Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)

Katalógus - Festmények

kozott Vaszary képzeletét megragadja, képpé formálására ösztönözze. „Kevés volt közöttük szép és még kevesebb csinos - írta le a halálba küldött nők külsejét France. - A börtön és a gondok elhervasztották őket, a terem éles világítása elárulta fáradtságukat, aggodalmaikat, fáradt pilláikat, pattanásos bőrüket, fehér összeszorított ajkaikat.'" Sajnos feljegyzések hiányában, rajzi előzmények és korabeli sajtóvisszhang nélkül nem tudjuk kimutatni Vaszary Halálos ítéletének tényleges inspiráló forrását, megtalálni esetleges színpadi vagy egyéb irodalmi előképét, mégis úgy tűnik, Thomas Carlyle A francia forradalom című, rendkívül érzékletesen megírt, történeti munkájára kell gyanakodnunk. A mű három kötetét már 1875-1878 között lefordíttatta a Magyar Tudományos Akadémia, hogy azután - talán aktualitása miatt - 1921-ben immár a 3. kiadása is napvilágot lásson. A megalázottakkal való szimpátiáját és a forradalommal szembeni dühös bírálatát minden pillanatban hangsúlyozó Carlyle külön könyvet szentel a „rémület korának", amelyben a legplasztikusabban Marie Antoinette tárgyalását és kivégzését ábrázolja. Az egyes mozzanatok különösképpen rezonálnak Vaszary festményére: Marie Antoinette idő előtt megőszülve, pongyolában áll vádlói előtt a sötét teremben. „A gyertyák lángja kialvóban a késő éjszakában, s ránézve az Időnek is vége, megszűnése következik, és azután jő az Örökkévalóság. Tinville vád-terme sötét, rosszul van világítva, kivéve azt a helyet, ahol ő áll."

3 Némiképp eltávolodva a történeti hangulat felidézésétől, szembeszökő, hogy az 1924-es Ernst Múzeum-beli kiállításán - akár csak a képcímeket tekintve - Vaszaryt mennyire foglalkoztatta a kivégzés, a maszk, a testtől elkülönített fej mint halotti portré, áttételesen a férfi-nő viszony e szokatlan helyzete. Ezek közül a Salome-jelenet színpadi látványossággá szelídített variációit tovább festi, a Halálos ítéletnek viszont nincs folytatása. Az 1925-ös párizsi út színes élményei véglegesen elfújták képzeletéből a nyomasztó témát. A ritkán kiállított festmény azonban létezik. A megdermedt nőalak kitágult pupillájú, a rémülettől szinte sugárzó tekintetétől, vértelen, kifehéredett arcának látványától nehéz elszakadnunk: a művész a maszkszerű ábrázolással előrevetíti a főhős sorsát, amelyet a kokárda vércsepp-vöröse és az ítéletet tartalmazó papírlap éles széle is sugall. A kép láttán egy idő után elfeledjük a francia forradalmat, elmosódnak a történelmi áthallások, s letisztult állapotában csupán a rémület, a védtelenség, a kiszolgáltatottság általános érzete marad. Sz. Gy. 1 Pékár Gyula: Danton. Dráma öt felvonásban. Bp., 1921. 80. 2 France, Anatole: Az istenek szomjaznak. Ford. Bölöny György. Bp., 1913. 180. 3 A francia forradalom. írta: Carlyle Tamás. Ford. Baráth Ferenc. Bp., 1878. 298. 134. Balatoni tájkép, 1925 körül / Balaton Landscape, c. 1925 Olaj, vászon, 63,5 x 82 cm J.b.f.: Vaszary J. j.j.f.: Vaszary J. Magántulajdon Proveniencia: egykor Fruchter Lajos gyűjteményében. Kiállítva: Mű-Terem Galéria, 2. aukció, 1999, kat. 90. R. Irodalom: Rabinovszky 1930. R. 126. (Balatoni tájkép, Fruchter Lajos tul.) Siófoki kikötő, 1925 Magántulajdon