Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)

Tanulmányok: - BOROS JUDIT: Naturalista életképektől a realista kompozíciókig. Vaszary János festői pályájának első korszaka

BOROS JUDIT Naturalista életképektől a realista kompozíciókig VASZARY JÁNOS FESTŐI PÁLYÁJÁNAK ELSŐ KORSZAKA Bár a festőtársak, a kritikusok, később a közönség számára is nyilvánvaló volt, hogy Vaszary János kora egyik legjelentősebb festője, és nem fukarkodtak az őt illető dicséretekkel, ezeket gyakran az a megjegyzés követte, hogy az életmű túlságosan intellektuális, hiányzik belőle az igazi elkötelezettség, az érzelmi átélés izgalma és feszültsége. Érdemes e tekintetben összevetni Fülep Lajos két nap eltéréssel publikált kritikáit Vaszary 1906-os, Nemzeti Szalon-beli egyéni kiállítása alkalmából. Az elsőben Fülep maradéktalanul elismeri Vaszary művészetét. „Vaszary János e kiállításával legjobb művészeink sorába lépett" - írja, és ebben a hangnemben folytatja a rövid írás utolsó soráig, érintve a képek lelki hátterének kérdését is: „Akik pedig a modern művészettől el akarják vitatni a lelket, nézzék meg Vaszary János képeit: itt minden vonás, a formák kialakítása, a színek harmóniába rendezése intenzív lelki munkáról beszél. Kísérjék végig egy-egy ecsetvonását, figyeljék meg a formát leíró kép lendületét és hirtelen rezdülését, a nagy szeretetet, mely oly közvetlenné és bensőségessé teszi ezeket az intim vallomásokat."

1 Két nappal később azonban már ezt írja: „Bevezetésül be kell vallanom, hogy Vaszary János kiállítása nem tudott annyira érdekelni, mint szerettem volna, s nem hagyott bennem mély impressziókat, maradandó nyomokat. Talán azért, mert nagyon sok »szép képet« láttam itt együtt, melyek közt felényinek éppen az volt az erénye, hogy szép. Ezzel csak azt akarom mondani: amit többet óhajtottam volna, erős természetstúdiumokat, nagy viaskodásokat, küzdelmet a természettel, azt keveset kaptam, ellenben többet találtam szelíd, szerény, a tetszetősre, a szépre hangolt képekből."

2 Érdekes volna az egész bírálatot idézni - amely nem kevésbé szól Fülepről, mint Vaszaryról -, terjedelmi okokból azonban maradjunk néhány idézetnél. A kiemelés nem változtat a mondatok értelmén: „Ahelyett hogy a boldogabbik végén fogná meg a dolgot, sokszor megelégszik azzal, hogy a jó ízlés nevében intézze el. Hajolván a tetszetős felé, el-elpuhul, és ilyenkor felületes, könnyen megalkuvó. [...] Az élet, az elragadtatás kevés nyomot hagy képein; hiányzik belőlük az a bizonyos szikra. Meg vannak csinálva. [...] Az originalitása is a kézírásában van. Arranzsírozó, jó ízlésű elrendezője és beosztója a felületnek. [...] Képei egyébként kitűnő szobadíszek, melyekkel csak szőnyegei tudnak versenyezni."

3 A kritika végén Fülep megengedőbbé válik, és méltatja azt az erőfeszítést, amellyel Vaszary „egy nemesebb formájú naturalizmus" felé halad. Fülep, mint ezt egyébként jelzi is, valójában a naturalista elkötelezettség mélységét hiányolja, és noha megjegyzi, hogy Vaszary „originalitása is a kézírásban van", a festői virtuozitást - mint az akadémizmus örökségét - a modernizmust veszélyeztető külsőségnek látja.

4 Kevesebb elméleti megalapozottsággal ugyan, de hasonló kifogásokkal élt harminc évvel később, már a teljes életmű ismeretében Farkas Zoltán: „De valamiképpen hűvösek voltak ezek a festmények, minden szenvedélyességük mellett is hidegen sziporkáztak, nem áradt belőlük igazi művészi élmény melege. Nem érezzük ki belőlük egy lelkes alkotó szívének tüzét, inkább a szándékosság, az elme virtuózi módon ábrázolt ötleteit, amelyek, sajnos, néha modorosakká is váltak. Valahogyan egésszé nem tudtak összekapcsolódni, a színek és vonalak rakétaszerű robbanása meglepett, de kép nem alakult ki széthullásukból. Valami hűvösséget árasztottak, talán több volt bennük a számítás és eltökélés, mint az ösztönös megoldás."

5 Farkas szavai Vaszary utolsó korszakának képeire vonatkoznak, de a bírálat tartalma nem véletlenül azonos a korábbival.