Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)

Válogatott bibliográfia

Özv. Vaszary jánosné és Révész István a tatai villa emléktáblája alatt, 1940 körül Magyar Nemzeti Galéria, Adattár sait kell egyesítenem, hogy hivatásomat teljesíthessem. Az isteni mester nem sokra becsülte Márta háziasszonyi tevékenységét, de az én mesterem mégis csak ember, egyaránt fontos neki, hogy az ebéd idejében az asztalra kerüljön, minthogy hivatásában megértő és segítő társat találjon. Talán ez a kettős szerep betöltése az oka, hogy bár elég jó egészségnek örvendek, mégis fáradt vagyok, nyugalomra vágyom. És már csak egy kívánságom van az életben: hogy háború többet ne legyen. Fiatalabb koromban, bevallom, csak úgy, szokásból, szinte gépiesen szoktam elmondani a reggeli-esti imádságot; de a szenvedés megtanított imádkozni. Ma szívvel-lélekkel hangsúlyozva ismétlem a Miatyánknak minden szavát: jöjjön el a te országod - egy olyan ország, ahol nincsen többé vérontás. A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ne engedd, hogy újra silány hadi kenyérért ácsorogjunk, tülekedjünk. Bocsásd meg a vétkeinket legyen megbocsátás, megértés a földön, nyújtsanak a népek egymásnak testvérkezet, és hagyjanak fel a gyűlölködő revánspolitikával. Szabadíts meg a gonosztól - a legnagyobb gonosztól - a háborútól - vagy ha mégis újra sújtanád vele a világot, ne engedd, hogy én megéljem! Pedig a hangulat nem valami biztató: nemrég leplezték le városunkban a hősök emlékszobrát. Nem szeretem az ilyen ünnepségeket - szerintem a világháborúnak egyetlen öntudatos hőse volt: a francia Jaurès," aki 1914-ben azt merte kiáltani: „le a háborúval!" és ezért életével fizetett. A sok elesett derék katona csak áldozata annak a pokoli kavarodásnak, amit háborúnak nevezünk. A tóvárosi ünnepély egybe volt kötve az úrnapi körmenettel, a tábori püspök misét celebrált az utolsó lombsátornál.'

2 Azután beszédek következtek: előbb József főherceg hangoztatta, hogy majd megint elővesszük az ezeréves kardot; őneki még el lehetett nézni, elvégre katona, akinek hivatása a hadvezérség, bár nem nagyon biztató szózat volt az egybegyűlt hadiözvegyek szempontjából, akiknek kilátásba helyezte, hogy férjeik után majd elviszik fiaikat, unokáikat is. De mikor a pap, ki mégiscsak Isten szolgája, ha rangban tábori püspök is, ugyanilyen hangnemben kezdett szónokolni, szerettem volna közbekiáltani, hogy elhallgattassam. Őszintébb dolog lenne, úgy, mint Németországban, visszatérni a pogánysághoz, mint körmenetben előbb körülhordozni annak a testét - a szentségben - aki azt mondotta: „ne ölj", és a másik pillanatban öldöklésre uszítani az emberiséget. Valóban megerősödött bennem az a meggyőződés, melyre az utolsó időben a fokost suhogtató „kurzus-keresztények" korszakában jutottam: hogy kereszténység nincs. Vannak talán buzgó, sőt vakbuzgó katholikusok, hithű reformátusok éppen csak keresztények nincsenek. Immár pontot tehetek amúgy is hosszúra nyúlt és szenzációs fordulatokban nem nagyon gazdag élettörténetem után. Ki tudná megmondani, a végzet mikor írja oda a legutolsó pontot. Mióta azt is meg kellett étnem, hogy testvér koporsójára lássam hullani a göröngyöt - mintha hideg, csontos kéz markolná meg a szívemet -, és a halál gondolata közelebb férkőzött hozzám. Szeretek élni, nagyon tudom élvezni az életembe beszűrődő apró fénysugarakat; ha kertemben kinyílik egy virág, ha figyelem kedves macskáim kecses mozdulatait, mind ez életöröm számomra, sőt, nem tagadom, egy csésze jó zamatos teát is azok közé számítom. De ha el kell menni - hát legyen. Nem utolsó dolog gondoktól menten megpihenni. Debrecenben nemrég felépült az első krematórium.

13 Csak addig szeretnék élni, míg a bölcs kormány félreteszi indokolatlan aggályait, és megengedi, hogy az működhessék. Mert nem akarom, hogy élettelen testem a hideg nyirkos földbe kerüljön, láng által megsemmisülni szebb és tökéletesebb, s hogy még tökéletesebb legyen, szeretném, ha hamvaimat sem zárnák urnába, hanem valaki elvinné szülőhelyemre, és ott szétszórná a szabad ég alatt. Elhamvadt testemet hadd ölelje magához a mindenség, a mindég újra feltámadó természet, ott azon a helyen: „Ahol minden ágon tarka pillangóként első ifjúságom emlékei röpködnek." A szöveget közreadja: Rum Attila jegyzetekkel ellátta: Szűcs György jegyzetek 1 Koroknyai Ottó (1856-1898) festó'művész az 1880-as években mint a Somssich család rokona szintén Kaposváron élt. Az akkor még gimnáziumba járó Kunffy Lajos elsó' mestere volt. 2 RamslL a nők által is kedvelt, magyar kártyával játszott, 4-5 fős szerencsejáték. 3 A Kelenhegyi úti műterem-bérházat 1903-ban adták át. Az 1910-es években itt lakott Rippl-Rónai József is. 4 Miketta-per: nem tudjuk, milyen eseményre utalt Vaszaryné. 5 Olgyay Ferenc gyűjteményes kiállítása 1905 tavaszán volt a Nemzeti Szalonban. 6 Difikultál: a.m. nehezményez. 7 Edvi Illés Ödön (1877-1914) festőművész 1902-ben festette a banki templom oltárképét. 8 Vaszaryné itt az egykori Benczúr-tanítvány Karlovszky Bertalanra (1858-1938) gondolt. 9 Miklós Andor, Az Est lapok alapítója 1933. december 2-án halt meg. 10 A Der Grosse Brockhaus 15. kiadása 1928-1935 között jelent meg. 11 Jean Jaurès (1859-1914) szocialista politikus, a l'Humanité alapítója. Mindvégig a világháború kirobbantása ellen küzdött. Az egyik párizsi kávéházban egy merénylő lelőtte. 12 A tata-tóvárosi I. világháborús emlékművet, Lajos Béla művét 1931-ben avatták fel. Vö.: Wehner Tibor: Tatai szobrok, emlékművek, emléktáblák. Tata, 1980. 38. A június 7-én történt avatáson a helyi notabilitások mellett József főherceg és dr. Haas István tábori lelkész mondtak beszédet. Ld.: Tata-Tóvárosi Hiradó, 1931. jún, 13. 2. 13 A debreceni krematórium Borsos József tervei alapján 1932-ben épült fel.