Endrődi Gábor – Zwickl András szerk.: Luthertől a Bauhausig, Nemzeti kincsek Németországból (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)

Hatodik fejezet. Romantika

Hatodik fejezet Romantika Az 1800 körüli romantikus költészet és festészet azt az eszmét, amely szerint a nemzet kulturális egységet képez, már jóval annak politikai megvalósítása előtt képviselte. Ez az eszme nem a néplélek mélyéről fakadt, és nem is a politika területéről származott: a nemzet és a politikai egység gondolatát Németországban először költők, filozófusok és művészek fogalmazták meg. A költők, gondolkodók és zeneszerzők emlékműveinek és emlékhelyeinek kialakítását az 1813-1815-ös habom és a Napóleon fölötti győzelem is elősegítette. A romantikusok törekvése az volt, hogy a nemzeti hagyományokat ne csak épített emlékekből, hanem az irodalomból, zenéből és a művészetből is meg lehessen ismerni, ennek jegyében kerültek a művelt rétegek érdeklődésének középpontjába a mesék és mondák mellett a német történelem és irodalom korszakai. A festészetben a Caspar David Friedrich körül kialakult drezdai kör bensőséges, ugyanakkor hazafias tájképei a szubjektív érzéseknek éppúgy teret adtak, mint annak a felismerésnek, hogy a természetben Isten nyilatkoztatja ki magát. A nazarénusok, a német festők Rómában működő csoportja egyrészt az itáliai reneszánsz, másrészt Albrecht Dürer és Peter Vischer művészete felé fordulva a vallásos festészet megújításán fáradozott. A romantikusok és a nazarénusok egyaránt elutasították a megelőző korszak racionalista gondolkodásmódját és az antikvitás tiszteletét. A tájképfestők, köztük Karl Blechen, Ernst Ferdinand Oehme és Carl Rottmann, elszakadtak a vallási, politikai és művészi hagyományoktól, és az anyag, a fény és a természet színeinek ábrázolására koncentráltak. Itáliában és Görögországban tett utazásaik alkalmával már nem műteremben, hanem a természetben festették műveiket. Az államférfi Bernhard von Lindenau ebben az időben hozta létre a reneszánsz előtti és kora reneszánsz olasz mesterek műveiből álló gyűjteményét, amely máig az egyik legjelentősebb ilyen jellegű műtárgyegyüttes.