Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)

Katalógus - Festmények

38. Rokokó kép, 1905 / Rococo Picture, 1905 (Rokokó alakok; Rokokó) Olaj, vászon, 79 * 63 cm J.b.f.: Vaszary 905 Polgár-gyűjtemény Proveniencia: Nemes Marcell gyűjteményéből. Kiállítva: 1911 Róma, kat. 289; 1912 Művészház, kat. 116.? (Rokokó alakok); 1934 Ernst XLIX., kat. 137; 1961 MNG, kat. 38; Polgár Galéria és Aukciósház, őszi művészeti aukció, 1996, kat. 88. R. Irodalom: Rum 2005. R. 65. kép [Rokokó alakok). Fákkal övezett, üde tisztásra - mint valami szabadtéri pódiumra elegáns társaság érkezett. Jobbról krinolinos dámák, balról térdharisnyás urak néznek várakozón egymásra. Soraikból éppen egy alkalmi pár készül kiválni: a gáláns térdhajtás és hívogató karmozdulat egy konvencionális szerelemjáték nyitánya. A hódítást és behódolást kifejező, kölcsönös hajlongás, és a kanyargós tánclépés a maga körkörös dinamikájával az egész kompozíció legfőbb formai szervezőeleme. Átjárja és jelképessé teszi a rögtönzött „kerti" jelenet minden motívumát. Egymás felé húznak a lombok, összefutnak a gomolygó felhők, örvénylenek a divatos kelmék. Táj és ember szeszélyes öröme azonos ritmusban, azonos erővonalak mentén kap érzéki formát. A néző figyelme a kiválasztott páros hölgytagját, a kép centrális szereplőjét illeti meg elsősorban. Az ő rózsaszín selyemruhájának és fodros kézelőjének dekoratív hullámzásában, groteszk hajtornyának csillogásában, egész lényének bizarr bábuszerűségében válik e képen a romantika óta nálunk is gyakran felidézett, kosztümös múlt szépen koreografált jelenné. A 18. századi udvari kultúra ünnepi szokásaiból időtlen képi toposszá lett „féte galante" avagy „fete champêtre" ötlete Vaszarynál az ünneplő városi embercsoportok „impresszionista" programjához rendelt, új tematika részévé lett az 1900-as évek elején.

1 A festő egy évvel korábban készített már hasonló tárgyú olajképet: Tavasz című kompozíciójának (kat. 40) alcímében (Rococo) már jelezte festői vonzalmát Antoine Watteau populáris örökségéhez. A modern mezei mulatság színtere ott egy nyitottabb horizontú domboldal, amelyet kiránduló divathölgyek tarkítanak kék, fehér, lila ruhakölteményeikkel. Férfiszereplők híján az a festői mondandó csupán derivátuma volt az udvari stílusra hangolt, új Árkádiának, míg ez itt valódi, gáláns „pásztoridill". A témának ebben az újabb századforduló diktálta átköltésében talán fontos, hogy a mű címe Rokokó kép. Hangsúly ezúttal nemcsak a jelzőn van. A vászonra vitt mezei ünnep - vélhetőleg alkotója szándéka szerint is - mesterséges látvány: „kép". Amit látunk, az szabadtéri történés ugyan, de kifejezetten nosztalgikus-groteszk-historizáló stílusidézet gyanánt. Vaszary egyszerre teremtett valós tájat, illetve annak játékos mását. Nem mellékes körülmény, hogy mindkét festményre szinte még frissiben Nemes Marcell tett szert - e későbbi és teljesebb készülhetett akár egyenesen neki. Feltétlenül tükrözi tehát nagy kultúrájú tulajdonosának ízlését is. Gyűjtő és tárgyai kevéssé feltárt viszonyáról Lengyel Géza éppen Nemes Marcellel kapcsolatban tett fontos állítást. A gyűjtő eszerint „egész természetesen előtérbe áll és csaknem annyi figyelmet követel, mint maguk a képek".

2 Egyetemes ideálok tekintetében ő és a művész is közel állhattak egymáshoz. 1900-ban tett párizsi útja után 1905 áprilisától július közepéig Vaszary egyebek között olasz és spanyol földön járt. Itt szerzett élményei mérföldkövet jelentettek további látásmódjában. A délies ragyogású, elevenen lüktető nagyvilág, a jelmezes karneválok, lovasbemutatók, bikaviadalok, utcai táncok, vásárok, népmulatságok színes képeit rögzítve megtanulta a pittoreszk embercsoportok kis helyen való tömörítését a festővásznon, éspedig könnyed, levegős ecsetjárással. Rokokó