Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)
Tanulmányok: - KOVÁCS BERNADETT: A „lefejezett szobacicus" esete, avagy Vaszary János műveinek (félre)értelmezése a korabeli karikatúrákban
több aktos kép gúnyrajza, mintha ezzel is az álszentség ellen küzdött volna a lap. A nuditás körül kipattant botrányt - A Tavasz visszatérése kapcsán - éppen az érthetetlen prüdéria miatt pellengérezte ki az élclap. Egy évvel késó'bb pedig ismét ugyanennek a felfogásnak tarthatatlanságára mutatott rá, amikor Vigyázó Laci szemszögéből is megmutatta az Ádám és Éva című képet. Szinte magától értetődő, hogy a nagyvárosi polgárság lapjaként ugyanez az újság a Szolgalegény komoly hangvételét úgy figurázta ki, hogy a karikatúrán a határozottan elénk lépő paraszt Riska tehenét a társasági illemnek megfelelően mutatja be. A Bolond Istók - amely a vidéki dzsentri lapjaként ultrakonzervatív álláspontot képviselt - a parasztos témájú képekből kettőt is közölt. A Szolgalegény és a Megjött már a parancsolat című képeket azonban csakis a kompozíciót tekintve, és nem témájuk miatt kritizálta. Sajnálatos módon úgy tűnik, a tárlatokról beszámoló gúnyrajzok fénykora az 1910-es években lehanyatlott. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárult a műcsarnoki tárlatok jelentőségének csökkenése és ezzel párhuzamosan az új, a modern művészet iránt nyitottabb kiállító helyiségek megjelenése. Az élclapok nem váltottak át automatikusan az új tárlatok „közvetítésére". Valószínű, hogy a századfordulón egyfajta egyeduralmat élvező Műcsarnok ismertségével és látogatottságával az új helyek már nem voltak képesek lépést tartani, így a karikatúralapok számára is érdektelenebbek voltak. 1920-ban, mielőtt Svájc, Hollandia, Dánia, Norvégia, Svédország, Németország érintésével külföldi körútra vitték volna a magyar művészetet bemutató összeállítást, kiállították a Nemzeti Szalonban. A Magyar Reprezentatív Kiállítás első ciklusában Vaszary sok újabb keletű művével, elsősorban háborús képekkel és csendéletekkel szerepelt. Ezek közül a tárlatról szóló karikatúrában hármat is megjelenítettek. 3 ' (14-16. kép) A viccek itt jóval gyengébbre sikerültek, amit az is indokolhat, hogy Vaszary ekkor készült képei már nem szolgáltattak megfelelő alapanyagot a humorizáláshoz. Hiszen hogy is lehetne jóízű tréfát űzni a haditudósításként megfestett Temetés a fronton című képből (kat. 104) vagy a Küldönc című krétarajzból, még kevésbé egy gyümölcsös csendéletből. A rajzoló mégis akkurátusan felidéz három müvet is Vaszarytól, aki mellesleg a kiállítás anyagának összeállításáért felelős bizottság tagja volt. 32 Ez megerősíti azt az elméletet, miszerint a karikatúra műfaja a közönség szórakoztatása és a sztereotípiák kidomborítása mellett tulajdonképpen kezdetektől fogva egy újabb eszköz volt a művészek kezében a figyelemfelkeltésre, a reklámra. A festő pedig a torzkép rajzolójára nem mint ellenségre, hanem mint hasznos barátra tekinthetett. 14. Mühlbeck Károlyi?): Villamos temetése. Borsszem Jankó, 1920. 48. sz. 7. 15. Mühlbeck Károlyt?): Idyll a konyhában. Borsszem Jankó, 1920. 48. sz. 7. 16. Mühlbeck Károlyt?): Lóhátaiban. Borsszem Jankó, 1920. 48. sz. 7.
