Endrődi Gábor – Zwickl András szerk.: Luthertől a Bauhausig, Nemzeti kincsek Németországból (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)

Nyolcadik fejezet. A múzeumok és a modern művészet

8-28 romnegyed-profilban, elmerengve pillant el férje mellett. A festményt egy határozott függőleges vonal tagolja két különböző nagyságú képfélre. A festő négy domináns színt használ: a bal oldali képfélen a lilát és a kékeszöldet, a jobb oldali képfélen pedig a narancssárgát és a berlini kéket, amelyek meghatározzák a tartalmi kifejezést, egymással szemben állnak, de ugyanakkor ki is egészítik egymást. Irodalom: Perls 1962, 17. skk.; Huber 2003, 7. skk. B. R. 8-27 Híd a Rajnán Kölnnél 1914 Ernst Ludwig Kirchner Aschaffenburg 1880 - 1938 Frauenkirch Olaj, vászon 120,5 x 91 cm Jelzés jobbra lent: „E.L.Kirchner" Neue Nationalgalerie Berlin, Staatliche Museen zu Berlin Ltsz.: G 387 Ld. Kat. Bonn, 351. 8-28 Hazatérő csónakok 1919 Hermann Max Pechstein Zwickau 1881 - 1955 Berlin Olaj, vászon 89 x 63 cm Jelzés balra lent: „HMPechstein 1919" Proveniencia: a hallei Galerie Henningtől, 1948 Stiftung Moritzburg - Kunstmuseum des Landes Sachsen-Anhalt Ltsz.: I/284 Max Pechstein egy évvel az 1905-ös alapítás után a drezdai Brücke művészcsoport egyik vezéregyéniségévé vált. Mivel 1912-ben részt vett a berlini Sezession egyik kiállításán, kizárták a csoportból, ez már a következő évben bekövetkező végleges felbomlás előjele volt. A Hazatérő csónakok az első világháboná után készült a Kur-földnyelv félreeső partjain. Pechstein 1909-től kezdve rendszeresen visszatért a balti-tengeri félszigetre, amelynek érintetlen tájai és a halászok egyszerű élete számos képének témájául szolgált. Buja, élénk színekkel ábrázolja az esti tengerpartot a kikötő kis halászhajókkal. Palettájának színgazdagságát már korai korszakában kifejlesztette, s ezen az 1914-es csendes-óceáni utazás tanulságai is tükröződnek. Visszaemlékezéseiben így ír: „Biztos, hogy sok minden megváltozott... Ám az öböl és a Baltitenger vizén, ennek az északi földnyelvnek a váltakozó fényviszonyain, a természet örökös ritmusán és az évszakok szerint váltakozó színharmóniáján ez a lelketlen háború sem hagyta hátra nyomait." A kép közvetlenül megszerzése után annak a kiállításnak volt a legjelentősebb darabja, amellyel a hallei múzeum a második világháborút követően, 1948-ban újra megnyitotta kapuit.