egész tervrajzot is, hogy lássa, miként néz ki, s ha kivesszük, a bútorokat is hozzá alkalmazhassuk, illetve annyit vegyünk csak, amennyi ide szükséges. Úgy találtam, hogy absolute nem nedves, sőt száraz, a föld felett 50 cm magasságban van a legalacsonyabb pádimentum is; elől a műterem felől pedig entre-sol 2 magassága van. Ha ezt kivesszük, igazán bútor alig kellene; a hálószobában - mely a leg­kevésbé konveniens, mert nagyon szú'k - 3,50 m széles - csak az ágy és éjjeliszekrények férnek el, elöl lehet aztán a toilette asztalkát s székeket, eset­leg a ruhaszekrényeket elhelyezni; - a mosdó a fürdőszobába kerül, mely közvetlen össze van kötve a hálószobával - ez azt hiszem, nem baj - sőt; - a francia kis lakásokban is így van. A hálószoba ablaka dél felé van - s jól magasan fekszik, s így légvonattól ott nem kell tartani. Van azonkívül belépő előszoba (ide is állítható volna a ruhaszekrény), konyha, kamra stb., szóval az összes mellékhelyiségek. Legtágasabb, s legszebb az ebédlő szalon: 7-6.70 méter - csakis ide kel­lene bútor: egy garnitúra és egy kisebb, könnyen szét- és összenyitható ebéd­lőasztal székekkel. Más semmi. Ide betehetnénk az én szekrényemet is - amibe a fehér ruhák jönnének. A műterembe innen kis csigalépcső vezet fel (egy méterrel magasabban fekszik, mint a többi helyiség). Ez elég tágas - s új, nagy ablakot fognak be­tenni. Egyáltalán, az egész újra lesz parkettezve, festve, átalakítva stb. Azért kül­döm a tervrajzot, hogy ha valami megjegyzése v. kívánsága volna, most lehet­ne segíteni rajta. A szalon ablaka elé esetleg szélfogó jöhet, hogy a szelet temperálja. Én 500 frt.-ot ígértem; a műépítész azonban azt mondja, hogy a mostani műtermemet ne mondjam addig fel, míg az építőpallérral nem jutnak megál­lapodásra, arra nézve, hogy november i-jére garanciát vállal-e, hogy lakható lesz a villa az átalakítás után. ­500 forintnál azonban nem vagyok hajlandó többet adni - mert a hálószo­ba nem kényelmes. Polgárdiba Batthyányékhoz vasárnap fogok leutazni. Azt hiszem, csak pár napig maradok ott. Legalább úgy szeretném. Most majd fogok bútor után nézni, ami kevés nekünk szükséges lesz.[...] Csókolja sokszor Jani A lakásba kétfelől van bejárat: a főlépcsőházból a műterembe, s hátul egész külön bejárat. MNG Adattár, Itsz.: 6162/1954 1 Az I. ker. Lisznay u. 7. sz. alatti villát Pákey Lajos (1853-1921) kolozsvári építész ter­vezte Fadrusz János számára 1895-ben. R.: Lázár Béla: Fadrusz jános élete. Bp., 1923. XXXII. tábla. Az épület a II. világháborúban elpusztult. 2 Entresol (fr.): félemelet. 24. MIMINEK Ikervár, 1905. aug. 23. [...] Egy pár vázlatot festettem itt. Ma délután pedig rajzoltam a Kegyelmes asz­szonyt' - s hála isten, nagyon jó lett a rajz. Mindenkinek nagyon tetszik -, s már ezt is megtartja magának Kegyel­mes úr. Este a szőlőbe mentünk gyalog egy Land-parthiera, s ott vacsoráztunk a szabadban. Nagyon kellemes nap volt. Holnap délután festeni fogom a Kegyelmes asszonyt egy vázlatban. Csak az isten ezt is engedje, hogy sikerüljön. Még nem tudom, hány napig maradok itt. Levelet csak írjon - hisz elkép­zelheti édesem, mennyire várom sorait. Igen sokszor csókolom, ölelem. Jani MNG Adattár, Itsz.: 6193/1954 1 A „kegyelmes asszony" gróf Batthyány Lajosné sz. Andrássy Ilona (1858-1952), id. Andrássy Gyula leánya, Andrássy Tivadar testvére, a Műbarátok Körének elnöke, aki 1898-1899-ben a Deák-Ébner Lajos vezette női festőiskolát látogatta. A szénrajz kiál­lítva: 1906 Nemzeti Szalon, kat. 31, az olajfestmény: kat. 43. Utóbbi kiállítva: 1915 San Francisco, kat. 494. R.: Lázár 1906B 7. 25. LÁZÁR BÉLÁNAK Budapest, 1905. nov. 5. Igen tisztelt Lázár úr, Örömmel olvastam „Modem művészet" című lapjának első számát. Sok élet, igazság - és bátorság van benne. Jobban már igazán alig is dicsérhetném ­ha túlozni akarnék sem. A legkészségesebben szolgálatára állok lapjának, amennyiben csekély erőmtől kitelik. - Csak most legyen kis türelemmel: mert igazán még arra sincs időm, hogy az aktiskoláról kért véleményemet is megírjam.' A legközelebb; - tán nem fogok lekésni. Vagy majd mást: hisz annyi mon­danivalóm lenne, ami talán nem lenne egészen érdektelen a művészeti kérdé­sek dolgában. Szívélyes üdvözlettel híve Vaszary János MNG Adattár Itsz.: 3569/1939.3 1 A Modern Művészet 1. számában az aktiskoláról Rippl-Rónai József, Zala György, Teles Ede, Ferenczy Károly, Dudits Andor, a 2. számban Ligeti Miklós és Márk Lajos mond­ta el véleményét, Vaszary azonban nem. A folyóirat a 3. számtól nem foglalkozott a tárggyal.

Next

/
Thumbnails
Contents