Endrődi Gábor – Zwickl András szerk.: Luthertől a Bauhausig, Nemzeti kincsek Németországból (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)
Norman Rosenthal Művészet és katasztrófa Kelet-Németország gyűjteményei a nemzeti politika tükrében
Norman Rosenthal Művészet és katasztrófa Kelet-Németország gyűjteményei a nemzeti politika tükrében Brandenburg, Mecklenburg-Előpomeránia, Szászország, Szász-Anhalt, Türingia: ez az öt tartomány együtt olyan régiót alkot, amely a történelem változékony eseményeinek köszönhetően a közel ötszáz évvel ezelőtti reformáció óta sajátos történelmi immanenciával bír. A Nemzeti kincsek Németországból. Luthertől a Bauhausig című kiállításon ezeknek a tartományoknak - amelyek 1989-ig a helytelenül Német Demokratikus Köztársaságnak nevezett országot alkották - számos olyan különleges múzeuma vesz részt, amely ma tagja a Nemzeti Kulturális Intézmények Konferenciájának (Konferenz Nationaler Kultureinrichtungen), és amelyet Paul Raabe, a neves irodalomtörténész felvett az ún. Blaubuchha. A kiállítás annak a régiónak történelmét mutatja be - szükségszerűen a teljesség igénye nélkül -, amely jóban és rosszban újra meg újra megváltoztatta önmagát és - szokatlan módon mintegy példaképként - a világot is. Végzet és újjászületés A végzetes eseményeket rendszerint valamilyen újjászületés követi. Annak a területnek a történelme, amelylyel most foglalkozunk, számos ilyen epizódot ismer: ilyen Luther reformációjának kezdete, annak rejtett és nyílt képrombolása, és ezzel párhuzamosan annak az új önképnek megalkotása, amelynek közvetítésével - Cranach hathatós közreműködése mellett - a protestantizmus az egész világon elterjedt; a keletnémet területek nagy részére kiterjedő harmincéves háború a 17. században; a 18. században Nagy Frigyes hétéves háborúja, aki egyszersmind az európai felvilágosodás több vezető alakját, köztük Voltaire-t is támogatta; és végül a német felvilágosodás, amelynek központjává az a türingiai kisváros, Weimar vált, amelynek neve azonban a „tisztogatás" egy újabb döntő, és ezúttal végső aktusával is összefonódik. A német romantika a filozófiában, az irodalomban, a képzőművészetben és a zenében is sok impulzust kapott ezekből a tartományokból, és ezáltal megváltoztatta a világ történelmének és kultúrájának alakulását. Végül a 20. század eleje rendkívüli virágkorral köszöntött be Weimarban és Berlinben egyaránt, miközben a tudományok és művészetek minden területén olyan teljesítmények születtek, amelyek még ma is világunk részei. Ugyanakkor értelmetlen és tragikus, hogy ezzel éppen egy időben új militarizmus és harci kedv bontakozott ki, amely előbb az első világháború katasztrófájához vezetett, majd - mintha ez nem lenne elég a fasizmus és a nemzetiszocializmus idején Németország teljes pusztulásába torkollott. A múzeumok a letűnt kultúrák menedékhelyei. Kiállításunk felteszi a kérdést: „Mi maradt meg, mi pusztult el?" Erre a kérdésre minden látogató maga találja majd meg a választ. Feltűnő hasonlóságok mutatkoznak Luther wittenbergi, Goethe weimari és Gropius ugyancsak weimari célkitűzései között, elsősorban azonban koruk sajátos igényeivel összhangban mindannyian radikálisan megváltoztatták és gazdagították a világot. 1945 nem az első olyan alkalom volt, amikor általánosan elhatalmasodott a teljes katasztrófa érzése. l648-ra, a harmincéves háború végére kis- és nagyvárosok, sőt egész vidékek néptelenedtek el - például Lipcse vagy Chemnitz, amelynek lakossága egyes becslések szerint négyötödével csökkent. A napóleoni háborúk végén, 1815-ben hasonlóképpen az elkerülhetetlen vég érzése uralkodott, amelyet ráadásul represszív restaurációs időszak követett. Mégis úgy tűnik, hogy ha a kultúra dinamikáját a történelemmel való összefüggésében vizsgáljuk, 1945 több szempontból is más kategóriába tartozik. A nemzetiszocialista kultúra extremitását, banális és túlzóan „Szép és rút. jó és gonosz, minden egyforma joggal létezik egymás mellett." •0.«:;.; Gelehrte Anzeigen, 1772)