Endrődi Gábor – Zwickl András szerk.: Luthertől a Bauhausig, Nemzeti kincsek Németországból (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)

Gude Suckale-Redlefsen - Robert Suckale: Sokszínűség és bőség

exegézissel. Ez a hit biztosította a kapcsolatot a Kunstkammerben művészet, természet és technika között. Sajátos népszerűségnek örvendtek a különböző márványfajták, amelyeken a természet - úgy tetszett - maga is festőként lépett fel; ezeket, megmunkálás és kiegészítés után, különleges kincsekként értékelték. A kastélyokban a műtárgyak őrzésére más tértípusokat is kialakítottak, mindenekelőtt a galériát. Ez olyan volt, mint egy beüvegezett itáliai loggia, kezdetben átjáróra hasonlított.

10 Ebből egy hosszú tér jött létre, amelyet nem folyóséiként, hanem reprezentatív, nyilvános célokra használtak, de meghitt, tétlen andalgásra is, hiszen innen gyakran szép kilátás nyílt a kertre. A galériákat nagyon igényesen díszítették, és már korán kialakult az a szokás, hogy műtárgyakat helyezzenek el bennük, és következésképpen a többnyire főnemesi tulajdonos reprezentációjához, illetve a privát szemlélődéshez használják őket. Sok múzeum, de mindenekelőtt magának a festménygyűjteménynek a típusa erről a térrészről kapta a nevét. A portrék galériaszerű sorba rendezését az ókor óta ismerjük. Pl. a pápák portréinak a római San Paolo fuori le Mura bazilikában e magas hivatal folyamatosságát és legitimitását kellett bizonyítaniuk. Ezért a képek főként nyilvános terekbe kerültek, egy-egy fejedelmi kastély vagy püspöki palota nagytermébe, esetleg átriumokba, illetve előcsarnokokba." A portrégalériák típusa hamarosan sok altípusra bomlott: a monumentális formátumokban megörökített, egész alakos, álló vagy lovagló fejedelmektől az ún. kabinetek, apró toldalékterek számára készült, kisméretű tárgyakig számos köztes fokozatot találunk. A protestantizmus a portrét tekintette a festészet legfontosabb és egyúttal leginkább legitim műfajának - mivel a vallásos képet legfeljebb csak megtűrték. Az uralkodók képmásai mellett ezért nemsokára reformátorok, majd lelkipásztorok, kántorok és professzorok portréi is helyet kaptak, Lipcsében később a kereskedőcéh tagjai és más méltóságok ábrázolásait is gyűjtötték. Az ilyen jellegű gyűjteményekben is a folytonosság és a legitimitás gondolata volt a hangsúlyos. A hivatal fontosabb volt, mint a személy, inkább a sorozat számított, kevésbé az egyes kép. Az is ellentmond mai felfogásunknak, ahogy sok portrét tudós igyekezettel allegorikus összefüggésbe helyeztek, és hosszú feliratokat fűztek hozzá magyarázatul. A barokk fejedelmi képgaléria 10 Büttner, Frank: Die Galleria Riccardiana in Florenz. (Kieler kunsthistorische Studien, 2.) Bern etc. 1972, különösen 117-167. 11 Rave, Paul Ortwin: Paolo Giovio und die Bildnisvitenbücher des Humanismus. In: Jahrbuch der Berliner Museen 1 (1959), 119. skk. 12 Goethe, Johann Wolfgang von: Faust. Idézett kiadás (1. j.), V, 398^409, 530, 656-685, 1810-1816. sorok. Goethe nézeteihez a múzeumról Id. Berliner: i. m. (7. j.), 328. sk. 13 Az idézet forrása: Suckale, Robert: Kunst in Deutschland. Köln 1998, 336. A barokk korban a képgalériákat pompás látványosságokká építették ki. Egyrészt magas és széles termekre tagolták őket, amelyekben nagy formátumú történeti képek, portrék és csendéletek váltakoztak közepes méretű képekkel, másrészt a már említett kis kabinetekre osztották, ahol a „finomfestészet" bravúrjait lehetett közelről tanulmányozni. Németországban először a harmincéves háború (1618-1648) és az azt követő évtizedes gazdasági válság akadályozta a csatlakozást a modern fejleményekhez. Ezért itt a régi típusú Kunstkammer különösen sokáig tartotta magát. A hallei Franckesche Stiftungen gyűjteményét még 1700 körül is e minta alapján állították fel. Ez azonban, a pietizmus törekvéseinek megfelelően, kizárólag pedagógiaididaktikus célokat követett, és mellőzte az esztétika és kiváltképp a fényűzés szempontjait. Az a dolgozószoba, amelyet Goethe Faustja börtönként átkoz, effajta művészeti és természettudományos kabinet, amelyet famulusa, Wagner ráadásul múzeumnak nevez.

12 Az abszolutizmus, amelynek Kelet-Németországban Erős Ágost szász választófejedelem és lengyel király (született: 1670, uralkodott: 1693-1733) prominens képviselője volt, minden hatalmat az uralkodó kezébe helyezett, és pompás udvarral vette őt körül, így az ünnepségeken, felvonulásokon és tornákon számos alkalom nyílt arra, hogy uralkodóhoz méltóan mutatkozzon. I. Frigyes porosz király ceremóniamestere, Julius Bernhard von Rohr a következőképpen magyarázza ezt: „A közember, aki pusztán a külsőségeken csüng, és értelmét kevéssé használja, nem tudja mindig helyesen elképzelni, mit jelent a királyi felség, de azok a dolgok, amelyek láthatóak, vagy egyéb érzékeit megérintik, világos fogalmat nyújtanak a király felségéről, hatalmáról és erejéről".

13 A kormányzás rendszerének a Nap, illetve a Napra emlékeztető narancs segítségével adtak képi kifejezést. Ez az oka, hogy az Erős Ágost által létesített drezdai Zwinger nem más, mint egy narancsház, amelyben az érzékeny, szubtrópusi klímához szokott fák áttelelhetnek. Hercules alakjában szintén az uralkodó tükröződött; Balthasar Permoser szobra a Zwinger töltésoldali pavilonján, a Hercules Saxonicus is a királyra utal. Mindez azt sugallja a nép és a látogatók számára, hogy a király a középpont, ő ural mindent, de azt is, hogy